Sófalvi András - Visy Zsolt (szerk.): Tanulmányok a székelység középkori és fejedelemség kori történelméből - Énlaka konferenciák 3. (Énlaka - Székelyudvarhely, 2012)
Pál-Antal Sándor: A középkori székely önkormányzat kérdései
TANULMÁNYOK A SZÉKELYSÉG KÖZÉPKORI ÉS FEJEDELEMSÉG KORI TÖRTÉNELMÉBŐL intézménye a „nemzetgyűlés” a székrendszer kialakulásával párhuzamosan, már a 13. században létezett.6 Hogy mikortól beszélhetünk székely önkormányzatról, a vélemények különbözőek. A Szabó Károly-féle idealizáló beállítottságúak ősi eredetűnek, már a letelepedéskor magukkal hozott gyakorlatnak tartják azt. Bónis György szerint a magyarokkal rokonfajú, csatlakozott népcsoportok az autonómiát a 15. század második felében érték el, akkor, amikor megjelentek náluk a bíráskodásban tevékenykedő esküdtek, mint választott elöljárók. Ezt az állítását a székelyekre vonatkozóan is érvényesnek tartja.7 Véleményünk szerint az autonómia kezdeteit nem lehet egyetlen feltételhez, egyetlen gyakorlat meghonosodásához kötni. Hiszen az autonómia megvalósulásánál egy folyamatról van szó, és az akkor teljesedik ki, amikor megjelennek a szabadon választott tisztségviselők. Kétségtelen, hogy a székelyeknél az autonómia kiteljesedése előtt a közösségek saját ügyeiket maguk intézték, de elöljáróik katonai beállítottságú nemzetségi jogon viselték tisztségüket, aminek önkormányzati jellege megkérdőjelezhető. Ugyanakkor, az önkormányzat általános jellemzőit vizsgálva, megállapíthatjuk, hogy a székelységnél már a területi szervezet kialakulásakor érvényesült a területi autonómia, a szabályalkotás joga, ha az sokáig íratlan szokásjogként érvényesült is. Vagyis a székely önkormányzatról már a székely intézményhálózat kialakulásának az idejétől beszélhetünk, amelynek kiteljesedése a 15. század második felére esett. Bónisnak abban igaza van, hogy a régi elöljáró-állítás gyakorlata a törvénykezést végző bírótársak esetében a választott esküdtekével való felcserélődése a 15. század közepére tehető, ami az ismert források alapján bizonyítható. Legfőbb bizonyíték erre az 1466. évi zabolai végzés. Ekkor Sepsi, Kézdi és Orbai székek közös gyűlésen Szentgyörgyi és Bazini János erdélyi vajda, mint székely ispán által is megerősített határozatban rendezik a község, a communitás panaszait. Ekkor döntenek a széki esküdtek száma és összetétele kérdésében is. Elfogadják azt az igényt, hogy a község is képviseltesse magát a bírói szervekben. Meghagyják, hogy Kézdiszék példájára 12 esküdtet válasszanak a másik két székben is, és az esküdtek két részét az előkelők adják (seniores), a másik két részét a község (ex communitate). Leszögezik azt is, hogy a megválasztottak egy évig működjenek, azután változzanak.8 Megjegyezzük, hogy Kézdiszék ítélőbíróinak száma már 1407-ben is 12 volt, de azokat csak senioroknak, tehát előkelőknek hívták és a község képviselői még nem vettek részt abban. A választott és nem a lófőség, mint tisztség jogán lett ítélőbírók helyébe lépő esküdtek intézménye valószínűleg ebben az időszakban terjedt el a többi székben is. Marosszéken 1485-ből találunk említést róluk,9 Udvarhelyszéken 1487-ből10, ami nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy ez a gyakorlat ennél korábbi, a 15. század közepéről, esetleg még előbbi évekből való. 6. Pál-Antal 2002. 59. 7. Bónis 1944. 428-429. 8. SzO. I. 205. 9. SzO. I. 254. A kapitány, a bíró és az előkelők mellett asszesszorok is vannak, akiket latinul „Agilibus viris Capitaneis, Judicibus, Senioribusque et Assessoribus sedis Marusnak” neveztek. 10. SzO. I. 265. Itt esküdteknek hívják őket. Latinul: Agilibus Capitaneo ac Judici et Juraţi Senioribus sedis Wdwarhel. 77
