Zepeczaner Jenő: Székelyudvarhely. Műemlékek (Székelyudvarhely, 1996)

Szeles János, Benkő József) nyomán a ferencrendieket helyeznék falai közé, ezzel szemben az erdélyi és különösképpen a székelyföldi ferencrendiek történetét behatóan tanulmányozó P. Boros Fortunát meggyőzően igazolja, hogy a kérdéses zárda a domonkosoké volt.

Ezt a kolostort próbálta meg várrá alakítani Báthori István erdélyi vajda. Célja ezzel — egy székelyföldi megfigyelő támaszpont létesítésén túlmenően — Mátyás király székely politikájának folytatása volt A székelység legszegényebb rétegét alkotó ’’földönlakók” ugyanis nagy számban kerültek a székely társadalmat uraló ’’főemberek” földesúri joghatósága alá. E folyamat késleltetése érdekében nyilvánította Mátyás uralkodása utolsó évtizedében a földönlakókat királyi jobbágyokká, az újonnan létesítendő udvarhelyi várhoz rendelte őket szolgálatra. A király halála után — miközben folyik a rendház várrá alakítása — a főemberek a vajda ellen fordulnak, és sikerül elérniük II. Ulászló királynál Báthori István tisztségéből való felmentését. Az immár megerősített kolostor pedig visszakerül a domonkosrendi szerzetesek birtokába— igaz, nem túl hosszú időre...

Az eljobbágyosítási folyamat Mátyás király utáni fokozódása következtében 1562-ben már a szabadságában veszélyeztetett székely köznép állott fegyverben, amint a marosvásárhelyi kortárs krónikás, Borsos Sebestyén írja ”a király ellen s az urak és a nemesség ellen” készülődve. A felkelők Udvarhelyen gyülekeztek, majd táboruk — régi szokás szerint — általános székely gyűléssé alakult. Követeik támogatást kerestek a szász városokban; a székelyek megmozdulása kapcsán terveket szőtt a császári udvar, illetve — ugyancsak Bécs sugallatára— a moldvai Iacob Heraclid (Despot) vajda is. Közben az udvarhelyi tábor két hadra oszlott, az egyik a Nagy Küküllő mentén haladva, Holdvilágnál állapodott meg;

A Székely Támadt vár épen maradt fala

4