Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 5. (Székelyudvarhely, 2006)
Bakayné Perjés Judit: Népi szűcsmunkák kezelése (megelőző konzerválás, restaurálás és tárolás)
szárítás nélkül, nyersen is mehetett a csávalébe. A szőrös bőrt a csávázás és a szárítás előtt is mindig jól lemosták. A csávázás azon a vidéken általában asszonyi munka volt. Ha 3^1 napot állt sóban és kukoricalisztben, igen jól megpuhult. A fahordóban elkészített csávalébe mindig gyapjával kifelé fordítva tették a bőröket. A csávázás a csávalé összetételétől függetlenül, azonos módon történt. Egyenesen fektetve vagy szőrével kifelé hengergetve öt-hat napig hagyták a csávalében, langyos helyen. Addigra a szórté - len, az irhás oldalon a bőr felső rétege hámlásnak indult. A savós csávázási tartják a legrégebbinek. Azt mondják, hogy „így szokták régtől, így tanították régről; így csinálták ősidőktől kezdve”.16 Újabb keletű eljárás volt, amikor dercét17 használtak a csávázáshoz. Timsót csak a szűcsök alkalmaztak. Mosni a savós lében csávázott bőrt nem volt szabad, azonban a dercést és kukoricalisztest addig kellett mosni, amíg megtisztult. A patakban mosták „míg menyen a fehér leve.” Árnyékos helyen szárították. Szikkadás után hosszára nyújtották. Ilyenkor a bőr jól nyúlik és szép fehér lesz. Ahogy Gyimesben mondják mindenki a maga által kikészített és megjelölt bőrét (2. kép) vitte a szőcshöz feldolgozásra. A nyújtást a szűcsök corholóval18 végezték. Afehérítés a fehérítőfán, fehérítőkéssel történt, miközben a bőr soványításához mészport szórtak a felületre. Ha még maradt rajta húsos darabka, azt ekkor húsolták le. A festésre szánt bőröket is fehérítették és húsolták. Feldolgozás Gyimesben a kifehérített szőrös bőrből lájbibundát, (szabadbunda vagy csapóbunda), mejjesbundát, kozsókot (hosszú vagy rövid ujjas bunda), ködmönt és kucsmát készítettek. A lájbibundát, amely középen kétfelé nyílik, már csak a nők viselik. (3. kép) A mejjesbunda, amely baloldalt és bal vállon gombolódik, a férfiak öltözetdarabja. (4. kép) Mindkét bundafajta általában a csípőig ér és ujjatlan. Mértékvétel után, minta segítségével szabta, majd varrta meg és díszítette a szűcs. A díszítés a régebbieknél elsősorban a mellen és a zsebek körül elhelyezkedő mértanias, az újabbaknál virágos hímzést jelentett. A hímzéshez általánosan fekete, piros, kék, zöld és bordó színeket használták.19 A bundák háta leginkább díszítetlen volt. (5. a-b. kép) A bőrfeldolgozás egymást követő munkafázisainak és az elkészült ruhadarabok elnevezésében vidékenként vol-16 A savó a sajt kiválasztása után marad vissza, még az ordát is kiszedik belőle, s visszamarad a sovány savó. 17 Derce: készülhet búza-, árpakorpa vagy kukorica főzetéből. Minden egyes bőrre egy-egy marék dercét számítanak, hideg vízzel hígítva, s egy-egy marék sót. 18 Corholó vagy gamó: nyéllel ellátott hosszúszárú vas kampó, amelynek végén lyuk van. Ebbe a lyukba fűznek be, korábban egy kötél vagy szíj darabot, ma egy drótból hajlított un. kengyelt. A gerendához rögzített bőr lecsüngő végét a szűcs a bal kezével markolja, a jobb kezébe a corholó fogóját veszi, jobb lábával a kengyelbe lép. A bőr másik részét a vas kampóba akasztja, hogy két oldalról rögzüljön. A kengyelbe dugott lábával a bőrt minden irányban addig húzogatja, amíg az ki nem nyúlik. 19 Fáy Aladár: A magyarság díszítő ösztöne. Budapest, 1994. 2. kiadás 95-105. o. tak eltérések,20 de a lépések azonosak: méretvétel, szabás, összeállítás, varrás (vócolás),21 levarrás, hímzés, prémezés, zsebkészítés és felvarrás, gomb-, gombolás készítés.22 A szabás-varrás során a szűcs általában keménypapírból készült séma segítségével kiszabta a megrendelt darabot. Összevarrta vóccal, vagy a nélkül. Olykor a varrást felületileg eltakarta egy hímzett bőr csíkkal. (6. kép) Ezután következett a minták alapján levő díszítések kivitelezése (lásd később). Saját színéből vagy színes bőrrel, általában barnával szegték körbe a ruhadarab alját, a karkivágást és a nyakkivágást. A szegő csík egyik szélét hozzávarrták a ruhadarab alsó széléhez, majd befelé hajtották és a belső oldalon szegő öltéssel levarrták. A díszítéshez használt színes bőrök egy részét készen vásárolták, de maguk is megfesthették. Festés: kosenillel a piros lilás színt nyerték. A barna színt úgy állította elő a szűcs, hogy a tímárok által megszárított gubacsot összetörte, majd esővízben másfél óráig főzte. Amikor félig kihűlt a frissen csávázott bőrt kiterítette az asztalra, és kefével jól átáztatta festékkel. Ezt a megfelelő szín eléréséhez többször is megismételte. Ha gyorsan akartak színezni, akkor az eperfán, diófán termett, érett gombát leszedés után megszárították és lereszelték. Erre erős lúgot öntöttek de csak annyit, amennyit a gomba magába szívott. A lúgban állt 24 óráig. A lúgos oldatból féllitemyit kivettek, vízzel tízszeresére hígították, és tovább főzték. Majd a kihűlt langyos lével a már gubóval kétszer festett bőrt még háromszor-négyszer átfestették. A szűcsök úgy mondták, hogy a gubót alapfestésre, a gombát színfestésre használják. A festékeket azért kellett főzés után kihűteni, mert a timsós kikészítésű bőröket csak hidegen volt szabad festeni. A 19-20. században diófa páccal és anilin festékkel is dolgoztak. A díszítésül használt zöld bőrcsíkokat általában cserzetlen bőrből készítették, mivel így keményebb volt az anyag. A bőr felületét beszórták rézporral, és a húsoldaláról ecettel belocsolták. Utána szalmiáksóval erősen bedörzsölték, majd sárga rézport szórtak rá újólag. Nedves helyen hagyták állni kb. hat órán keresztül. Ennyi idő alatt kialakult a bőrben egy korróziós réz vegyület, amely zöld színűre színezte.23 Az ilyen bőr nem tartós, mert az idő múlásával a benne maradt réz korróziós termékek roncsoló hatása miatt törékennyé válik, kis darabokra töredezik és hullik szét. Ezért ma már alig vagy csak nyomokban ta20 A bőrművesség. Oktatási segédanyag. Mesterség-Hagyomány. Hagyományok Háza, Néprajzi Múzeum 2003. CD 4.1.3. A magyar bőrből készült felsőruházat, 4.1.3.1. Suba, 4.1.3.2. Női kisbunda, 4.1.3.3. Melles, 4.1.3.4. Ködmön 21 Az un. vóc varrás úgy történik, hogy egy vékony bőr csíkot félbe hajtanak, majd befogják a két összevarrandó bőr közé és a hát oldalról a négy réteget két tűvel összevarrják. Ezzel a varrással a cérna nincs a felszínen, nem kopik el és igen erős összedolgozást biztosít. Ha a bőrcsíkot összehajtás nélkül varrják az összevarrandó két bőr közé, akkor félvócnak nevezik. 22 Palkó Attila - Zsigmond József: Magyaró hétköznapjai. Mentor K. Marosvásárhely, 1998. 125-136. o. 23 Kiss Lajos id.m. 111
