Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 4. (Székelyudvarhely, 2004)
Sabján Tibor: Kályhák és kályhacsempék restaurálási problémái
Kályhák és kályhacsempék restaurálási problémái Sabján Tibor A kerámia viszonylag jól ellenáll a talaj pusztító hatásainak, ezért a régészeti leletek tekintélyes részét a cseréptöredékek teszik ki. Mivel a középkori Magyarországon európai összehasonlításban is jelentős kályhás kultúra honosodott meg, a kerámialeletekben sok csempemaradvány fedezhető fel. Sajnos az államosítással újkori kályháink is példátlan pusztulásnak lettek kitéve, maradványaik szerencsés esetben még a padlásokon hevernek. A kályhák és csempetöredékek restaurálására és kiegészítésére jól bevált módszerek léteznek, amelyek részletes szakmai ismertetése helyett most inkább a muzeológus szemszögéből próbáljuk meg értékelni és összefoglalni a folyamatokat. A csempekészítés módjai, szabályai A csempekészítés a fazekasságból alakul ki, ezért a korai kályhacsempék korongon készített edényekre hasonlítottak. A zömében korongolt elemekből épített kályhákat szemeskályháknak nevezzük. Történetük Magyarországon a 14. századtól egészen a 20. századig tartott, de napjainkban is készítenek még korongolt kályhaszemeket. A régészeti leletanyagban kétféle kályhaszem fordul elő: a kerekszájú, bögre alakú (ha oldalai egyenesek, akkor pohár alakúnak is nevezzük), és a szögletes szájú, tál alakú. Mindkét típusnak koronként és nagyobb tájanként finoman változó jellegzetességei vannak. Általában a korai anyag vastagabb falú, durvább megmunkálású, de ez inkább azonos társadalmi szinten érvényesülő összefüggés, mert a későbbi időkben is dolgoztak olyan archaikus technikával (például a törökök), amely több évszázaddal korábbinak tűnik. A szemek szájrésze is árulkodó lehet, a bögréken a török korban egy jellegzetes profil kíséri a szájnyílást. A tál alakú szemek szélét a 18. században kezdik visszahajtani, jellegzetes keretet alakítva ki, korábban csak egyszerűen levágják a széleket. Itt is vannak kivételek, például a 15. századi tál alakú kályhaszemek esetében előfordul, hogy a széleket kicsit visszagyűrik, megvastagítják. Tudnunk kell a középkori szemeskályhákról, hogy rendszerint többféle csempéből épülnek fel, legtöbbször 8-10 fajta csempe illetve kályhaszem szerepel egy gazdagabb felépítésű kályhán. A legtöbb természetesen a bögre vagy tál alakú szemekből van. Tehát egy-egy réteg, kor vagy lelőhely leletanyagá- 1 * 1 Az előadás Az Erdélyi Restaurátorok IV. Továbbképző Konferenciáján hangzott el, 2003. október 6-án. ból nem szabad az azonos fajtákat egyszerűen kiválogatni, elkülöníteni." Szeleteléssel, összeállítással és szabással a táblás kályhákat készítik. Ez az eljárás a csempék zömére jellemző, talán csak a kályhagombot állítják elő korongon. Az ilyen kályhák a 17. században tűnnek fel és a 18-19. században válnak általánossá. Jellemzőik a nagyméretű, vékonyfalú síkfelületű csempék, amelyeknek a hátoldalát szabott bordázattal erősítik meg. A hátsó bordázat gyakran a csempe középvonalába is benyúlik, ez segít az eredeti méretek rekonstrukciójában. A domborműves előlapú csempéket negatív formába préselték. Az ilyen csempék domborművein aláforduló felületek vagy részletek nem lehettek, hiszen a megformázott agyagot a negatívból ki kellett fordítani. Az eljárást már a 14. századtól alkalmazták, de virágkorát a 19. század második felében élte, amikor a szériagyártásnak köszönhetően nagy mennyiségben állítottak elő kályhákat. A középkorban a domborműves csempéknek korongolt hátrésze volt. Gyakori volt, hogy a negatívból kiemelt előlapokat késsel kivágták, áttörtté alakították. Általában egy kályhán belül ugyanannak a csempének zárt és áttört változata is szerepelt. A gótikus és reneszánsz csempék alakjában megfigyelhetők bizonyos szabályok. A négyzetes csempéket a kályha alsó részében helyezték el, ezért ezek esetében sarok-összeépítésekre, félbevágott motívumokra is számítani kell. A kályha felső részébe téglalap alakú csempék kerültek. Ezek hátrésze is más, mint a négyzetes csempéké. Ezek között a csempék között több az áttört előlapú, mint az alsó részek esetében. A korai, 14. századi (Anjou-kori) kályháinkon gyakori volt, hogy a csempék domborműveit, vagy a kályhát díszítő szobrokat egyedi mintázással alakították ki. Ilyenkor minden szobor más mintázatú, más kialakítású. A domborműves csempék sokszor hasonlóak, mert az alapjuk sablonban készült, de a teljes befejezés már kézi munkával történt. Ezeknél az Anjou-kori kályháknál a mérművek is egyedi megformálásúak, kézzel kivágottak. Amint már említettük a középkori csempék összetett szerkezetűek voltak, előlapjukhoz korongon készített hátrész is tartozott. Ezek sok szabályszerűséget mutatnak. A négyzetes csempéknek majdnem mindig tál alakú hátrészük van. Ilyenkor egy rendes tál alakú szemet korongolnak, amelyet az előlaphoz ragasztanak. Ha az elő-2 Az egyik jelentős ásatásunk leletanyagából például az összes hagyma alakú kályhaszemet kiválogatták, mert egy kályhához tartozónak vélték őket. 63
