Ivácsony Zsuzsa - Szabó Károly - Tófalvi Enikő (szerk.): Anna-sorsok. Válogatás a Haáz Rezső Múzeum pályázati kiírására készült irodalmi művekből (Székelyudvarhely, 2015)
Anna „Nem! Ezt nem engedem! Apám szerint egyetlen megoldás, ha Rebi ángyó kihajtatja az életet, amit a szívem alatt hordozok! Hogyan létezhetem úgy, hogy mindig társam lesz lelkem marcangoló lángja? El lehet viselni ekkora szívfájdalmat? Inkább választom a számkivetettséget, a világszégyent, mintsem olyanról döntsék, amiről csak az égieknek van joga dönteni!” - így emésztettem magam belülről. Ezt az elhatározást követően bátorságot kellett merítenem, hogy otthon szavam nem feketítve, elmondhassam döntésemet. Édesatyám először, mint a legvadabb vihar, úgy tombolt. Az idő múlásával úgy döntött, miután letöltöttem a templomi büntetésemet, kössék be a fejem. A hitvesem egy tehetős, már a korban jól benne lévő ember lett, akinek csak annyi szépséghibája volt, hogy megrokkant egy cseppet. Hamarosan világra hoztam életesem legszebb ajándékát. Elmondani nem lehet, milyen fenséges érzés volt a babámat első alkalommal a karjaimban tartani! Ahogy rám mosolygott, akárcsak egy angyal, ezért is lett a neve Angyalka. A gyermekem nagyjából egy éves lehetett, de már tombolt az emberiség. Kitört a második világháború... A szegény! Beleszületett ebbe a békehiányos környezetbe! Nagyon nehéz volt, mert a férjem, hogy túlvészelje ezt az időszakot a kertek alján menekült a besorozok elől. Állandó rettegésnek lett szívem a szolgája. Mire végre tűzszünet lett, az uram ágynak esett. Tíz éven keresztül ápoltam. Ennyit nyújthattam neki, soha nem szerettem, de tiszteltem és hűséget fogadtam neki. Ő meg mindig olyan szépen beszélt velem, soha még egy hajszálam se görbült meg mellette. Egy zokszót sem sóhajthatok titkon miatta! Aztán belépusztult a fájdalmaiba... Az utolsó útján nagy fordulópontot tudhattam életemben, hiszen mint a szél gyermeke, a semmi ágáról megjelent egy jó régen látott személy. Hogy ki volt? Az, aki mián elsiklott életem kerékvágánya... Aki, mikor mindenki kinevetett, nem állt ki mellettem, csak ő is beállt a sorba. Angyal édesapja, s az én nagy szerelmem. Az akkori legjobb táncos, ki a gyémánt szemeivel, szép énekével és a vérbeli ritmusérzékével meghódította a szívem. Ó, jaj! Milyen régen láttam... Semmit sem őszült, ugyanolyan, mint sok-sok évvel ezelőtt. Azonnal furcsa bizsergés fogott el, belül valami régen elavult felébredt. A hasamban egyszerre kezdett százfelé repdesni mindenféle pillangó. Az eszem meg föld-46
