Márton Zsigmond: Székelyudvarhelyi életképek az 1960 - 80-as években (Székelyudvarhely, 2020)
Fényképek Székelyudvarhely mindennapjairól
Udvarhelyiek Leningrádban (Szentpétervár) épületet. Természetesen szó sem volt arról, hogy az okozott kárt megtérítse, az elázott falak újrafestését, rendbetételét, az összes költséget nekünk, a szállodának kellett megfizetnünk.” Székelyudvarhelyen, illetve környékén több alkalommal is járt Nicolae Ceauşescu, de egyetlen esetben sem szállt meg a Küküllő Szállóban, ennek ellenére a szállodát minden esetben készenlétbe kellett helyezni. Erre Márton Zsigmond így emlékszik vissza: „Nicolae Ceauşescu, bár sokat járt vadászni a környékre, főleg Homoródszentmárton vidékére, de itt soha nem aludt. Volt neki ott vadászháza, de minden látogatása nekünk is katasztrófa volt. A zónába való érkezése előtt a szálloda is mindig puccban kellett, hogy legyen, mármint a konyha, de az amúgy is mindig rendben volt, az ott dolgozókra nem tudok rosszat mondani. Amit a pártfőnöki látogatásokról el tudok mondani, például az, hogy egy alkalommal össze kellett hogy szedjük az összes perzsaszőnyeget, kivitték Szentmártonba, aztán egy pár nap múlva mindet visszahozták, nagy mocskosán, sárosán, állhattunk neki az 16 egészet kitisztítani. Nem tudtuk elképzelni, mi történhetett velük, de legalább tíz perzsaszőnyegünk tönkrement, az biztos.” Az udvarhelyi régió turisztikai igényével foglalkozó utazási irodában négy személy dolgozott, három Székelyudvarhelyen, egy Parajdon. Feladatuk bel- és külföldi kirándulások szervezése, üdülő és gyógykezelési jegyek forgalmazása. A megyei igazgatóság engedélyével kétévente csoportos külföldi utazásokat is szerveztek az irodai alkalmazottak vezetésével. így volt kirándulás Moszkva-Leningrád (Szentpétervár) útvonalon repülővel, Kijevbe, gyakrabban Budapestre vagy Bulgáriába autóbusszal. Az autóbuszokat Bukarestből utalták ki, bérleti díjat kellett értük fizetni, de állandó jelleggel 3-5 busz a szálloda mögött parkolt. Udvarhely iskolaváros, így a csoportok nagy része, akik igénybe vették a szálloda buszait, diákok voltak. Az egyik legkedveltebb autóbuszvezető Soós István (Potyi) volt, kiváló humoráért, segítőkészségéért sok esetben őt kérték az iskolai csoportok vezetői. A kommunista diktatúra végnapjaiban, az üzemanyag megszorítások következtében megtiltották, hogy belföldön 200 kilométernél nagyobb távolságra lehessen menni. így korlátozták a turistaforgalmat, a ’80-as évek végére a romániai turizmus az ellehetetlenülés szélére sodródott.
