Róth András Lajos (szerk.): A táguló Gutenberg galaxis (Székelyudvarhely, 2013)

A KÓDEX

A kódex általában a 4. századtól kezdve kézzel írott középkori könyv, melynek lapjait sokáig csak pergamen levélpárok (bifóliumok) képezték, ezeket bőrrel bevont, gyakran kapcsokkal, szíjakkal összefogott két fatábla közé kötötték. Innen a neve is. Az értékesebbeket nemes fémverettel és drágakövekkel díszítették. A nagyon egyszerű szerkezetű kódexben a szöveg kezdetét az incipit, végét az explicit szó jelölte. Ez utóbbi, a kódex végén található „kolofon” (a kódex előállítására utaló információk) kezdőszava is. A kódexeket gyakran két hasábosán írták, lapszéli jegyzeteket, magyarázatokat, hivatkozásokat, utalásokat tartalmazott. Oldalszámozás hiányában az oldal alján található őrszó (custos) vezetett át a következő oldal első szavára, megismételve azt. Gyakran gazdagon rubrikálták (a betűket vörössel megerősítették), iniciálékkal és kis festményekkel „miniaturák”-kal illusztrálták. A kódexírásban használatos betűfajták váltak mintájává a majdani ősnyomtatványok betűinek is. Egy-egy kódexen többen is dolgoztak: így a másoló (scriptor), a díszítők (rubricator, miniator és illuminator), a javítók (emendator, corrector) és természetesen a könyvkötő (compactor)

4