Ivácsony Zsuzsa - Szabó Károly - Tófalvi Enikő (szerk.): Anna-sorsok. Válogatás a Haáz Rezső Múzeum pályázati kiírására készült irodalmi művekből (Székelyudvarhely, 2015)
segíteni nekem, de meg kell érte fizetnem busásan. Egy nap el is határoztam magam, s mikor anyámék kapálni voltak, kifosztottam szülőházamat. Minden értékünkkel, ami addig volt, rohantam a vénasszonyhoz. Ő meg kihajtotta méhemből az életet! Még aznap postakocsira pattantam, és bájaimért cserébe bevitettem magamat a városba, abba a hatalmas betonerdőbe. Tizenkilenc esztendős voltam, nem tudtam mihez kezdeni. Volt, hogy szállásért utcát sepertem, takarítottam. Aztán nem sokkal később elszegődtem egy zsidó háztartásba, a Tabachnik Ignáchoz. Erősen gazdag kereskedő ember volt. Boltjai és dohányüzletei voltak a városban, temérdeknyi. Sok szeretőt tartott, de nem foglalkoztam a magánéletével, ha néha ki is öntötte nekem a lelkét. Örvendtem, hogy van hová lehajtanom a fejem, és éhen nem halok. Eléldegéltem nála. Volt mikor esténként vele vacsoráztam. Egy ilyen alkalommal elmondta nekem, hogy maga sem tudja mi módon, de belém szeretett. Én elutasítottam őt, tudtam, hogy megy ez nála. Cseppet sem tűnt sértődöttnek, vagy meglepettnek. Már a kisujjában volt a dolog. Évekkel ezután beköszöntött a kommunizmus. Ignác mindenét összeszedte, és elszökött az országból. Rettegett attól, hogy elveszíti a vagyonát, ahogyan sokan mások is. És ez bekövetkezett, jött a kollektivizálás. Mindenki siránkozott, csak én nem. Nem igazán volt akkoriban, amit elveszíthettem volna, ugyanis nem volt semmim! Hónapok alatt kaptam munkát. Egy ruhagyárban dolgoztam, megtanultam varrni, és hamar beilleszkedtem. Lakást adtak nekem, beköltöztem egy blokkba. Az ételt tiketre vettük. Reggelente álmos megszokottsággal vettem ki az olajat, a cukrot, meg a kenyeret. Alapjáraton elégedett voltam. Nem érdekelt már se ember, se Isten, se férfi! Beletörődve tapsoltam, és skandáltam: „Éljen Ceauşescu! Éljen a Román Kommunista Párt! Éljen a Kárpátok géniusza!” így teltek el ezek az éveim... Mire a kommunizmust megbuktatták, és a Ceauşescu párt kivégezték, én már jócskán megöregedtem, ráncos lettem, és elcsúnyultam... Felemeltem tekintetemet. Könnyben úsztak szemeim, s még utoljára lenéztem a kristálypohárra; Ignácé volt valamikor, ezt hagyta rám, mikor meghalt. Most ezek a poharak őrzik szürkén, szomorú, kopott emlékeimet. Pedig lehetett volna mindez jobb is. BAK Zsolt Móra Ferenc Általános Iskola, VIII. osztály 2. helyezett a 10-14 éves korcsoportban
