Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 8-9. (Székelyudvarhely, 2009)
Kovács Petronella: 18. századi, erdélyi, bőrrel borított díszes útiládák. I. rész: Történeti vonatkozások, készítéstechnikai kutatás és anyagvizsgálatok
1.10. A ládákon lévő monogramok A Tarisznyás Márton Múzeumban őrzött ládák egyikén FK (8. b. kép, 1. táblázat j.), a másik, ún. Bocsánczy kelengyeládán hiányos - A - monogram van (1. táblázat 1.). A gyergyószentmiklósi, születési és házassági anyakönyvekben a betűknek megfelelő nevek azonban nem találhatók. A Magyar Nemzeti Múzeumban lévő, VK monogrammos ládát (1. táblázat g.), az eladó közlése alapján a Verzár család diplomataládájaként tartják nyilván. A Gudenus féle genealógiai munkában a Verzár családfában szerepel egy 1748-ben született Khatun, illetve egy 1757-ben született Kristóf keresztnevű családtag. Több adatuk nincs feltüntetve. így nem tudni, éltek-e 1776-ban, a ládán szereplő évben. Fia igen, 28 illetve 19 évesek voltak, a tárgy bármelyiküké lehetett. A láda tanulmányozásakor derült ki, hogy a ládafia tetejére fekete színű festékkel egy nevet - Miller Klementina - írtak (9. kép). A családfa szerint Miller Klementina, Verzár Veronika és Miller Adolf leánya, 1856-ban, Szamosújváron született.39 A ládát édesanyjától Verzár Veronikától örökölhette, aki mindkét szülője ágán Verzár leszármazott. A fent említett Khatun és Kristóf nevű családtagok Verzár Veronika atyai nagyapjának testvérei voltak. Nem tudjuk Miller Klementina férjhez ment-e, így az öröklés további rendjét nem ismerjük. Mindenesetre a bejegyzés megerősíti az eddig csak az eladó közlésén alapuló feltételezést, hogy a láda egykor a Verzár család tulajdonában volt. A szamosújvári örmény plébániatemplomban őrzött, 1972-es datálású, VK láda monogrammal jelzett láda (1. táblázat d.) egykori tulajdonosairól a jelenlegi plébános és az örmény gyülekezet gondnoka nem tudott felvilágosítást adni. Szamosújváron Verzár, Vártán és Vertán vezetéknevű családok is éltek. A ládában több család iratait őrzik. Ha ezek tanulmányozása lehetségessé válik, talán akad köztük olyan, amely támpontot ad az egykori tulajdonos személyének meghatározásához. 9. kép. Miller Klementina felirat az ún. Verzár láda ládafiának textilborításán. Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest. 39 Ld. Gudenus J. id.m. p. 480. 1.10. Úti láda - menyasszonyi láda? A ládák eredeti rendeltetése és funkcióváltozásai A kutatás tárgyát képező ládák eredeti funkciója is kérdéses. Közülük kettőt az eladók illetve ajándékozók közlése alapján kelengyeládaként (Issekutz, Bocsánczy), egyet diplomataládaként (Verzár), a nagyszebeni ládákat utazóládaként, a vajdahunyadi várban kiállított példányt a takács céh ládájaként tartják nyilván. A budapesti Néprajzi Múzeum egyik, kétfejű sassal díszített darabját a családi hagyomány Issekutz Rebeka kelengyeládájaként tartja számon40 (1. táblázat m.). Az 1813-ban született örmény lány 1839-ben ment férjhez (10-11. kép). A láda fedele hiányos, évszám és monogram nincs rajta, de stílusjegyei alapján a többi, 1762-1790-ből származó darab közé sorolható, nem készülhetett e házasságkötés alkalmából. Az esküvő másnapján, a menyasszony édesapja, Issekutz Deodát által kiállított móringlevél41 nem említi a ládát (12. a-b. kép). Bár biztos, hogy Issekutz Rebeka tulajdonában is volt, monogram hiányában nem követhető nyomon, hogy Issekutz Rebeka szintén örmény származású édesanyja, Isaák (Isák) Mária,42 ágán vagy atyai ágon örökölte, esetleg férje, a szintén örmény Lászlóffy Jakab útján került a családba. Ez a tárgy, a Verzár ládához hasonlóan tipikusan példázza a ládák generációkon át való öröklődését, és funkcióváltását. Issekutz Rebeka „kelengyeládáját” már használtan kapta, leányánál szennyesládaként szolgált a kamrában, unokája pedig családi emlékként a „koromtól és piszoktól hemzsegő padlásáról lakásába levitte,43 majd innen került a múzeumba. A bőrrel borított ládák között előforduló menyasszonyi ládáknak - coffre de mariage - a bőrtárgyakkal foglalkozó szakirodalom nem szentel külön fejezetet. Schürmann szerint,44 a 17. század végétől a 19. század közepéig a többi ládatípussal szemben az úgynevezett kofferládákon - melyek között kelengyeládák és egyszerűen tárolás céljára készített darabok is vannak - feliratok helyett gyakran alkalmaztak monogramot. A koporsó alakú ládák helyett észak-német területen az 1750-es években jelentek meg a domború tetejű ún. kofferládák. Ezek lehetnek festetlenek és festettek, drágább változataik bőrrel bevontak, vas vagy sárgarézveretekkel díszítettek. Általában esztergált 40 „Boldogult édes anyám mindig mondogatta, hogy a kamrában álló és akkoriban „szennyes ládá”-nak használt láda az ő édes Anyjának, Issekutz Rebekának a menyassszonyi ládája volt.” írja Dr. Lászlóffy Mihály anyai nagyanyja kelengye leveléhez családja számára adott magyarázó jegyzeteiben. 41 Issekutz Deodát: Isten Segítségével a’ mi’ Stafirungon viszen az Leányom Issekutz Rebeka, 1931. Die 20 Januarii. A móringlevél Lászlóffy Mária Magdolna, Issekutz Rebeka ükunokája birtokában van, kutatását ő tette lehetővé. 42 Gudenus nem jelzi Isaák Mária származását, azonban a család birtokában lévő anyakönyvi másolatok szerint örmény katolikus vallású volt. 43 Dr. Lászlóffy Mihály, családjának készült írása alapján 44 Schürmann, T.: Erbstücke. Zeugnisse ländlicher Wohnkultur in Elbe- Weser-Gebiet. Stade, 2002 . 63
