Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 8-9. (Székelyudvarhely, 2009)
Kovács Petronella: 18. századi, erdélyi, bőrrel borított díszes útiládák. I. rész: Történeti vonatkozások, készítéstechnikai kutatás és anyagvizsgálatok
47. kép. Kézírásos papír az Issekutz láda fémdíszítménye alól, Néprajzi Múzeum, Budapest. 2.6.3. A papírok rosttartalom vizsgálata Krünitz szerint: „Az alapanyag, amiből a jelenleg Európában általánosan használt papírok készülnek, tudvalévőén a rongy, főképpen len(vászon) kelmék, míg egyes papírfajtáknál pamut és gyapjúkelmék is.”76 A ládák papírborításai viszonylag jó állapotban megmaradtak. így rostvizsgálat céljára csak négy ládafia77 papírborításából, a fémapplikáció alá töltőanyagként alkalmazott kézírásos papírlapból valamint az egyik porfogó vászonbélelései között talált papírmaradványból került sor mintavételre, ezek sérülései mentén. A kéziratos és a porfogó fület bélelő papírok mintáinak macerátumai egy-egy pamutrost mellett csak len/kender rostot tartalmaztak (48. kép). A borítópapírok mintáiban egy-egy szalmarost is megfigyelhető volt (49. kép). Ezek azonban nem valódi szalmapapírok, mivel a szalma aránya a len/kenderrostokhoz képest elenyésző. Valószínűleg szennyezőanyagként került az alapanyagba.76 A mintás papírok, motívumaik és a vizsgálati eredmények alapján tehát készülhettek a 18. század második felében, vagyis lehetnek a ládák eredeti tartozékai. Minthogy azonban a 13. századtól a 19. század végéig előállítottak és mindmáig gyártanak papírt len/kender és pamut rostokból, a papír összetétele a vizsgált minták esetében nem korhatározó. 76 Ld. Krünitz id.m. a Leinenlumpen és a Papier címszó alatt. 76. kötet, 1799. illetve 106. kötet, 1807. A gyapjúkelméket valószínűleg csak adalékanyagként alkalmazták, ugyanis a gyapjú nem tartalmaz cellulózt. A papír szövetszerkezetét a cellulózrostok -OH csoportjai között kialakuló hidrogénhíd kötések biztosítják. Nemes Takách László, förestaurátor - Magyar Nemzeti Múzeum Műtárgyvédelmi, Módszertani és Képzési Osztály - szóbeli közlése. 77 A Néprajzi Múzeumban őrzött láda 1778-ból, az ún. Issekutz láda, a Verzár láda és a szamosújvári láda 78 Angliában, majd Németországban az 1700-as évek elejétől folytak kísérletek szalmarostból papír előállítására, azok azonban kizárólag szalmarostot tartalmaztak. A vegyes, fa és szalmacellulóz alapú papírok gyártása pedig csak a 18. század végén, illetve a 19. században indult meg. 48. kép. Pamut és len/kenderrostok a kézírásos papírból vett mintában. 49. kép. Pamut és len/kenderrostok valamint szalmarost-köteg az Issekutz ládafia papírborításából vett mintában. 2.7. Ragasztóanyagok Krünitz szerint az útiládákat bélelő vásznat rozslisztből készült csirizzel vagy keményítővel ragasztották fel a fára, míg a bőrborítást csak szögekkel rögzítették.79 Ezzel szemben egyes ládákon a bőrborítás és a bélelő szövet hiányainál a faalapon, enyvnek tűnő ragasztónyomok voltak láthatók.80 Két láda külső, bőrrel borított és belső, vászonnal bevont oldaláról sikerült ragasztóanyag mintát venni.81 Ezekben mikroszkópos vizsgálattal keményítő és enyv együttes jelenléte volt kimutatható (50. a-b. kép). Krünitz enciklopédiájában a csiriz, a kleiszterek és az enyv leírásánál sincs utalás arra, hogy ezeket egymással összekeverve használták volna, annak ellenére, hogy a könyvkötők ezt hagyományos módszernek tartják.82 A karton (Pappe) címszó alatt azonban ismertet egy olyan, a kartonkészítők által használt ragasztót, mely enyvet és lisztet tartalmaz. A ragasztókeverék előnye, hogy nem dermed meg olyan gyorsan, mint az enyv, 79 Krünitz rozslisztből készült csirizt (Pappe) említ a porfogó fülek bőr vagy vászon bélelésének felragasztásánál, és ugyanezt valamint a „keményítőből vagy keményítő lisztből” készült ragasztót (Kleister, Stärk=Kleister) a láda vászonbélésének beragasztásánál. Ld. Krünitz, Koffer (Reise=koffer) címszó alatt, 42. kötet, 1788. A kifejezések értelmezését a „Kleister” címszó alatt adja meg. 40. kötet, 1787. 80 A bőrborításokból, a bélelő vásznakból, valamint az egyik porfogó vászonbélései közül vett papírminták mikroszkópos vizsgálatakor ezeken is enyvre emlékeztető ragasztóanyag maradványokat lehetett megfigyelni. Mennyiségük azonban vizsgálat céljára nem volt elegendő. 81 Az Issekutz láda és a Tarisznyás Márton Múzeumban őrzött vasdíszítményű láda. 82 Ld. Jaschik Almos: A könyvkötőmesterség. Budapest, 1922. pp. 182-183. „Csiriz. Általánosan használt neve a keményítőből és lisztből főzött ragasztópépeknek. ... A papírosragasztásra tejfel sűrűségű csirizt szoktak használni, bőrragasztásra azonban ennél sűrűbbet; ha a bőr nagyon vastag, úgy nem árt, ha a csirizhez egy kevés híg enyvet öntünk.” 75
