Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 7. (Székelyudvarhely, 2008)
Bóna István: A restaurátor a homlokzaton. A műemlékek homlokzatainak restaurátori szemléletű helyreállítása
A restaurátor a homlokzaton A műemlékek homlokzatainak restaurátori szemléletű helyreállítása Bóna István A restaurátorok csak akkor kerülnek kapcsolatba homlokzat-helyreállításokkal, ha a homlokzaton valamilyen képző-, vagy iparművészeti alkotást kell restaurálni. Ami a munkájuk környezetében történik, ahhoz megbízóik szerint semmi közük. Akkor sem, ha az ott végzett egyéb munkálatok befolyásolják a tevékenységüket, sőt akkor sem, ha azt, és az egész homlokzatot károsan befolyásolják. Ugyanakkor egyes országokban, elsősorban Ausztriában, a homlokzat-restaurálást külön szakterületként tartják nyilván. Ennek fő oka, hogy az időjárás viszontagságainak kitett alkotások kezelése más szakértelmet és eljárásokat kíván, mint a belső terekben lévő védettebb művek restaurálása. Ausztria úttörő az „egyszerű homlokzatok” restaurátori szemléletű gondozását illetően is. A magyar műemlékvédők is megértették a homlokzat-helyreállítások ellentmondásait, ezért 2005-ben „Épületek homlokzati felületképzésének és színezésének történetisége” címmel nemzetközi tudományos konferenciát szerveztek.1 Szerző ennek, valamint az Erdélyi Magyar Restaurátorok VII. Továbbképző Konferenciájának keretében is foglalkozott a kérdéskörrel. Az alábbi írás ezeknek az előadásoknak valamint a Magyar Műemlékvédelemben megjelent írásoknak az alapján egy szükebb csoport, a gyakorlatban tevékenykedő szakemberek, elsősorban a restaurátorok számára készült. A dolgozat fő célja, hogy az elmúlt évtizedekben, a szerző és munkatársai által végzett restaurálások, és a belőlük levont tapasztalatok közreadásával hasznos ötleteket nyújtson a kollégáknak. A bemutatott munkák során sok szubjektiv döntés is született, így a tanulmányban olvashatók nem tekinthetők az egyedüli lehetséges megoldásnak, inkább gondolatébresztőnek szánjuk őket. A műemlékek homlokzatainak helyreállítása - amióta ez az igény egyáltalán létezik - a helyreállítás korának, esztétikai, elvi igényeinek megfelelően történik. Jellemző ez a mi korunkra is. A megcsontosodott elvek és a megkérdőjelezhetetlennek tartott helyreállítási célok vakká tesznek bizonyos káros jelenségekkel szemben, amelyek a nem újratermelődő műemlék-vagyon végleges károsodásához vezethetnek. Az egyik ilyen tévhit, hogy az „egyszerű” műemlék-homlokzatoknak nem jár a restaurálás, vagy hogy azokat nem lehet, esetleg nem is érdemes restaurálni. A homlokzatok helyreállítása építőipari kérdés, célja 1 2005. november 17-18.- legalábbis technikailag — semmiben nem különbözik egy „közönséges” homlokzat helyreállításáétól. A műemlék-helyreállítás korai, purista korszakában elsősorban a középkor emlékeivel foglalkoztak. Helyreállítás címén ezeket az épületeket, többnyire régészeti feltárásokat és egyéb kutatásokat követően, az építéskori „eredeti” megjelenésükre törekedve, gyakran igen drasztikusan, átalakították. A későbbi évszázadok során történt átalakításokat, hozzáépítéseket nem tisztelték, munkájukat részben saját elképzelések alapján végezték. Mivel az emlékek nagy tömege esett át ezen az átalakításon, mi már így ismertük meg azokat, így a purista építészek működése máig döntően meghatározza a középkori emlékekhez való viszonyunkat. A puristák foglyai voltak az akkori korszellemnek és technológiának. Ma épp ugyanez a helyzet. Mi a restaurálás? Mi különbözteti meg a tatarozástól? A restaurálás nem régi fogalom. A restaurátori hivatás is meglehetősen új, eddig nem alakult ki az egész művelt társadalom számára ismert és elismert definíciója. Még a szakmai szervezetek se jutottak teljes egységre a hivatás mivoltát illetően, jelenleg az Európai Unión belül próbálkoznak a megfelelő definíciók kidolgozásával. Talán a legfontosabb az ECCO2 által, 1993. június 11-én kibocsátott szakmai irányelvek II. pontja: „A konzervátor/restaurátor nem alkotóművész és nem kézműves. Míg egy művész vagy kézműves új tárgyak alkotásával foglalkozik, vagy gyakorlati értelemben tárgyakat javít, a konzervátor/restaurátor a kulturális örökség megőrzésén fáradozik.” „A konzervátor/restaurátor alapvető szerepe a kulturális örökség megőrzése a jelen és a jövő generációk számára. A konzervátor/restaurátor elősegíti a kulturális örökség megértését, tekintettel annak esztétikai, történeti fontosságára és anyagi egységére (eredetiségére). A konzervátor/restaurátor elvégzi a kulturális örökség diagnosztikai vizsgálatait, a kezeléseket, ezek dokumentálását és felelősséget is vállal értük.” A tevékenységet a következő részekre bontja: diagnosztikai vizsgálat, preventív konzerválás, konzerválás, restaurálás, oktatás, kutatás. Meg kell jegyezni, hogy a diagnosztikai vizsgálatoknak csak egy szerényebb hányadát tudja a restaurátor 2 Európai Restaurátor Egyesületek Konföderációja. 17
