Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 17. (Székelyudvarhely, 2017)
Kovács Petronella: Kriptafeltárások restaurátor szemmel
Kriptafeltárások restaurátor szemmel Kovács Petronella Az elmúlt években Magyarországon feltárt kriptaleletek kapcsán tapasztaltak sarkallták a szerzőt a tanulmány közlésére, figyelemfelkeltésként a lelőhelyeken, valamint a leleteken előforduló mikroorganizmusokra, elsősorban a különféle gombákra.1 Mikroorganizmusokkal körülvéve élünk, sokuk nélkül nem is létezhetünk. Gondot akkor jelentenek, ha mennyiségük az egészséges egyensúly fenntartásához szükségesnél több, vagy kevesebb. A kérdés, tudjuk-e ellenőrizni és szabályozni megfelelő arányukat, elkerülni nemkívánatos elszaporodásukat és károkozásukat? Nemcsak az élő szervezetek jó táptalajai a különböző mikroorganizmusoknak, hanem az élettelen anyagok, közöttük kulturális örökségünk szerves és szervetlen anyagokból készült tárgyi emlékei is. Integrált kártevő szabályozás* 2 * - fertőzés elleni védekezés Világszerte számos kutatás témája megfelelő megoldások kidolgozása a mikroorganizmusok mennyiségének mérésére, optimális számuk meghatározására, adott helyen való megfelelő szinten tartására, valamint az épített környezet mikroorganizmusok káros hatásai elleni védelmére. Múzeumi területen a hagyományos eljárások általában a kártevők irtására használt vegyszereken alapulnak, melyek többségének használatára - a környezetre és a kezelő személyzetre való káros hatásuk miatt — azonban már nemzetközi tilalom érvényes. A múzeumok körében egyre jobban e lterj edő integrált kártevő-szabályozás, alternatív környezetbarát módszer, amely minimalizálja a vegyi anyagok alkalmazását és a megelőzésre, a megfelelő raktárak és kiállítóhelyek kialakítására, a rendszeres megfigyelésre és a területek tisztántartására helyezi a hangsúlyt? 1 Korábban a műtárgyakat károsító mikroorganizmusok életműködéséről, ezek vizsgálati módszereiről, és fertőtlenítő módszerekről az Isisben megjelent tanulmányok: Mara - Mara 2011., Beöthyné Kozocsa et al. 2013. 2 A nemzetközi szakirodalomban: integrated pest management/IPM, vagy integtared pest control/IPC. 3 Az országos műtárgyvédelmi szakfelügyelet 2001-2003. között, a 2002-ben alapított Nemzeti Állományvédelmi Akcióbizottsággal együttműködésben felmérte az országos és megyei múzeumi hálózathoz tartozó intézményekben az állandó kiállítások és raktárak, valamint az állományvédelem és az egészségvédelem helyzetét. Balázs - Fejős 2005. Megállapítást nyert, hogy Magyarországon a „.. muzeális intézményekben őrzött több mint harmincmilliós műtárgyállomány jelentős részének állapota drámai, állományvédelmi helyzete sok intézményben kifejezetten veszélyeztetett.” Az intézmények raktárainak 76,2%-ában 1. kép. Kyushu Nemzeti Múzeum, Japán. A raktárak az épület közepén helyezkednek el, nincs közvetlen kapcsolatuk a külső környezettel4 (Morgós András felvétele). Amódszer fő célja a mikroorganizmusok életfeltételeinek5 minimalizálása a relatív páratartalom és a hőmérséklet csökkentésével (1. kép). A relatív nedvességtartalom és a hőmérséklet viszonya a harmatponti görbéken keresztül értelmezhető, mert a harmatpont alatti hőmérsékleten történik a levegő páratartalmának kondenzációja, ezáltal víz keletkezik a tárgyak felületén, illetve nő a szabad víztartalom a tárgyakban (pl. a mikrokapillárisokban). A mikroorganizmusok szaporodásához víz szükséges, mert csak oldott állapotban tudják a tápanyagot felvenni - un. kilotróf élőlények.6 A fűtés, szellőztetés és légkondicionálás nem volt hőmérő, hőmérséklet ellenőrzést 50%-ukban egyáltalán nem végeztek, a gyűjtemények állapotának ellenőrzése a raktárak 28,1%ban folyt rendszeresen, 64,8%-ukban csak alkalmanként. Holport 2005. A bizottság által kidolgozott Múzeumi Állományvédelmi Program (MAP) keretében tervszerűen folyik az intézmények mérőeszközökkel való ellátása, állományvédelmi akkreditált képzések szervezése, valamint pályázatokon keresztül segítik a megfelelő műtárgyvédelmi eszközök és anyagok beszerzését. A MAP honlapja: http://www.allomanyvedelem.hu/ 4 A múzeum alkalmazza a HVAC rendszert, ami biztosítja az állandó hőmérsékletet és a tárolási területen belüli páratartalmat. A raktárak japán cédrusfából készült (Gyrptomeria japonica) dupla falai, közöttük levegővel, valamint a szintén japán cédrus mennyezet és a japán bükk padló (Fagus crenata) a berendezéseken túl is segítik a megfelelő hőmérséklet és RH szint megtartását, http://www.kyuhaku.jp/pdf/ pamphlet_en.pdf (2017. 06. 19.). 5 A gombák növekedéséhez 60-90% RH páratartalom, míg a baktériumok fejlődéséhez több mint 85%-os RH szükséges, mert fejlődésükhöz több vizet igényelnek. Valentin 2007. p. 13. Kastaly 2010. 6 Zala Judit szíves szóbeli közlése. Harmatpont táblázatot ld. http://www. anyagvedelem.hu/index.php?stilus=lap&hiv=36&forr=2(2017.09.18.). Kilotróf: tápanyagaikat egész testfelületükön keresztül szívják fel. Mivel csak kis molekulájú, oldott állapotú anyagot képesek felvenni, a nagyobb molekulákat exocelluláris enzimek segítségével sejten kívül emésztik meg és a sejtfalon keresztül szívják fel. 22