Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 11. (Székelyudvarhely, 2011)
Domokos Levente: A természetes pigmentek nyersanyagai, előfordulásuk és felhasználásuk az irodalmi és néprajzi adatok tükrében
7. kép. Festőborvíz, Hargitaliget. segítséget a régi szövegek értelmezéséhez. A magyar bányák és bányászat jelentőségét jelzi a magyar nyelv értelmező és más szótárakba való felvétele, jelenléte is. Ezek közül említjük Johann Heinrich Kopp ötnyelvű (német, francia, angol, olasz, magyar) szótárát: „Mineralogische Synonimic...”37, Kováts Mihály tíz nyelvű értelmezőszótárát (latin, görög, magyar, francia, német, angol, olasz, dán, svéd, orosz) „Lexicon minerologicum enneaglottum...”, valamint loan Bobb háromnyelvű (román, latin és magyar) „Dictionariu rumanesc, lateinesc si unguresc...” című müvét (4-6. kép). A francia Beudant 1822-ben megjelent mineorológiáját38 Kováts Mihály műve, a „Lexicon mineralogicum enneaglottum”39 követi, számunkra rendkívül fontos ásványi, technológiai és elnevezésbeli magyarázatokkal. A könyvbe foglalt tíznyelvű értelmező szótár kincsesbánya és nagyon jól használható segítség a régi festészeti technikák és anyagok leírásának értelmezéséhez. A szótár nemcsak a régi szövegek értelmezéséhez nyújt segítséget, hanem támpontot adhat a különböző technikák, anyagok elterjedési útvonalának, irányának felkutatásához is. Koch Antal 1884-85-ben megjelent „Erdély ásványainak kritikai átnézete” c. munkája nagyrészt tartalmazza mind a régi, mind az új bányák, lelőhelyek ismertetését. Megemlítendő, hogy műve megjelenésének korában még használatban volt a bútorfestő asztalosok által kitermelt ásványfesték-lelőhelyek egy része40. A 19. századra vonatkozó, ásványi festékekkel kapcsolatos adatokra jó forrásnak bizonyulnak a Nagyszebenben kiadott statisztikai közlemények is41. Néhány évtizeddel később, 1957-ben jelenik meg Bányai János könyve, „A Magyar Autonóm Tartomány Hasznosítható Ásványi Kincsei”, amelyben minden eddi-37 Kopp, Johann Heinrich: Mineralogische Synoniraik, oder alphabetische Uebersicht und Erklärung der deutschen, freanzösischen, englischen, italianischen und ungarischen oryktognostistisch-orologischen Nomenklatur. Frankfurt am Main, 1810 bei Johann Christian Hermann. 38 Voyage mineralogique et géologique en Hongrie, Paris, 1822. 39 Voi. I-IV, Pest, 1822. 40 Dr. Kós Károly: A vargyasi festett bútor. Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1972, valamint Kardalus János: A festett bútor. CJCESH, Csíkszereda, 1982. 41 Benigni, J. H. von Mildenberg: Handbuch der Statistic und Geographie Siebenbürgen. Hermannstadt, 1837. ginéi részletesebb teret, egy teljes fejezetet szentel a Székelyföldön fellelhető ásványi festékeknek. Bányai munkáját követően jelentek meg Dr. Kós Károly vargyasi, valamint Kardalus János székelyföldi bútorfestést bemutató könyvei42, amelyek ugyancsak említést tesznek a bútorfestő-asztalosok által használt nyersanyagokról, illetve azok lelőhelyeiről, ám anélkül, hogy földrajzi elhelyezkedésüket pontosan közölnék. A székelyföldi lelőhelyek, illetve az itt fellelhető pigment-alapanyagok feltérképezéséhez kiváló segítséget nyújthat a 2010-ben megjelent, Szakáll Sándor és Kristály Ferenc szerkesztette „Székelyföld ásványtana”4^. A hiánypótló kiadvány Herbich Ferenc 1878-ban megjelent „A Székelyföld földtani és őslénytani leírása”, valamint Bányai János 1957-ben kiadott könyve44 óta az első, Székelyföld ásványainak szentelt kötet. A pigment és ásványi-festék lelőhelyek leírása mind a geológiai/foldrajzi, mind a néprajzi szakirodalomban megjelenik, de a teljesség igénye nélkül. A restaurátori szakirodalom ugyan ismerteti a különböző pigmentek elkészítésének módját, vagy a minőségükre vonatkozó ajánlásokat, de legtöbbször nem közli azok lelőhelyét (gyakran a pigmentek megnevezésében találunk erre vonatkozó utalást, mint máramarosi fehér, vagy pl. „berggrün” azaz bányazöld). Mivel az ásványi nyersanyagok pigmentként való hasznosítása nem elsődleges célja a bányászatnak, a geológusok legtöbbször megelégednek annak megjegyzésével, hogy egy-egy ásvány, vagy nyersanyag festékként is felhasználható. A néprajzosok megemlítik, hogy a falu határában festékföldet bányásztak, vagy legföljebb közlik a dűlőnevet, pontosabb helymeghatározás nélkül. Tapasztalataink szerint, az azonosítás során több nehézséggel is szembesülhetünk. A bányák, lelőhelyek kimerülése, vagy gazdasági okokból való elhagyása megnehezítette a rájuk vonatkozó adatok, visszaemlékezések fennmaradását. A helynevek időbeni változása, a közösségek emlékezetéből való kiesése, valamint a határmódosítások, a terepviszonyok és a környezeti változások is megnehezítik a lelőhelyek azonosítását. Jó példa erre a csíkmadarasi cinóberbánya, amelynek felkutatása Bányai János számára is nehézséget jelentett. A levéltári és irodalmi forrásokban már a 17. századtól felbukkanó „Sárigág”, „Sárogág”, „Sároság”, „Sárikák”, „Saroka” bányája névváltozatok mind ugyanazt a bányát jelölik. A 20. század elejére a fent említett nevek kivesztek a köztudatból, és helyüket, Bányai János feltételezése szerint a Bánya-patak vette át, amely elnevezést a patak teljes hosszára, annak minden oldalágára használják. 42 Dr. Kós Károly: A vargyasi festett bútor. Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1972. valamint Kardalus János: A festett bútor. CJCESH, Csíkszereda, 1982. 43 Szakáll Sándor és Kristály Ferenc (szerk.): Mineralogy of Székelyland, Eastern Transylvania, Romania. Tipographic Printing House, Csíkszereda, 2010. p. 321. 44 Bányai János: A Magyar Autonóm Tartomány hasznosítható ásványi kincsei. Tudományos Könyvkiadó, Bukarest, 1957. 22
