Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 4. (Székelyudvarhely, 2004)
B. Perjés Judit - Kovács Petronella: Bőrrel borított díszes erdélyi ládák restaurálása
Bőrrel borított díszes erdélyi ládák restaurálása B. Perjés Judit - Kovács Petronella A láda a legrégebbi tároló bútor, használata változatos és sokcélú, egyaránt szolgált ruhanemű, iratok, pénz, ékszerek, háztartási felszerelések és termények tárolására, nem utolsó sorban egyetlen bútortípus sem alkalmas jobban szállítási célokra. Virágkorát a reneszánszban élte, a barokk korban a főúri, nemesi, és polgári háztartásokban egyes, korábban ritkaságnak számító bútortípusok - pl. szekrény, komód - általánossá válásával ugyan a háttérbe szorult, a paraszti udvarokban azonban még a 19. században is jelentős szerepet játszott. Erdély sajátos kultúrájában a ládák a 18. században minden társadalmi rétegben fontos helyet foglaltak el. Az ókori készítés-technikának megfelelő ácsolt szerkezet mellett, az asztalosmesterség kialakulása és fejlődése hatására újabb és újabb szerkezeti megoldások születtek. A ládák díszítése igen változatos, a legkorábbiak az összeépítés kezdetlegességét elfedő tapasz és alapozásrétegekre festett motívumok, a tapaszba nyomott féldrágakövek, üvegpaszták, az olcsóbb fából készült szerkezetet elfedő nemesebb fa vagy fémborítások. A rakott, faragott, festett vagy festetlen darabok mellett a ládákat „nem ritkán bőrrel vonták be, zárral és lakattal vagy mindkettővel csukták”.1 2 A bőrborítás díszítésére a legkülönbözőbb megmunkálási módszereket alkalmazták: domborítás, bemetszés, aranyozás, festés, pecsételt minta. Kedvelt volt a felület szegekkel való kiverése, mivel a technikából eredően számos lehetőség kínálkozott változatos motívumok kialakítására.“ „Az magyar hintának az hátulsó bakjára nagy öreg, fekete bőrrel borított, ónos szegekkel czifrán megvert ládát tehenek, abban kivált ha pompás vendégségre vagy lakodalomban mentek, úr, asszony köntöseit, szoknyáját s egyéb portékáit mind bérakták, mégis, az bőrládán felyül sok egyetmás elférhetett. ”3 „Szükségeseién a hintó és kocsiládákat is hasz1 Radvánszky Béla: Magyar családélet és háztartás a XVI. és XVII. században. I. kötet. Helikon Kiadó, 1986. 19. o. 2 A francia udvar ládáinak szögekkel való díszítése nagyon jellegzetes. Rézből készült, koronákat, liliomokat és címerképeket ábrázoló szögfejeket alkalmaztak, melyek lehetővé tették a kofferek nagyon gazdag díszítését. Ez a díszítési mód már a 16. században jellemző volt, mint azt II. Heinrich (1547-1559) kofferje mutatja. Az előlapon a címerek több sorban keretezett koronák közé ágyazottak. Mindeme munkáknál a jó értelemben vett kézművesség kerül előtérbe a művészivel szemben. Ld. Günter Gall: Leder im Europäischen Kunsthandwerk, Klinkhardt & Biermann, Braunschweig, 1965. 285. old. 221. kép nálatba vették a házukban is. Felnőtt, sőt kisebb gyermekek külön ládákkal rendelkeztek”4 A bőrös ládák veretei, pántjai és egyéb fém díszítő elemei általában vasból, sárgarézből készültek, lehettek ónozottak, aranyozottak vagy ezüst veretesek is. „II. Rákóczi Ferenc pedig még Konstantinápolyba is levitte magával fekete cápabőrrel borított, pléhekre és virágokra ezüstből kivert megcifrázott, négy medveforma ezüst lábú ládácskáját.”5 1796-ból: „Néhai kedves Bátyám ő Nga kítsíny Veres Bőrős ezüstes Ládátskáját is bé küldeni ne sajnálja ”6 * A bőrrel bevont fém veretes ládák készítésének módja Míg az egyszerű, kereskedőktől vásárolt vaspántokat, zsanérokat és zárakat maga az asztalos is felszerelhette a ládákra, a bőrrel bevont, pántokkal, szegecsekkel, egyéb fém díszítőmotívumokkal ellátott tárgyak elkészítése több mester - asztalos, nyerges, lakatos - munkáját feltételezi. Johann Georg Krünitz az 1790-es években megjelent „Oekonomisch-technologischen Encyklopádie” című munkájában ismerteti a 18. században, Németországban valószínűleg holland előképek alapján elterjedt un. kofferládák készítési módját.7 (1. kép, 1-2. ábra) Az asztalostól a láda a táskáshoz vagy nyergeshez kerül, aki „bevonja fóka- vagy bagariabőrrel a koffer mérete szerint és felszegek azt. Ezután a tető aljának szélére előre egy bőrfület szegeit, a keskenyebb oldalakra egy fő darabot8 szegecsekkel ütött fel. Ezek eltakarták a ládatest és a fedél találkozását. A „bőrfülek” és a főrészek duplák. A bőrfülhöz fóka- vagy marhabőrt vesz a táskás, és juhbőrrel béleli, melyet csirizzel, azaz rozslisztből és vízből készült péppel felragaszt. A két főrész’ általában csak juhbőrből van, amelyet alulról felragasztott vászonnal bélelnek. ” 3 Erdélyi szótörténeti tár. VII. Akadémia Kiadó, Budapest, Kriterion Kiadó Bukarest, 1995. 760. o. 4 Radvánszky Béla: id.m. 19. o. 5 Radvánszky Béla: id.m. 19. o. 6 Erdélyi szótörténeti tár. VII. Akadémia Kiadó, Budapest, Kriterion Kiadó Bukarest, 760 o. 7 Johann Georg Krünitz: Oekonomisch-technologischen Encyklopádie, 1796. (42) Art. „Koffer” 368-375. o. (ford. KP) 8 A tető oldalán a porvédő fület nem külön szögelik fel, mint a homloklapon, hanem a bőrborítás és a porvédő fül rendszerint egy darabból készül (KP) 9 A két főrész, a tető két rövid oldalára felszegeit bőr, porvédő füllel együtt (KP) 26
