Sófalvi András - Visy Zsolt (szerk.): Tanulmányok a székelység középkori és fejedelemség kori történelméből - Énlaka konferenciák 3. (Énlaka - Székelyudvarhely, 2012)
Kordé Zoltán: A középkori székelység és a határőrzés
TANULMÁNYOK A SZÉKELYSÉG KÖZÉPKORI ÉS FEJEDELEMSÉG KORI TÖRTÉNELMÉBŐL 1345-ben a moldvai tatárok ellen a király, Nagy Lajos „egy tettre kész és harcokban megedződött férfiút, Laczkfi András erdélyi vajdát [valójában ekkor még székely ispán - K. Z.] küldte székelyekkel, nemesekkel és hatalmas hadinéppel”. Küküllei elbeszélése szerint a sereg nagy győzelmet aratott, „A székelyek pedig ezután gyakran támadtak a tatárokra és gazdag zsákmányt szerezve tértek haza. Azok a tatárok pedig, akik nem pusztultak el, a messzi tengerparti részekre menekültek, ahol a többi tatár élt. ” A tatárok fölött aratott győzelemről a Névtelen Minorita műve is beszámol, s megemlíti a további székely hadjáratokat is: „Ezek a székelyek azután egyedül [vagyis a magyar csapatok nélkül - K. Z.j még máskor is, miként az Űr ezerháromszáznegyvenhatodik évében, igen nagy csapattal rátörtek a tatárok országára, ahol harcba bocsátkoztak velük, s mivel az égiek kegyéből nekik jutott a győzelem, megszámlálhatatlanul sok tatárt kardélre hánytak"?b Küküllei elbeszéléséből kiderül, hogy az 1345. évi hadjárat ugyan a király parancsára indult meg, de nem ő vezette azt és nem is az országos, hanem valószínűleg az erdélyi haderő hajtotta végre, amelynek fő erejét az ispánjuk által vezetett székelyek alkották. A két krónikás munkája arra is rávilágít, hogy a későbbiekben a székelyek önmaguk is indítottak hadat a tatárok ellen, akiket rendre le is győztek, olyannyira, hogy azok kénytelenek voltak Moldvából elköltözni távolabbi vidékre. E hadjáratok tehát mindkét céljukat elérték: a megtorlást és a további betörések megelőzését is. A forrásokból ezek szerint másfajta következtetéseket lehet levonni a határvédelemre és a székelyek szerepére vonatkozóan, mint amilyenekre Kolumbán-Antal József jutott: a középkor folyamán végig sújtották kisebb-nagyobb ellenséges betörések az országot. Ezek ellen nem a királyi haderő összehívása jelentette a védekezést, hanem a határvédelmi rendszer kiépítése, illetve a megtorló-megelőző csapások. A székelyek vonatkozásában ez úgy nézett ki, hogy főleg a határokhoz közeli területen lakó csoportok látták el az őrzési feladatokat, vészhelyzet esetén azonban gyorsan mozgósították a székely haderőt. Határőrzés és katonáskodás - mint már utaltunk rá — szorosan öszszetartozó feladatok voltak, mesterséges szétválasztásuk nem a középkor, hanem a mai, anakronisztikus gondolkodásnak a műve. Végül két módszertani, illetve tényanyagot érintő megjegyzés a problémakör és Kolumbán-Antal József írása kapcsán. Az első a dolgozat végén található, summázatként is felfogható gondolathoz kapcsolódik: „Miért fontos hangsúlyozni, hogy a székelységnek nem volt a középkorban határőr kötelezettsége? Napjainkra még nem megoldott kérdés a székelyek kelet-erdélyi letelepítése, sem időrendi, sem okozati szempontból. Amennyiben a történelem-kutatásban nagy hangsúlyt kap a székelyek határőr feladata, könnyen téves útra vezethet, és mivel nem egy egyszerű folyamatról van szó, fontos az események tárgyszerű, mítoszok mellőzésével történő, alapos megismerése”.21 Súlyos szavak. Még súlyosabb a mondanivaló. Említés sincs benne a történész felelősségéről. Azaz a források felkutatásáról, szakszerű értelmezéséről, legfőképpen pedig a tiszteletéről. Csak elméletekről, nem tisztázott kérdésekről és ködösen megfogalmazott célokról esik szó. Mi ez, ha nem tévútra vezetés és mítoszgyártás? A székelyek középkori határőr-kötelezettségéről — történészi felelősséggel - kizárólag a források elemzése révén lehet nyilatkozni. Hangsúlyozni csak ezt az egyetlen dolgot szabad, nem pedig azt, hogy a kapott eredmény milyen koncep26. Küküllei elbeszélése: JTCH. I. 166. Magyar ford.: KSZ. 48-49. (Petrovics István fordítása). Névtelen Minorita: Florianus 1884. 151-152. Magyar ford.: KSZ. 50. (Petrovics István fordítása). 27. Kolumbán 2009. 78. 39
