Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 7. (Székelyudvarhely, 2008)
Bóna István: A restaurátor a homlokzaton. A műemlékek homlokzatainak restaurátori szemléletű helyreállítása
6. ábra. A Moldoviţa kolostor templomának északi fala. Csak a legfelső sorban, közvetlenül az eresz alatt maradtak fenn freskók valamelyest elfogadható állapotban. szerűség alapján áll, hanem a múltban létrehozott alkotás eredeti anyagában és megöregedett állapotában való megőrzését tűzi ki célul. Az építőipar arra törekszik, hogy amit beépített, minél tovább tartson. Ez a restaurátor céljai között is szerepel, de nem ez a legfontosabb. A restaurátor arra törekszik, hogy a régi, eredeti anyag tartson minél tovább, akár azon az áron is, hogy az általa beépített anyag közben tönkremegy. Ennek egyik lehetséges módszere az úgynevezett áldozati rétegek alkalmazása, ezek átveszik a károsító tényezők pusztító hatásait. Saját pusztulásukkal semlegesítik a károsító tényezőket. Egy építész számára nehéz lehet elfogadni, hogy valamit azért építsen be, hogy az elpusztulhasson. A jog valószínűleg ilyet szintén nem ismer. A vállalkozók a műemlék helyreállításokat egy kalap alá veszik a tatarozásokkal. Ez oda vezethet, hogy például ragaszkodnak a „minősített” anyagok felhasználásához. Ez azonban „csalás”, ugyanis restaurátori szempontból egyelőre semmiféle anyagot nem minősítenek. Igaz, ez a minősítés és szabványosítás már folyamatban van az Európai Unióban. Jó lenne mielőbb bekapcsolódni a folyamatba, különben csak a kész eredménnyel szembesülhetünk. Azok a tulajdonságok, amik az építészeti minősítésekben pozitívnak számítanak, a műemlék szempontjából sokszor inkább károsak. Magyarországon is be kell vezetnünk egy új fogalmat: a kompatibilitást, vagyis azt, hogy a helyreállítások során felhasznált anyagoknak/technológiáknak együtt kell működniük az eredeti, régi anyagokkal. (Pl. hasonló fizikai tulajdonságokkal kell rendelkezniük, hasonló hő, vagy pára dilatációjúnak kell lenniük.) Hosszú távon nem az új anyagnak kell fennmaradnia, hanem az eredetinek, akár a kiegészítés pusztulása árán is. A kompatibilitásra sok különböző definíció született. A legtalálóbb talán a következő: az alkalmazott eljárásoknak és anyagoknak nem lehetnek negatív következményei az eredeti műalkotásra nézve.20 20 Teutonico definíciója. In: Hughes: Mortars in Historic Buildings, Published by Historic Scotland, 2003. Edinburgh, p. 21. Válogatás az elmúlt évek magyarországi homlokzatrestaurálásaiból Régészeti ásatásokból előkerült homlokzatok restaurálása A szerző által végzett első „homlokzatrestaurálás” 1982-ben, a Tiszaug-Kéménytetőn végzett bronzkori telepásatáson történt21 (13. kép). Itt, egy 3700 évvel ezelőtt, tűzvészben elpusztult, a Nagyrévi Kultúrához tartozó vályogház díszített, nyers agyag homlokzata úgy dőlt le, hogy nagyobb egységes felület maradt egyben. A kiemelés kényes műveletét a helyszínen kellett elvégezni azért, hogy ne romboljuk szét a ház padlóját. Nagy nehézséget jelentett, hogy az égetetlen agyagvakolat tulajdonságait tekintve alig különbözött a talajtól. Annyira gyenge és porlékony volt, hogy a kiemelés előtt, már a szelvényben szilárdítani kellett. A kiemelés tökéletesen sikerült. A fal alatti talajfelszín feltárásával egy még nagyobb felület összefüggő mintázatát sikerült megtalálni. Ez lehetővé tette egy majdnem négy négyzetméteres homlokzat-darab rekonstrukcióját. A helyreállítást segítette, hogy a domborműves díszítés motívumai megegyeznek a Nagyrévi Kultúra kerámiáin láthatókkal. így lehetett megállapítani a függőleges-vízszintes irányt és azt, hogy melyik motívum áll felfelé. Az elkészült fal-rekonstrukciót egy, a hazai bronzkori kultúrát bemutató vándorkiállítás keretében szinte egész Európában láthatták. Utána sokáig a Magyar Nemzeti Múzeumban volt, ma a szolnoki Damjanich János Múzeum őrzi. Régészeti ásatásokon több római homlokzati freskót is sikerült kiemelni, illetve leválasztani. Ilyen a szőny-vásártéri ásatáson előkerült harmadik századi pékség homlokzat-festése,22 23 vagy a szabadbattyáni hatalmas, negyedik századi palota átriumának lábazatfestése. A szőnyi falfestések Komáromban láthatók, a szabadbattyáni lábazatok egyes részletei a helyi középkori toronyban, a „kulában” tekinthetők meg, tavasztól őszig2’ (14-15. kép). Ide tartozhat a gödöllői kastély mellett feltárt barokk falfestés leválasztása is (16. kép). Ez a festés jelen tudásunk szerint mindig is a szabadban, és mindig is a föld színe alatt volt. Ebben az értelemben homlokzatfestésnek is tekinthetjük. A „dübörgő” helyreállításnak ez a freskó gyakorlatilag áldozatul esett. Ma „stacco a massello” eljárással leválasztva várja sorsát egy raktárban, miközben helyén egy még talán soha nem használt teherlift rozsdásodik. A nagy sietségben a kutatás is elmaradt, valószínűleg már nem fogjuk megtudni, mi is volt ez a falfestés valójában? Itt az üzleti érdek durván leradírozta az örökségvédelem (a társadalom) érdekeit. Kibontakozás egyelőre nem látszik. 21 Csányi Marietta - Stanczik Ilona: Tiszaug-Kéménytető. In: Dombokká vált évszázadok, 1991. pp. 35-36. 22 Borhy László - Számadó Emese: Válogatás a szőny-vásártéri ásatás leleteiből. 1996. pp. 8-10.; László Borhy: Wandmalereien aus Brigetio. In: Acta Archaeologica Brigetionensia, 2000. pp. 92-106. 23 István Bóna: Comments of the Restoration of Archaeological Fresco Founds. In: A kiemeléstől a bemutatásig, pp. 35-45. 25
