Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 1. (Székelyudvarhely, 2001)
T. Bruder Katalin: Kerámiarestaurálás I.
A rossz megtartású edényeket, melyeket a korábban leírt módon szállítottunk műhelybe, a következő sorrendben tisztítjuk: 1. A belsejéből eltávolítjuk a földet (vagy az egészet, vagy mintát félre kell tenni), ha nagyon kemény a föld, lehet óvatosan nedvesíteni. 2. Óvatosan teljesen letisztítjuk, és hagyjuk kiszáradni. 3. Belülről Paraloid B 72 (metil-metakrilát és etilakrilát kopolimer), vagy PVB poli(vinil-butirál), a kerámia minőségétől függően 6-15 %-os acetonos, illetve alkoholos oldatával beitatjuk. 4. Az oldószer teljes elpárolgása, a kerámia megszilárdulása után, a külső tartást óvatosan lebontjuk. 5. A tisztítást és konzerválást megismételjük a külső oldalon is. Válogatás és ragasztás A régészeti, úgynevezett telepanyagot, ami leginkább egy-egy település szétszórt kerámiatöredékeit jelenti, először össze kell válogatni. Gondosan ügyelni kell a különböző objektumok (például ház, gödör), s az eltérő jelzésekkel ellátott egységek (ezek általában a töredékek helyének meghatározását jelentik a feltárt területen belül, vízszintes és függőleges beosztásban) különtartására, a cédulák megóvására. Legcélszerűbb a töredékeket szín, vastagság, minőség, illetve a töredékek jellege szerint (perem, váll, palást, fenékdarab) elrendezni. így az összeválogatás egyszerűbb lesz. Ma legegyszerűbben a cserépanyagot PVB poli (vinil-butirál) alkoholos oldatával, melegítve ragaszthatjuk. A PVB-t az alkoholban 1:2 súlyrész arányában oldjuk. A két ragasztandó felület közül az egyiket bekenjük, összeillesztjük a másikkal, majd szétszedjük, és láng felett kiégetjük belőle az alkoholt. A törési felületeket egymáshoz szorítva hagyjuk kihűlni a ragasztást. Előnyös tulajdonságai:- színtelen ragasztási vonal- hőre lágyul, megmelegítve a ragasztás igazítható- a PVB hideg ragasztásra is alkalmas, acetonos ol datában- olcsó. Segédanyagként - nemcsak a kerámiánál - használható ragasztógyanta (Baky massza, csodamassza), ez ideiglenes rögzítésre szolgál, melegen a helyére cseppentik, vizes ujjal a felülethez simítják. Eltávolítani vagy mechanikusan lehet, vagy melegen, s utána benzinnel. Ugyanezt a célt szolgálja a ragasztópisztoly, melyből forró, hőre lágyuló műanyagot lehet kinyomni, az kihűlve megszilárdul, s ideiglenes tartást ad, a végleges megoldásig. Mázas iparművészeti kerámiánál és a porcelánnál jobban beváltak a különböző kétkomponenses epoxi ragasztók. A kiválasztásnál vigyázni kell arra, hogy a ragasztógyanta keménysége megfeleljen a ragasztandó tárgynak. Mivel ezek oldása nehézkes és igen anyagigényes, ajánlatos előbb a töredékeket összepróbálni, a ragasztás sorrendjét meghatározni. Porcelánnál, vagy finomkerámiánál előre össze lehet ragasztószalaggal állítani a tárgyat, megfelelően rögzíteni, majd a résekbe becsorgatni a ragasztót. Ez természetesen csak a megfelelően híg ragasztóval lehetséges. (Például: Araldit AY 103 / Ciba Geigy) Kiegészítés A kiegészítések anyaga az esetek legnagyobb részében modellgipsz. A gipsz a természetben vízmentes - anhidrid - és víztartalmú, kettős hidrát alakjában fordul elő. Ez utóbbi (CaS04.2 H20) az általunk használt gipszek alapanyaga. Dehidratálással (égetés 150-170 °C-on) hemihidrátot (félhidrátot), Ca S04. 0,5 H20 hoznak létre. Modellgipsz esetében 0,1 mm-nél nagyobb szemcséket nem hagynak az anyagban. Jó minőségű gipszből 100 ml víz 140-160 g-ot vesz fel. A hemihidrát kötése azon alapszik, hogy a hozzákevert vízben oldódik, a vízből dihidrát kristályok válnak ki, s ezek egymásba fonódva, szilárd vázat képeznek. A kristályok növekedésének hatására a gipsz kötésekor kis mértékben térfogat növekedés következik be. A keletkező kristályok a víznek csak egy részét kötik meg, a többi száradáskor távozik, helyén maradnak a gipsz pórusai. A gipsz kötési tulajdonságai befolyásolhatók: A kötést gyorsítják: gipsszel azonos aniont, vagy kationt tartalmazó szervetlen sók, kalcium-szulfát, alumínium-szulfát, kalcium-klorid, stb., azok a sók, amelyek közös aniont nem tartalmaznak, általában közömbösek, kivétel van, pl. ammónium-klorid. A kötést lassítják: nátrium-klorid, magnézium-klorid, s néhány szerves só, pl. bórax. Egyes kolloid anyagok erőteljesen befolyásolják a gipsz kötési idejét és a kristályok alakját is. Azok növelik a kötési időt, amelyek láncszerkezetében szabályosan elhelyezkedő ionizált karboxil csoportok vannak, hatásuk a molekulasúly arányában nő, malonsav és citromsav hozzáadásával már jelentős eredmények érhetők el. Különféle enyveket, valamint növényi főzeteket is használnak lassításra. Óvatosan alkalmazandók, mert a kötést teljesen leállíthatják. Az évelő vadmályva (Althaea officinalis) felhasználásával gyúrható, képlékeny, bizonyos mértékig rugalmas gipsz állítható elő. Hatására tűkristályok helyett torzult, táblás alakzatok képződnek. Általában a lassított kötésű gipszek a kötés, száradás után jóval keményebbek, mint a kezeletlenek. Gyakran használnak Plextolos (akril diszperzió) gipszet is. Erre is a fenti jellemzők érvényesek. Nehéz vele dolgozni, már viszonylag kis mennyiségben leállítja a gipsz kötését, s már igen kis mennyiségtől nagyon kemény lesz az anyag, eltávolítása, letisztítása csak oldószerrel lehetséges. 84
