Róth András Lajos (szerk.): A táguló Gutenberg galaxis (Székelyudvarhely, 2013)
KÖNYVKÖTÉSEK A nyomtatott íveket összefűzésük után kötéstáblákkal látták el esztétikai és védelmi meggondolásokból. A könyv története során három alapkötés alakult ki: a puha kötés ([színes]papír, vékonyabb kartonfedél), a félkemény és a kemény kötés (2 db karton vagy fa táblalemez, 1 db gerinclemez és a borítóanyagok). A kötéstáblák borítását illetően (a gerincet és a táblák sarkait borító) félbőr és a (könyvtestet teljes egészében borító) egészbőr, vagy a modernebb időktől fogva félvászon és egészvászon kötésekről beszélünk. A régi bőrkötések pergamenből, timsós cserzésű fehér disznóbőrből, festett barna marha vagy más állatbőrből készülhetett durvább vagy finomabb minőségben. A bőrkötések tábláit, gerinceit gyakran díszítették aranyozott vagy vaknyomású nyomómintákkal és tematikus (többnyire bibliai ihletettségű) dúcokkal. A félbőr, illetve a félvászon kötéseket (csirizes festésű, márvány, vagy nyomómintás) színes papírokkal boríthatták. A modern korban a gépesítés, az újabb borítóanyagok elterjedésével és az új (könyv) művészeti stílusok megjelenésével számtalan másfajta kötés is megjelent (bársony, selyem, elefántcsont stb.). A kötések hasznos és esztétikai kiegészítői a varrott vagy ragasztott oromszegések, a könyvjelző gyanánt használt szalagok, a kötéstáblákat összeszorító bőrös vagy fémveretes csattok. A könyvek szépségét növelte a könyvtest vágásfelületeinek (metszéseinek) színezése, poncolása. A könyvkötészetben földrajzi régiókként, államonként alkalmazott módszereket tekintve különböző iskolák alakultak ki (francia, angol, japán kötések). Görgető és dúcnyomásos, fatáblás cserzett bőrkötés (16.század) Márványozott, színezett egészbőrkötés (18. század) 10
