Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 8-9. (Székelyudvarhely, 2009)

Várfalvi Andrea: Különböző készítés-technikával készült textíliák kiegészítési lehetőségei

Kemény, töredezett, porlékony kelme alátámasztása­kor, amennyiben a varrás nem alkalmazható a tü fizikai roncsoló hatása miatt, a gyenge textília ragasztással erő­síthető fel egy hordozóra. A különböző típusú ragasztó­­anyagok kiválasztásakor figyelembe kell vennünk, hogy visszaoldható-e, hogyan öregszik és alkalmazása után a sérült szövet mennyire tartja meg „textilszerűségét”. A dublírozáshoz használt műanyag ragasztók öregedésük során többnyire eltávolíthatatlanná válnak a kelméből, ezért az ilyen beavatkozás csak olyan esetben elfogadha­tó, ha a műtárgy megmentésére nincs más mód.' Az alátámasztásos kiegészítéshez használt szövetek kiválasztása nem minden esetben az „azonos típust az azonossal” elv alapján történik. Az alkalmazott segéd­anyag statikai funkciójának betöltése mellett ügyelnünk kell arra is, hogy az látványában is harmonikusan illesz­kedjen a műtárgyhoz. Meggyengült, fényét vesztett, at­laszkötésű selyemszövet és az alá helyezett, azonos köté­sű, de pamutból készült textília pl. kedvezőbb összképet eredményezhet, mint ugyanez a kelme újonnan szőtt at­laszkötésű selyemhez rögzítve. Az alátámasztást végezhetjük csupán egy anyaggal, ha a meggyengült textília egyszínű vagy alapszíne domináns a mintázattal szemben. Amennyiben az alapszövet nagy felületen, több színnel díszített és a hiányok elszórtan, az eltérő színű részeken keletkeztek, azokat rögzíthetjük he­lyileg, több kis textildarabbal is. A kisméretű, helyi alátá­masztást a kiegészítendő felületnél kissé nagyobb méretűre szabott szövettel végezzük. Ha statikailag szükséges, a fen­ti műveletet követően a műtárgy teljes felülete alá varrható megerősítésként még egy vékony hordozó textília is. Foltos, különbözőképpen fakult kelmék alátámasztá­sánál a segédanyag színezésekor célszerű a legsötétebb és a legvilágosabb árnyalathoz képest középértéket válasz­tani, hiszen nehéz megvalósítani, hogy a hordozó anyag is ugyanolyan egyenetlen színű legyen, mint a műtárgy. Ha egy térforma valaha egyszínű szövete öregedése során többféle árnyalatúra fakult ki, megoldást jelenthet az egész felület alátámasztása több részből összevarrt, darabonként különböző árnyalatúra színezett szövettel is, ha az illesztések vonala a szabásvonalakkal egyezik. Ez a módszer került alkalmazásra egy 19. századi indiai gyerekruha3 4 restaurálásakor. A viselet lila selyemmel, vászonkötéssel szőtt és ara­nyozott ezüst fémfonallal mintázott szövetből készült. A mintázatot a keskeny vonalak alkotta háló, négyzet ala­kú mezőiben elhelyezkedő figurális díszítés adja. A textí­lia szegélyén húzódó bordűr színes virágokat és indákat formáz. A ruha eleje és háta egy anyagból szabott, a nyak­kört és az ujjak végét fodor keretezi. Restaurálás előtt a műtárgy gyűrött, rossz megtartású volt, vállánál és a mell vonalában, függőlegesen élés haj­tásnyomok húzódtak. A díszítő fodrok lelapultak, néhol 3 Timámé Balázsy 1991. pp. 79-112. 4 A ruha a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum tulajdona. Ltsz.: 62105. 1. kép. 19. századi, indiai gyerekruha eleje restaurálás előtt. 2. kép. A ruha háta restaurálás előtt. felgyűrődtek. Széleiken gépi varrásból származó, egyen­letes tünyomok futottak végig, melyekben néhol cérna­­maradványok maradtak meg. A szövet felületét több, kisebb méretű lyuk borította. A lyukak mentén a lánc és a vetülékfonalak, valamint több helyen a fémvetülékek is lebegtek. A selyem egyenetlenül fakult ki: a ruha elején jobban, mint a hátoldalán. A viseletét korábban már varrókonzerválták: egy szín­ben és textúrájában hozzá kevéssé illő textíliával támasz­tották alá és a minták, ill. a hiányok kontúrját követve egy vékony-, és egy vastag fonallal, elnagyoltan összeöltötték a két szövetet. A nyakfodor hiányzó, eredeti szegőszalag­ját az alátámasztó anyagot felhasználva pótolták. A fod­rok bélelésére nem került sor, csupán a lyukak alá helyez­tek egy-egy méretre szabott szövetdarabot. Az ujj fodrokat az ujjvégekhez fércelő öltéssel rögzítették a duplatűvel varrt öltésnyomok egyik sorának mentén. A ruha feltehe­tően eredeti, nyers színű vászonbélését kivágták, erre utal az a kis textiltöredék, mely a hátoldalon, a jobb ujjfodor alatt bevarrva bukkant elő (1-2. kép). 89

Next

/
Oldalképek
Tartalom