Balázs Árpád - Mihály János (szerk.): Harangok a székelytámadt várban. Harangkiállítás Lázár Imre gyűjteményéből (Székelyudvarhely, 2017)

A kiállításra került gyűjtemény legkorábbi darabja az Oroszcsűrről (Rusciori, Reußdörfchen, Szeben megye) származó, amelyet 1742-ben öntöttek Nagyszebenben. A legnagyobb harang 745 kg súlyú, s Székelykeresztúrnak (Cristuru Secuiesc, Hargita megye) öntötték Kolozsvárott, 1970-ben. A 19. századból két harang származik, a legtöbbjüket azonban 20. század első felében öntötték, de néhány későbbi is van a gyűjteményben. Legtöbb harang feliratos, sokszor az öntőmester, a készíttető és a használó közösség neve is feltűnik ezeken (lásd részletesen az Adattárban). A harangok nagy részén a feliratokon túl különféle domborműves díszítmények, medalionok láthatók. A legdíszesebb harangok közé tartoznak, az előbb említett kadicsfalvi, valamint a székelyszentkirályi (Sáncrai, Hargita megye). Az utóbbi 1851-ben készült Lotz Fridrich harangöntő mester segesvári műhelyében. Érdekeségképp említjük meg, hogy a gyűjtemény része a bukaresti református egyház egyik, 1950-ben újraöntött harangja is.

A harangkiállítás azzal a nem titkolt céllal jött létre, hogy tovább növelje Székelyudvarhely város idegenforgalmi kínálatát, turisztikai vonzerejét. Ugyanakkor reméljük, hogy a gyűjtemény a történelmi egyházak bevonásával tovább gyarapodik majd, s idővel Erdély, sőt az egész Kárpát-medence legnagyobb haranggyűjteményévé növi ki magát.

Mihály János