Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 4. (Székelyudvarhely, 2004)
B. Perjés Judit - Kovács Petronella: Bőrrel borított díszes erdélyi ládák restaurálása
találtunk. Egyet, amely 1776-ban készült, réz applikációs, a Magyar Nemzeti Múzeumban, két további darabot Erdélyben, egy 1768-as datálású vasveretest marosvásárhelyi magángyűjteményben és egy 1777-ből származó rézrátétest a szamosújvári örmény plébániatemplomban. (Id. táblázat 3., 5., 6. ládák) Az általunk megvizsgált 12 láda41 egy kisebb, szőrös bőrrel bevont kivételével (Iá. táblázat 8.) közel azonos méretű. Erdélyből származnak, nagyobb részük azokról a helyekről került elő, ahova a 17. század közepén és a 18. század elején örmény lakosság telepedett le.42 A családnevek, múzemba kerülésük körülményei vagy őrzési helyük alapján biztosra vehető, hogy a táblázat szerinti 2., ,5., 6., 9. és 10. számú ládák örmény eredetű családoké voltak. Az 1600-as évek közepén Erdélybe betelepült örmények 1680-ban I. Apaffi Mihálytól pártfogó iratot kaptak „... Thorda vármegyében Petele nevű Falunkban szállást tartó kereskedő Örményeknek részekről kegyelmesen annualtunk arra, hogy birodalmunkban mindenütt, minden városokban, falúkban és bármely helyeken is minden sokadalmakban és vásárokon szabados kereskedésök lehessen, magok készített bőmemü és egyébféle árú marhájokkal minden bántódások nélkül kereskedhessenek.... Minek okáért felül megírt minden Rendbéli Híveinknek kegyesen és igen serio parancsoljuk, hogy.......abban őket személyekben és javakban megháboritani vagy károsítani semmi színek alatt ne merészeljék. ” 43 Orbán Balázs így látja a 19. század derekán a gyergyói örményeket. „Cameniknek ostromakor a törökök a Moldvába települt örményeket elűzvén, s üldözvén I. Apaffi Mihály fejedelemsége alatt 1668-ban Székelyföldre menekültek44 Itt szívesen fogadtatva, Gyergyószentmiklósra és Szépvízre települtek. A tevékenységhez szokott s kereskedelmi szellemet kifejtett nép, nálunk hamar kiépülte veszteségeit és felvirágzott. Az első telepek kedvező helyzete még másokat is édesített ide. Ekként keletkezett a nagy előjogokkal felruházott Szamosújvár és Erzsébetváros. Szépvíz sokadalmakkal és hetivásárokkal bíró falu csak, pedig térés piaczán több emeletes ház és bolt, s élénk kereskedelmi forgalom, mit az itt lakó és vállalkozó szellemű örmények idéznek elő”45 A marhával, „bécsi portékával”, ipari cikkekkel és terményekkel való kereskedés mellett az örmények elsősorban tímársággal foglalkoztak. A kordován és szattyánbőr kikészítés módját magukkal hozva jól jövedelmező iparágat alakítottak ki. A tímárság, és az azzal rokon mesterségek a 18. században az örmény iparosok és kereskedők tevékenysége nyomán lendült fel Gyergyóban is. 41 Az Orbán Balázs által fotózott láda mérete a fénykép alapján nem állapítható meg pontosan, de valószínűleg a nagyobbak közé tartozik 42 Gyergyószentmiklós, Szamosújvár stb. 43 Szongott Kristóf: Szamosújvár, a magyar-örmény metropolisz írásban és képekben. Szamosújvár. Todorán Endre Aurora könyvnyomdája. 1893. 28-29. o. 44 más források szerint 1672-ben. Ld. Szongott Kristóf id.m.:. 28. o. Gyergyószentmiklóson már 1709-ben említik a Tímárok Céhét vagy Társaságát. 1716-ban a széki biztosok kilenc tímár, két tarisznya- és erszénycsináló örmény családot regisztrálnak. Számuk rohamosan emelkedik. 1735-ben már 77 örmény családfőt találnak, akik állat-és bőrkereskedéssel, tímár, mészáros, csizmadia, takács szabó- vagy szűcsmesterséggel foglalkoznak. Nem egy közülük két mesterséget is űz. „Lukács Miklós szarvasmarhákat és kikészített bőröket árul, de ugyanakkor tímár is. Karácsony Lukács bőrökkel, lovakkal és vasneműekkel kereskedik. Gergely Isák tímár és egyben mészáros is’Ab. A tímár céh szigorúan szabályozta tagjainak gazdasági és társadalmi életét. A gyergyói és szamosújvári örmények között egyezség határozta meg a bőrök készítését, értékesítését. Míg 1756-ban Debrecenbe a szamosújváriak 600 köteg, addig a gyergyószentmiklósiak 1000 köteg bőrt szállíthattak. Egy kötegben hat darab kordovánnak kikészített bőr, közülük négy piros és kettő fekete színű volt. A 18. század végén már 160 tímár működött Gyergyószentmiklóson, közülük húszán kordovánkészítők.47 Azon veres kordoványt, amely országszerte híres, a gyergyószentmiklósi tímárok készítették, titokban tartott mód szerint.4S Nemcsak a tímárok, hanem mások is űztek egyszerre több mesterséget. Tarisznyás Márton szerint Gyergyóban: „ Több példa van arra, hogy a hivatásos kovácsok a kovácssággal párhuzamosan más mesterséget is űztek. Volt aki, „mint lakatos, kovács és asztalos is dolgozott. ”49 Elképzelhető tehát, hogy az általunk restaurált bőrborítású réz és vasveretes ládákat nem külön-külön mesterek készítették. Elég volt, hogy a kovács a tímártól megvegye a kikészített bőrt, és mint asztalos elkészítse a faládát. Majd a bőrrel együtt az előre kivágott fém szalagokat, díszítményeket felszögezze a ládákra, amelyeket megrendelésre készített. Hogy a megrendelők vagyonos, sokat utazó emberek voltak, vagy örmény kereskedők, akiknek úti kellékei közé tartoztak a különféle úti vagy kocsiládák, melyek sokszor vas- vagy rézveretesek voltak,50 még eldöntendő kérdés. Mint ahogy az is, hogy a bőrborítású, díszes applikációjú ládák elsődleges felhasználásukban menyasszonyi vagy úti ládák lehettek esetleg mindkét célra készültek hasonló darabok. 45 Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. Pest, 1869. II. kötet, 74-75. o 46 Tarisznyás Márton, Gyergyó történeti néprajza. Bukarest, 1982. Kriterion 217. o. 47 Tarisznyás Márton id.m. 213-221. o. 48 Orbán B. id.m. 104—105. o. 49 Tarisznyás Márton id.m. 152. o. 50 Tarisznyás Márton id.m. 229. o. 45
