Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 8-9. (Székelyudvarhely, 2009)
Kovács Petronella: 18. századi, erdélyi, bőrrel borított díszes útiládák. I. rész: Történeti vonatkozások, készítéstechnikai kutatás és anyagvizsgálatok
lábakon álltak (13. kép), melyeket később a könnyebb mozgathatóság érdekében kerekekkel váltottak fel. Elsősorban vászonnemük tartására szolgáltak. Schürmann ismertetése szerint belsejük fehér vászonnal bélelt, melyet a tetejük belsejében rombusz alakokat formázó szalagokkal rögzítettek.4" A vizsgált erdélyi ládák mindegyikének fedelében — kivéve a tájképmintás tapétával bélelt Nagyszebenben őrzött, valószínűleg 19. századi darabot - találhatók ilyen szalagok, töredékeik, vagy felszögezésük nyoma (2., 14—24. kép). Azonban nem a bélelő vászon rögzítésére szolgáltak, mivel azt - Krünitz leírásának megfelelően - felragasztották a fedél belsejére. így a szalagok feltehetően díszítő funkciót töltöttek be, esetleg iratokat helyeztek alájuk. Az eddig ismertté vált, bőrrel borított, fémlemezekből kivágott motívumokkal díszített 18. századi erdélyi ládák két kivétellel45 46 — nem fehér, hanem nyomott mintás vászonnal béleltek (14-24. kép). A Pákei láda fedelében a fehér lenvászon bélést papírkivágások díszítik (2. kép). A papírkivágások alkalmazása a fehér szövettel bélelt ládákban Erdélyben és másutt is gyakori volt (25-26. kép). Azt, hogy az örmény hagyomány szerint kelengyeládának tartott, bőrrel borított, fémdíszítményű ládák, valóban házasságkötés alkalmára készültek volna, csak írásos dokumentumokkal lehetne alátámasztani. Ilyenek azonban nem állnak rendelkezésre. A ládákon lévő monogram nem bizonyítja ezt, mivel mind korábban, mind a 18. században szokás volt az útiládákon is a tulajdonos monogramját feltüntetni. Az erdélyi örmények többsége a 18. században kereskedelemmel foglalkozott, így sokat utazott. Feltehető, hogy a vizsgált ládák „kalmár”47 vagy útiládák voltak, majd a családban öröklődve később kelengye tárolását szolgálták. A nem örmény családoktól múzeumba került bőrös ládák mindegyikén - kivéve a céhládaként Vajdahunyadon kiállítottat - van évszám, azonban nincs monogram. Feltételezhető, hogy ha kelengyeládának készültek volna, feltüntették volna rajtuk tulajdonosuk nevének kezdőbetűit. Valószínű, hogy eredetileg ezek is úti- vagy ruhásládák voltak. Útiládaként való használatuk mellett szól, hogy nincs lábuk és a központi záron kívül két lakatpánttal is záródnak, aljukat vaspántokkal erősítették meg, továbbá, hogy fedelüket három oldalról porfogó fülekkel látták el. A megvizsgált erdélyi ládák közül az évszámos példányok 1762 és 1790 között - 28 év alatt - készültek. A megmunkálásuk és díszítésük közötti hasonlóság miatt felmerül a kérdés, lehetnek-e egy műhely munkái? Esetleg egy szűkebb vidékre jellemző darabok, mint pl. az ammerlandi kofferládák, vagy - mára kevés számban fennmaradt - szélesebb régióban elteijedt divatcikkről van szó. 45 Schürmann id.m. p. 269. Hasonló szalagok alkalmazására a 17. századi francia, bőrrel borított ládák között is találhatunk példát. 46 A Pákei láda és a nagyszebeni szőrös bőrös láda fehér lenvászonnal bélelt. 47 B. Nagy Margit tesz említést a városi polgárság kalmár és kocsiládáiról. Ld. B. Nagy Margit: Reneszánsz és barokk Erdélyben. Művészettörténeti tanulmányok, Kriterion, Bukarest, 1970, p. 116. 13. kép. Ammerlandi kofferláda esztergált lábakkal, 18. század. 14. kép. Az ún. Ászpisz láda, 1762, mintás lenvászon bélése. Iparművészeti Múzeum, Budapest. 15. kép. Bőrborítású láda 1771, mintás lenvászon bélése. Arany János Múzeum, Nagykőrös. 16. kép. A szamosújvári láda, 1772, mintás lenvászon bélése. Örmény plébániatemplom, Szamosújvár. 65
