Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 3. (Székelyudvarhely, 2003)
T. Bruder Katalin: A szobi kantharosz restaurálásai
Az elektromos bontás gyakorlati felhasználását 1801- ben Wollaston írta le, aki rézgálic oldat segítségével ezüstöt rezezett, majd Brugnatelli ezüstöt aranyozott, és De la Rive 1840-ben réztárgyat aranyozott galvanizálással. A galvonoplasztika fejlődésének nagy lendületet adott Murray 1840-ben, azzal a felismerésével, hogy a nem vezető anyagokat, negatívokat, is vezetővé lehet tenni grafitpor segítségével. Fából, impregnált gipszből, viaszból lehetett galvanoplasztikához formát készíteni. Hatalmas lépés volt, amikor dr. Montgomery a guttaperchát10 11 a londoni Society of Arts-ban bemutatta, mint grafittal elektromosan vezetővé tehető, rugalmas formaanyagot galvanoplasztikához.11 A galvanoplasztika lényege, hogy a vezetővé tett negatív formát, negatív sarokként - kátédként - savas rézfürdőbe függesztik, a vezetővé tett, grafitozott felületekre réz válik ki, a rézszulfátoldat pozitív töltésű réz ionjai a negatív sarkon elvesztik elektromos töltésüket, s így keletkezik a finom szemcsés réz. A negatív töltésű szulfát gyök a pozitív sarokhoz - a nagy tisztaságú vörösréz anódhoz - vándorol, és ott folyamatosan annyi rezet old fel, amennyi a formára kivált. A keletkezett rézanyag porózussága teszi szükségessé minden esetben az anyag kiforrasztását, ami általában forrasztóónnal, ritkábban ezüsttel történik. A guttapercha, illetve formaviasz negatívot, a Magyar Nemzeti Múzeum Restaurátor Osztályán főként galvanoplasztikai, de gipsz másolatok készítéséhez, még az 1960-as években is alkalmazták. Ezt követte, illetve párhuzamosan PVC negatívot is használatak.12 Utóbbi alkalmazásával számos ok miatt hamarosan felhagytak. A szilikon kaucsuk formaanyagok - magas áruk ellenére - hazai feltűnésük után egy csapásra kiszorították a 100 éve használatos anyagokat.13 A kantharosz restaurálásának esetében több alapvető problémát is meg kellett Baky Győzőnek oldania. A galvaonoplasztika savas rézfürdőben14 készül, melynek káros hatásától a tárgyat teljes mértékben meg kellett óvni. Ezért az edény felületét vastag viaszréteggel vonta be, kivéve a törési felületeket, ahol a csatlakozó, berakódó vörösréznek az eredetivel érintkeznie kellett. A formát - amelyre a galvanizált vörösréz rakódik - el 10 Növényi eredetű (isonandra-gutta), többlépcsős kezeléssel állítják elő a növény nedvéből, adalékokkal bőrszerű, rugalmas, hőre lágyuló, elektromosan nem vezető anyag. 11 E.I.A. (Edvi Illés Aladár): Elektrometallurgia. In Pallas Nagylexikona V. Bp. 1893. 853. p. 12 Poli(vinil-klorid), 120°C hőmérsékleten polimerizált, dibutilftalát lágyítóval 13 Én még dolgoztam guttaperchával és formaviasszal. 1411 desztillált vízhez 200 gr rézgálic, 30 gr tömény kénsav kellett készíteni. A guttapercha alkalmazása ebben az esetben igen nehézkes lett volna, így a viaszformát választotta,15 hogy melyik változatát, az, ma már nem kideríthető. A grafittal és vörösréz huzallal vezetővé tett formát beillesztette a műtárgyba, s úgy indította be az elektrolízist. A fedetlenül hagyott, és szintén vezető törésfelületek az edényke hiánya körül, alkalmasak voltak arra, hogy a keletkező réz oda is lerakódjék. Az egyenáram forrása egy autóakkumulátor volt (szemben a korábban leggyakrabban használt galvánelemmel). A forma készítésénél gondot jelenthetett, hogy a kantharosz, mikor megsérült, és az egyik, elég jelentős darabja elveszett, deformálódott is. Az anyag átkristályosodása, rideggé válása miatt, a torzulások már nem voltak helyreállíthatok. így a kiegészítést úgy kellett kialakítani, hogy igazodjék a tárgy deformációjához, és végül ép, egész műtárgy érzetét keltse. A galvanoplasztika elkészülte után - feltehetően pákával, hiszen az átkristályosodott anyagot nem lehet erősen melegíteni - kiforrasztották cinnel. A forrasztóónt a tárgy teljes vastagságában rakták fel belülről - hiszen külső formát használtak - majd reszeléssel, csiszolással alakították ki a tárgy végleges megjelenését. Utolsó fázis lehetett a forrasztóón rezezése. Úgy gondolom - nem volt szerencsém látni, és figyelemmel kísérni - ezt szintén az eredeti felületek viaszos kitakarásával, galván úton érték el. A patinázása - ahogy a mai látvány sugallta - kénmájazással történhetett. A tárgy konzerválása az akkor szokásos módon, vákuumban, cerezinnel16 történt. Ennek az volt a módja, hogy egy autoklávban a konzerválandó anyagot 120°C hőmérsékleten vákuum alatt tartották 24 órán át. Az anyag teljes mértékben átitatódott, és a cerezin elzárta a pórusokat, megakadályozta a tárgy levegővel való érintkezését. Az eljárás legfőbb hátrányai: gyenge konzerválási hatásfoka, mivel az esetek jelentős részében az anyag rosszul tisztított, rosszul előkészített volt, az eredmény közepesnél gyengébb, nem esztétikus, a finomabb felületeket meghamisítja, porfogó, kiállítva a tárlóban zsírfoltot hagy, nem ragasztható, nem kiegészíthető csak a ma már korszerűtlen anyagokkal.17 15 9000 gr sárga viasz (méhviasz), 1350 gr velencei terpentin, 225 gr grafitpor, használták még: 1200 gr fehér viasz (paraffin), 400 gr Szíriái aszfalt, 400-600 gr sztearin, 300 gr faggyú, 50 gr grafitpor. E.I.A. (Edvi Illés Aladár): Galvanoplasztika. In Pallas Nagylexikona VII. (Bp.1894) 804. p. 16 A cerezin nagymolekulájú paraffin-szénhidrogénekből álló fehér, szagtalan méhviaszhoz hasonló anyag, nem avasodik 17 Az eljárás Baki Győző (1902-1972) osztályvezető, MNM szabadalma. 78
