Sófalvi András - Visy Zsolt (szerk.): Tanulmányok a székelység középkori és fejedelemség kori történelméből - Énlaka konferenciák 3. (Énlaka - Székelyudvarhely, 2012)
Szász Tibor András: Szádokfák szerepe, tisztelete és emléke Székelyföldön
Szász Tibor András SZÁDOKFÁK SZEREPE, TISZTELETE ÉS EMLÉKE SZÉKELYFÖLDÖN ismertek a dodonai tölgyfák, melyeknek lombsuhogása és lehullott levele isteni üzenetek közvetítésére szolgált. (2. kép) Messzire (és félre) vezetne az európai fakultuszokat nyomon követni a keltáktól napjainkig. Maradjunk magyar, jórészt székely területen. Nálunk Mikes Kelemennek tölgyfája, Körösi Csorna Sándornak diófája, Petőfinek körtefája, az enyedi hős diákoknak fűzfája van... Sejtésem szerint a személyhez, közösséghez kötődő fa tisztelete összmagyar nyelvterületen egyenletes szórásban, egységes volt. Fel kell figyelnünk arra, hogy soha nem a fa a szereplő, hanem azok ottléte és cselekedete, kik az árnyékában („hatókörében”) leülnek és jelenlétükkel megjegyzik, megszentelik a helyet. Figyelemreméltó e téren Bernád Ilona meglátása, aki a hagyományos népi gyógymódok kapcsán végzett mélyreható kutatásokat. Felismerte, hogy mindazok a dolgok, amelyek töredékesen megtalálhatóak népi gyógyászatunkban, szólás-mondásainkban, babonáinkban egy hajdani, egységes világkép széttöredezett cserepeinek maradékai. A hiányzó darabok nem pótolhatóak, és önmagukban nem elégségesek a teljes helyreállításhoz. Önmagukban a megértéshez sem elegendőek. Indiai, tibeti, mongóliai útjai során, tanulmányozva az ottani hagyományos gyógyászatot, ismerte fel az ősi gyógymódok egységét, a hajdani világlátás azonosságát.5 Ezekből kiindulva megérthetjük, hogy milyen hitvilág rítusának elemét őriztük meg annak ellenére, hogy az eredeti összességében feledésbe merült. (3. kép) Fontos elemként határozta meg, a sámán vallások alapkellékeként (vagy továbbélő emlékeként) a világfát, azaz azt az eleven vagy felállított holt fát, melyet szalagokkal, szélzászlókkal díszítettek, leszakított „feláldozott” ruhacsíkokkal „szereltek fel” és amelyek Mongóliától Tibetig és Törökországig mindenütt ismertek. 1864-ből adat van arra, hogy az oroszhegyi Urusos kút körüli fákra, bokrokra a betegek rongyokat, ruhadarabokat kötöznek fel. Ez az eljárás a legújabb korig fennmaradt. Szőcsné Gazda Enikő néprajzkutató hasonló szokás emlékét gyűjtötte 1985-ben Bodokon, a Szemvíz nevű gyógyforráshoz kötődve. Az égbenyúló fa a világ tengelye, mely összeköt eget földdel, és mint ilyen az egyet a földdel, a láthatót a láthatatlannal, az időlegest az időtlenséggel. így rokonítható minden különleges használatú valódi vagy szimbolikus függőleges fa: a palóc házban megőrződött Boldogasszonyfa, melybe a szülő nő kapaszkodott, kapufa, sasfa, egyén fája, melyet születéskor ültettek (pl. Inaktelkén). Májusfa, szalagokkal, termékenységvarázslás zöld ága (Felsőaha), szalagos vőfélypálca, lakodalmi életfa (Makfalva, Gyimesközéplok), a felső-háromszéki aprószentekelés. A sámán szertatások magyaroknál fennmaradt eleme a betegség átadása, átruházása fára, csemetére: a Borbála-ág vagy az újévkor kút mellé szúrt egyéniesített faággal történő jóslás is idetartozik. A régi szádokfák helye közvetlenül a templomfalon kívül volt. Arra is vigyáztak, hogy ne közvetlenül mellette legyen, azért, hogy ne lehessen benyúló ágain könnyen a templomkertbe hatolni, és a terebélyessé növő fa gyökerei alánőve ne repesszék meg a templom kőkerítését. Van újabb kori példa, hogy a szádokfát a templomfalon belül ültették. Ennek romboló következményeit most kezdik érezni. Ékes példa a csomakőrösi emlékfa esete, melyet a 5. Bernád 2009. 150-163. 236
