Zepeczaner Jenő (szerk.): Haáz Rezső Múzeum (Székelyudvarhely, 2005)
rakciót a fiatalabb generációk számára, az aktív dolgozok száma viszont egyre csökken, ami az egyes megmunkálási technikák fokozatos elfeledéséhez vezet. Az említett faluban működtetett, a kézművességre építkező vendéglátó szolgáltatások valóban megoldást jelentenek a termékek minél szélesebb körű bemutatására, de azzal a társadalmi réteggel, akiknek a szalmafonás kenyérkereső mesterségük, a turistaforgalom sohasem szembesül. Udvarhelyszék egyik leglátogatottabb települése még mindig Korond. A kerámiakészítő központként ismert falu utcái, pontosan az idegenforgalom által változtak (viszonylag) rövidtávon kirakodóvásárrá. A kerámiakészítő hagyományokra alapozva, a település lakói innovatív hajlamról és kereskedő képességről téve bizonyságot az egykoron legszegényebb réteg által gyakorolt mesterséget vállalkozásokká fejlesztették. A falukép jelenlegi állapota a hatvanas évek közepétől kezdett kialakulni, amikor műútépítés céljából a kerteket az új nyomtávval szelték keresztül. A telkek szerencsés fekvése, vagy az utólagos kedvező helyezkedés, sokak számára lehetővé tette a nagytételű árukereskedelmet. A nevesebb mesterek kivételével, a kereskedelmet legtöbbször a viszonteladók irányítják, a termelés azokra hárul, akiknek nincs lehetőségük közvetlen módon értékesíteni az árut. A látványosságot képező, néhány néprajzi érték, melyeket a székely falvakban még eredeti funkciójukban megtalálunk, sokak számára exotikumot jelent. A termelőmunka mögött viszont legtöbbször a családfenntartó erőfeszítések húzódnak, tehát a kifelé terjesztett image kevésbé felel meg a valóságnak. Sok székely falu érdeme, hogy hagyományos kézműves termékeiket „piacosítani" tudták és jövedelemre tehetnek szert. Bár nem említettem, de példaértékű a Nyikómenti falvak vesszőfonó munkássága, amely lényegében egy kívülről hozott mesterség tömeges elsajátítása. Az érték viszont abban áll, hogy az esztétikum határai közé rekesztett, többfunkciós tárgyakat állítanak elő. A fentiekben nem merül ki a térség néprajzi értékeinek készlete, hiszen főleg azokat jeleztem, amelyekkel a látogatok szembesülnek. A látványosság mögött még számos olyan tárgyat birtokolnak és használnak a falusi társadalmakban, melyek joggal bekerülhetnek az előzők sorába. Elég, ha csak a Homoród-menti festett bútorok alulreprezentáltságát említem, vagy a különböző (nem naiv) fafaragványokat (sulykolok, mángorlók, faragott jármok, juhászbotok stb.), esetleg olyan különleges gazdasági eszközöket, mint Sükőben használt, fakéregből készített kászút. A turistaforgalom éltetője a favak kézművességének, azonban a minőségi termelés már nem orientativ, és a minél szélesebb körű igények kielégítésére tett kísérletek, egészen változatos, eredeti formájuktól és díszítésüktől idegen tárgyak létrejöttéhez vezetnek. A barokkos és szecessziós ornamentika, mellyel tetszetősebbé akarják tenni az árút, sok esetben már semmilyen kapcsolatot nem őriz az egykori népies díszítéssel. Miklós Zoltán 22
