Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 5. (Székelyudvarhely, 2006)
Demeter István: Nyikómenti székely porta a székelykeresztúri Molnár István Múzeumban
A szekérszín és a két pajta fölötti tetőszerkezetet toldással hosszabbították, ereszalját képeztek. A szarufás nyeregtetőt a faluban készített cseréppel födték be. A cserepek között nagy mennyiségben találtunk karcolással, szurkálással díszített darabokat. A keleti és nyugati boronafalakat két sor cseréppel fedett, kis eresszel védték. A nyugati falsíkból három födémgerendát hosszabbra hagytak, ezt összekötötték a talpgerenda és az első borona közé szorított fával, így egy kis védett területet nyertek, ahol a szénaboglya és búzakalongya karókat tárolták. A két pajta betétszámyas ajtaját gyalult fenyődeszkából készítették, a kívül vízszintes, belül függőleges betéteket faszegekkel rögzítették, pipás sarkai fémből vannak. Az ajtókat nyáron nyitva tartották, csak a furatokkal díszített hűtőajtót zárták. A tölgyfából készült ajtófélfákat csapolással rögzítették és nútos oldalába zsilipelték a boronákat. A két pajtán található 20x20 cm-es nem nyitható ablakok közvetlenül az ajtótokok mellett vannak. A szekérszín hevederrel erősített nyílóját gyalult fenyődeszkából készítették. A csűr első és hátsó kapuja tölgyfa sarokoszlopokba rögzített hevedereken fekvő fenyődeszkákból áll. Sarkai alul a talpgerendába helyezve fémperselyen forogtak, felül pedig az átfúrt koszorúfába rögzített fából hajlított pánt ölelte át. A pajta szigetelését a boronák közötti rések vályogolásával érték el, majd fehérre meszelték. A pajta8 A csűrrel együtt sikerült a melléképületet is áttelepíteni a székelykeresztúri múzeumba. A pajtát a keresztcsűrös udvar északi felében építették, a lakóház és a csűr közé, fekvése É-D irányú. A lakóházzal deszkakerítés, a csűrrel deszkakapu kötötte össze. Az építmény három osztató: két disznópajta és kecskék - juhok téli szálláshelyéül szolgáló pajta alkotja. Mérete 615x217 cm. (13-15. ábra) Terméskő alapját a föld felszínére rakták kötőanyag nélkül. Talpgerendáit tölgyfából faragták, sarkait lapolással rögzítették. Szögletesre faragott boronafáit az ajtók magasságáig - 81 cm — bükkfából, a födémgerendákig fenyőfából és az utolsó hármat ismét bükkfából faragták. Valószínű, hogy az állatok rágása ellen védekeztek keményfa használatával. A végein ferdén faragott födémgerendákra még három sor boronát fektettek és ezen nyugodott a cseréppel födött sátortető. Oldalait deszkával borították, az E-i részén ajtót vágtak. Az ajtók félfáit becsapolták alul a talpgerendába, felül a boronába, oldalába zsilipelték a boronákat. A deszkaszámyak fasarkakon forogtak. Szarufáit vízcsendesítővei hosszabbították meg. Cserepei között feliratos, tulipánmintás darabokat találtunk. Az állatok etetése céljából a D-i sarkán kivágták a boronákat és fából készített vályút helyeztek el. 3. A rugonfalvi sütőház Rugonfalva aNyikó völgye alsó szakaszának utolsó faluja, így része annak a tájegységnek, ahonnan a székelykeresztúri múzeumba telepített székelyportát kialakítottuk. Bár a tarcsafalvi lakóház és a rugonfalvi sütőház építésének ideje között közel száz év eltérés van, választásunkat befolyásolták a múzeum anyagának raktározási gondjai és a korlátozott kiállítási felületek. A kutatás első szakaszában kovács- és kerekesműhelynek szánt épületet közadakozásból sikerült megvenni. A portáról, amelynek része volt keveset tudunk, sajnos erre vonatkozó évszám, vagy írott dokumentum nem maradt ránk. Figyelembe véve az építés technikáját, és a sütőházról előkerült datált cserepet, a porta építését a 19. század második felére tehetjük. A sütőház a lakóház folytatásaként, tőle négy méterre, Ny-K irányban, a keresztcsűrös udvar E-i felében feküdt. Beosztása hármas tagolású: sütőház- színalja, disznópajta. (16. ábra) Utóbbit még két részre osztották. Alapozási köveket csak elszórtan találtunk a talpgerendák alatt. Az idővel feltöltődő udvar már eltakarta a tölgyfából készült, néhol elkorhadt talpfákat. A fenyő- és bükkfából készült boronákat négyszögűre faragták, rajtuk hagyván a kérget, gerezdbe rakták össze. A disznópajta és szín felöli részeken a gyengébb minőségű fákat használták fel. A déli oldalról nyíló ajtó félfáit a talpgerendába csapolták, nútos oldalaiba zsilipelték a boronákat. Szemöldökfát nem alkalmaztak. A pipás fémsarkokon forgó kazettás nyílót faszegekkel állították össze. Az eredeti zárszerkezetet kicserélték. A sütőház baloldali ablaka közvetlenül az ajtó mellett van, így mindössze egy keretfát használtak. Az ablak mérete 47x65 cm. Az ajtó jobboldalán található kisebb méretű 30x43 cm-es ablakot később vágták ki, elfűrészelve a boronákat. A sütőház járófelülete (házföldje) sikárolt föld. A disznóólát 120 cm magasságig boronákkal két részre osztották. A nyugati oldalon két bejáratot hagytak. Az épületet két sorba lefektetett koszorúgerenda öleli körbe. Ezekre helyezték a fenyő födémgerendákat. A födémdeszkák lefektetésekor kihagyták a szarufák helyét, amelyeket belecsapoltak a födémgerendákba. Felüllapolással, faszegekkel, alább kakasüllővel rögzítették a 10-12 cm átmérőjű szarufákat. A nyeregtetőt kerekvégű cserepekkel födték be, melyek között egy „Péterfy Gyula 1889 junius 20-án” feliratú példányt és karcolással, virágmotívumokkal díszített darabokat találtunk. A tető oldalait deszkával zárták le. A sütőház boronafalába bolhaszegeket vertek, majd 1,5-2 cm vastagon pelyvával és hosszú szalmaszálakkal kevert vályoggal szigetelték le. Ezen 24 meszelési réteget sikerült megkülönböztetni. ól 50
