Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 6. (Székelyudvarhely, 2007)
Demeter István - Miklós Zoltán: Egy jelentéktelen családi örökség közkinccsé válása - egy 19. század eleji székelykapu restaurálása
2. kép. Jelenleg a faluban, Farcádon álló legrégebbi (1924-es) székelykapu. kerültek bemutatásra.7 * A Ráduly Emil (néprajzos muzeológus), Kovács Petronella és Újvári Mária (restaurátorok) bábáskodása révén megvalósult kiállítás bejárati részét egy muzeális értékű székelykapu képezi. A továbbiakban ezen kapu szerkezeti és stiláris jegyeit, azt követően pedig a Demeter István által végzett restaurálási folyamatot ismertetjük. A kapu eredeti helye A (székelyföldi) néprajzi kiállítás megvalósításakor önkéntelenül is számolni kell, a bevezetőben már jelzett kulturális előképekkel, s ennek folytán a tárlatoknak szinte nélkülözhetetlen elemeivé válik a székelyruha, a festett bútor, kerámia és nem utolsó sorban az immár szimbolikus értéket hordozó jellegzetes székelykapu. A Székelyföld virágai kiállítás esetében, a Székelyudvarhely közvetlen közelében található községben, Farcádon álló 19. század eleji kapura esett a választás. Az előzetes terepbejárások és a kaputulajdonos családokkal folytatott egyeztetések során, a jelzett székelykapu ideális választásnak bizonyult. (1. kép) Farcád, freskókkal díszített református templomot birtokoló falu, Székelyudvarhelytől 5 km-re található. A kevés művelhető földdel rendelkező település életében az állattenyésztés, és a hússal való kereskedés fontos megélhetési forrást jelentett. Mint minden földműves falusi társadalomban a famegmunkálás sem volt idegen a lakosság körében. A rátermett gazdák a háztartásban nélkülözhetetlen munkaeszközök egy részét maguk készítették el, s csak az ács és asztalos ismereteket feltételező munká7 A kiállításon bemutatott festett bútorok restaurálásáról ld. Kovács Petronella: Beszámoló a Magyar Képzőművészeti Egyetem fa-bútorrestaurátor hallgatóinak Erdélyben végzett munkáiról, in. Isis Erdélyi Magyar Restaurátor Füzetek 5. Haáz Rezső Múzeum, Székelyudvarhely, 2006. 61-91.0. latok elvégzésében szorítkoztak mesterember segítségére. A családi porták és a publikus tér elválasztó elemeként állított kapuk is ez utóbbi kategóriába sorolhatók, hiszen a kötött- vagy székelykapu gyakorlati funkcióján túlmenően az adott lokális közösségben elfoglalt hierarchia fokmérőjeként is szolgált. A szóban forgó faluban tevékenykedő kapufaragókról nincsenek adataink. Megjegyzendő, hogy csak a múzeumba szállított kapu datálható a 19. századra, és ezen a kapun sem található készítőjére vonatkozó felirat vagy utalás. Az 1816-os évszámmal ellátott kapu gyakorlott faragó munkájára vall, ezért feltehetően a környéken tevékenykedő valamely „hivatásos”’' kapufaragó készíthette. A birtokló családtagok nem rendelkeztek olyan ismertekkel, amelyek adatul szolgáltak volna az állítás körülményéről. A kapu a faluban nagy múlttal rendelkező Vajda család portája előtt állt. Mintegy öt hektárnyi birtok bejáratául szolgált, s méreteiben is jelezte a család tehetős voltát. Az egykori tulajdonos a korabeli értelmiségi réteg tagjaként említhető, hiszen az állítás idején az udvarhelyszéki református egyházkerületben töltött be tisztséget. A porta örököse (Vajda Ferenc), aki egyben a falu jegyzője volt, az első világháború idején vesztette életét. A kapu felállításától eltelt idő során olyannyira megváltozott a telekszerkezet, hogy a megvásárlás pillanatában a kapunak már nem volt gyakorlati funkciója. Az utcafronthoz képest a családi ház száz méterrel mélyebben épült fel. Az egykor ugyanazon család tulajdonát képező, szomszédos telkek építkezései viszont már közvetlenül az utca vo-8 Szakirodalmi ismereteink alapján Udvarhelyszéken több olyan mester is dolgozott, akik hivatásszerűen foglalkoztak kapufaragással, s a lakóhelyük körüli településeken rendszerint vállaltak munkát. 1. Csergő Bálint: Az Udvarhely vidéki székelykapu. Csíkszereda. 1999. 116-129. o. 30
