Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 17. (Székelyudvarhely, 2017)
Tóth Eszter: Egy avar kori kehely modern kori története
kezelést, majd a kloridmentesítési eljárást megismételtük. Az újabb párakamra-próba során a negyedik nap után a tárgyon elváltozást nem észleltünk, a kehely kloridmentesítését befejezettnek tekintettük. Száradás után a tárgyat a korábban alkalmazott összetételű védőbevonattal35 láttuk el. A kloridmentesítés hatásossága leginkább utánkövetéssel mérhető, a tárgyon - megfelelő csomagolásban elhelyezve a klimatizált raktárban - két hónap eltelte után sem tapasztaltunk elváltozást, színes kivirágzást. Összegzés - az újrakezdés veszélyei Egy korábban már restaurált tárgy újrakezelése - anyagnemtől függetlenül - mindig izgalmas és veszélyekkel teli feladat. Legtöbbször nem ismerjük az előző kezelés menetét, a felhasznált anyagokat, a restaurátor ekkor csak saját tapasztalatára és tudására támaszkodhat. Az avar kori kehely ebből a szempontból a ritka kivételek közé tartozik, a restaurátori dokumentáció hozzáférhető volt. A tárgy újrarestauráláshoz a kloridmentesítés hiánya az első kezelés alkalmával, valamint a nem megfelelő klimatikus körülmények vezettek. Ezzel a tanulmánnyal fel szeretnénk hívni a figyelmet, elsősorban a nem-restaurátor olvasók figyelmét arra, hogy, bár az újrakezdés alkalmával újabb információk kerülhetnek napvilágra a műtárgyról, ugyanakkor minden egyes kezeléssel a tárgyból elveszítünk egy kicsit, csökkentjük az anyag vastagságát, a tárgy tömegét.36 Sok esetben ez a változás szemmel nem látható, de többszöri újrakezelés alkalmával a különbség már szembeszökő lehet.37 A restaurálásnak minden esetben célja, hogy a műtárgyak fizikai fennmaradása a lehetőség szerinti minél huzamosabb ideig biztosítva legyen, bár ennek megvalósulását több tényező befolyásolhatja. Mégis talán az egyik legfontosabb emberi tényező ezek közül az, ha a restaurálási terv elkészítése során minden érdekelt fél (régész, muzeológus, restaurátor stb.) meghatározza az adott tárggyal való terveit, elképzeléseit. IRODALOM BAKAINÉ PERJÉS Judit (1995): Az aquincumi orgona restaurálásának története. In: Műtárgyvédelem 24. pp. 129-134. GARAM Éva (2002): Avar kori fejedelmi és köznépi sírleletek kapcsolata a nagyszentmiklósi kinccsel. In: Az avarok aranya. A nagyszentmiklósi kincs. Kovács Tibor (főszerk.), Garam Éva (szerk.). Magyar Nemzeti Múzeum, Helikon Kiadó, Budapest, pp. 81-111. JÁRÓ Márta (1991): Klimatizáció, világítás és raktározás a múzeumokban. Budapest. SÉD Gábor (1979): Régészeti eredetű fémtárgyak tisztítása, konzerválása. Budapest. Theophilus Presbyter (1986): A különféle művességekről. Takács Vilmos bevezetőjével és jegyzeteivel. Műszaki Könyvkiadó, Budapest. VIDA Tivadar (2003): A korai és a középavar kor. In: Magyar régészet az ezredfordulón. Visy Zsolt (főszerk.), Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Budapest, pp. 302-308. Tóth Eszter Fém-ötvös restaurátor művész Magyar Nemzeti Múzeum 1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16. E-mail: toth.eszter@hnm.hu 35 A védőbevonat megegyezett az első restauráláskor használttal. 36 A tárgy restaurálás előtti súlya nem ismert, tömege az első restaurálás után 32,282 gramm volt. A védőbevonat és a ragasztóanyag eltávolítása után az egyes elemek összsúlya 32,126 gramm volt. A kehely jelenlegi súlya 32,239 gramm. Látható, hogy nagyon kicsi súlyveszteségről van szó, melyet értelemszerűen befolyásol a ragasztó mennyisége, a felvitt védőbevonat, az eltávolított korrózió, de a csökkenés tendenciája egyértelmű. 37 Az egyik híres példa a sokadszori restaurátori kezelés hatására elfogyó műtárgynak az aquincumi víziorgona. A tárgy történetéről bővebben lásd: Bakainé Perjés Judit 1995. pp. 129-134. 94
