Sófalvi András - Visy Zsolt (szerk.): Tanulmányok a székelység középkori és fejedelemség kori történelméből - Énlaka konferenciák 3. (Énlaka - Székelyudvarhely, 2012)
Bordi Zsigmond Loránd: 13 - 14. századi magánvárak Kovászna megyében
A fennebb felsorolt, magánváraknak minősíthető erődítmények, különösen azok, amelyek előzmények nélkül épültek a 14. század folyamán, arra engednek következtetni, hogy Kovászna megye északi peremterületein (25. kép), már az azt megelőző évszázadban kialakult egy olyan nemesi réteg, amely több családot számlált, mint amennyit a fennmaradt okleveles források alapján nyilvántartunk. Erre hívja fel a figyelmet egy 1349. szeptember 19-én, a gyulafehérvári káptalan által kiadott oklevél70, melyet általában a Mikók birtokai határleírásaként, a köztük és a sepsiszéki székelyek közti konfliktus bemutatásaként idéznek, melynek egyes részletei arra utalnak, hogy a Zsombor és Gerebencs birtok nemcsak székely jogú területekkel, hanem nemesi birtokokkal is határos volt. Az oklevélnek a határjárás körül felmerült viszállyal kapcsolatos része így hangzik: „Felségtek [I. Lajos király] rendelkezésének megfelelően az említett Nagy György mesterrel, ebből a célból kirendelt udvari lovagotokkal együtt tanúbizonyság végett kiküldtük emberünket, tudniillik a bölcs férfiút, Péter mester kézdi főesperest, kanonoktársunkat. Ok végül visszatérve onnan hozzánk egybehangzóan elmondták, hogy a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén Zsombor és Gerebencs birtokok széleihez mentek és összehívva minden szomszédot a jelenlétükben az említett birtokokat az igazi és régi határok mentén megjárták, ahol alkalmasnak látták a régieknek megfelelő új határjeleket állítottak fel, s mivel semmilyen ellentmondó nem jelentkezett, e birtokokat a fent említett Jakabnak és testvéreinek megjelölték. (...) Amikor végeztek a határjárással, a határjelek felállításával és a fent említett birtokok kijelölésével, s haza akartak térni, odajővén a Sebus kerületi székelyek közössége részéről Chene, Mihály fia: Balázs és Péter azt mondták nekik, hogy ha a határjárást, a határjelek felállítását és a fent említett birtokok kijelölését meg tudták volna előzni, akkor őket mindettől eltiltották volna ...”.71 Első látásra egy teljesen egyértelmű, a korban használt formulákat tartalmazó leírásról van szó, amelyekből számos példány maradt fenn a 14. századi Erdélyből. A határjárók kiszálltak a helyszínre, hírnökök utján értesítették a környező birtokosokat, majd azok vagy megbízottaik, valamint a kedvezményezett jelenlétében kijelölték a határokat, és végül írásba foglalták. Ez történt ez esetben is. Csakhogy... Az egyik szomszédos terület birtokosai, a sepsiszéki székelyek nem vettek részt a határjárásban, csak utólag jelentek meg a helyszínen. Nem voltak idejében értesítve? Kétséges, ugyanis a határjárások szerepe elsősorban az volt, hogy az összes szomszédos birtokossal egyeztetve határolják körül a területet, megelőzve ezzel a jogi bonyodalmakat, vagy amennyiben ezek mégis felmerülnek, foglalják azokat írásba, és juttassák el az illetékes hatóságokhoz. A sepsiszéki székelyek képviselői tehát nem vettek részt a határjárásban, azt ennek ellenére mégis megtartották, méghozzá a szomszédok jelenlétében. Kik lehettek ezek a szomszédok? Erre a kérdésre az egy kivételével mind beazonosítható határok adják meg a választ. A leírás szerint a birtok északi határa a feltehetőleg a Tusnádiszoros kijáratánál található Bözödmezőtől (campo Bezedmezew), a Szent Anna-tó déli oldalán található Tóbércen és Közbércen haladt keresztül egészen a Büdöshegyig {ad Toberch, Kuzberch et Bydushygpervenitur). Ezen a szakaszon egyértelmű, hogy szomszédokként csakis Csíkszék jöhet számba. TANULMÁNYOK A SZÉKELYSÉG KÖZÉPKORI ÉS FEJEDELEMSÉG KORI TÖRTÉNELMÉBŐL 70. SzO. I. 54-57. 71. Kordé 2001. 95-96. Kiemelések tőlem (B. Zs. L.). 131
