Székely Nép, 2008 (43-44. évfolyam, 55-56. szám)

2008-09-01 / 56. szám

kövérke, elegáns európai. Próbál angolul beszélni, de minduntalan vissza csúszik franciába. Nagyon el van keseredve, hogy Bratianu miként kezelte.... Take azt állítja, hogy a Bratianu kormány nagyon népszerűtlen az országban.... Take azt állítja, hogy megegyezett a szerbekkel, mely szerint Románia és az S.C.S., az-az a Szerb-Horvát-Szlovén állam megosztja maguk között Bánátot. Amikor Bratianu erről tudomást szerzett, bukaresti körökben hazafiatlansággal vádolta őt....Ez nagy kár, mert ő az egyetlen, aki azt állítja, hogy Románia nem hivatkozhat az 1916-os bukarest tikos szövetségre.

Amikor Bratianu megérkezett, eldöntötte magában, hogy szemlyisége minden erejével országáért fog harcolni. Minden nehézség nélkül eltagadta, vagy elhallgatta, hogy magán békét kötőt volna a Központi Hatalmakkal 1916-ban. Harold Nicolson úgy ábrázolta, “ hogy szakállas vénasszony, erőszakos szélhámos, bukaresti értelmiségi, egy rendkívül utálatos ember. Jól öltözött, heveskedő, aki jóképű arcélét oldalra fordítja, hogy mutogassa profilját a tükörben. Bonyolúlt vicceket mond, amikről azt képzeli, hogy párizsiák.” House amerikai tábornoknak a jómodorú számysegédje Stephen Bonsai megjegyezte, hogy “Bratianu kétségtelenül a legkevésbé népszerű az összes itt gyülekező miniszterelnökök között. Mégis a nők ájuldoznak érette, a szeme, mint a gazelláé, az álla pedig, mint a tigrisé.” D Bratianu hamar rájött a párizsi béke konferencia valós helyzetére, hogy Európa sorsa rá van bizva politikailag éretlen és tapasztalatlan fiatalokra. Ezek mind arra törekszenek, hogy olyan értesüléseket gyűjtsenek, amik nekik használnak, még akkor is, ha azok puszta hazugságból állnak.

Kezdettől fogva Wilson 14 Pontjának első számú pontja kimondja:

“A békeszerződés legyen nyilvános, ami mögött nem lehet titkos záradék a különböző nemzetek között, a diplomácia pedig tárgyaljon őszintén és szabadon a nyilvásosság előtt.”

Az amerikai álláspont érvényben maradt mindvégig, a következő magfogalmazásban: : “A balkáni népeknek kuszáit problémáit nem lehet megoldani az egyoldalú bukaresti szerződés alapján. Az a szerződés egy rossz dipláciai tárgyalás eredménye, amit most határozottan megszüntetni kiván a világ. Az a szerződés megrontotta a balkáni népeket, még azokat is, akik hasznot kívántak látni benne, mert rájuk nyomta a háború örökös veszélyét...A végső kapcsolat a balkáni népek között a részrehajlás nélküli nemzeti és gazdasági egyensúly kell, hogy legyen, amit méltányos, igazságos és tudományos kutatás állapíthat meg. A nagyhatalmak beavatkozásának és intrikájának, valamint a gyilkosságok álltai kivívott egységnek véget kell vetni.”

Bratianu mindezzel nem törődött, mert meg volt győződve, hogy személyes

kövbevágásával ki tudja vívni Romániának a titkos szerződésben meghatározott jogát. Amikor Clemenceau mellesleg megkérdezte, hogy “beleegyezik-e a szavazás általi döntésbe”, ami meg-határozná Bánát határait, Bratianu előállt a demográfiai játékkal, mondván, hogy a lakosság úgy össze van keveredve, hogy nem lehet meghúzni a demográfiai vonalakat. “Ennek alapján 580,000 magyar 272,000 szerb fennhatósága alá kerülne. Ezért az egész Bánátot Romániához kell csatolni” - állította. Azt a tényt, hogy ott mindössze 266,000 román lakik, bölcsen elhallgatta. Ugyanez volt a magatartása Erdély helyzetében, ahol akkor még 3 millió magyar lakott. Miután nem lehet a demográfiai vonalat meghúzni a vegyes lakosság miatt, ezért, Bratianu szerint, az egész Erdélyt Romániához kell csatolni, sőt az Erdélytől nyugatra eső területet is, egészen a Tiszáig. Kijelentette, hogy a magyar lakosságot románná tudja változtatni. Valószínű magára gondolt, miután ő bolgárnak született és eredeti neve Brat volt.

Amikor Bratianu látta, hogy nem sok pártolója van, elhatározta, hogy előhívja a nagy ágyút. Megkérte Marie királynőt, hogy jöjjön el a megsegítésére.A királynő Viktória királynőnek volt az unokája, első unokatestvére György angol királynak és II. Miklós orosz cárnak. Amikor megérkezett, Páris a lábai alá vetette magát. Az amerikai diplomaták, ismerve a királynő kissé kétes múltját, azon versengtek, hogy ki fogadja őt közüliük a Keleti Pályaudvaron és ki fogja kiigazítani majd a vörös szőnyeget királynői cipellői alatt. Jean Mordacq tábornok, Clemenceau számysegédje kijelentette, hogy a királynő egy valóságos legenda, “az egyedüli ‘férfi’ a királyi udvarban, aki hősiesen próbálta megakadályozni, hogy ne kössenek magán békét a Központi Hatalmakkal.”

A Ritz Hotelben 20 szobát foglaltak le a királynő és kísérete számára, amihez tartozott négy lánya és a csodásán szép Marthe Bibesco hercegnő, Ferdinánd király volt szeretője. Jól tudta, hogy sikere a nagyhatalmak vezetőivel való személyes beszélgetéseiben lesz. Ezért a sajtó konferencia után, melyen negyven újságíró vett részt, sietett először is Clemenceauhoz, akit Tigrisnek becéztek. Bratianut otthon hagyta, mert őt Clemenceau utálta, és arra biztatta a miniszterelnököt, hogy országa határát terjessze ki a Tiszáig, ahogy abban a titkos szerződésben megegyeztek.

Miután elbájolta Clemanceaut, Loyd Georgehoz és Lord Arthur Balfour külügyminiszterhez ment. Balfourt hamarosan meghódította, de Loyd Georgeot nem tudta olyan könnyen megnyerni. A miniszterelnök tikámője és szeretője, Frences Stevenson ezt jegyezte fel: “D. (Loyd George) azt mondja, hogy nagyon huncut, igen okos asszony, de nagyjából nem szereti őt. Részletesen beszámolt arról, hogy miket vásárolt Párisban, többek közt egy rózsaszínű hálóinget. Elmondta, hogy fog beszélni Wilson elnökkel. Kérdezte,

hogy mivel kezdje a beszélgetést, a Népszövetséggel, vagy a rózsaszínű hálóinggel? Balfour azt ajánlotta, hogy kezdje a Népszövetséggel és fejezze be a rózsaszínű hálóinggel. De ha Loyd Georgeal beszél, akkor kezdje a rózsaszínű hálóinggel.”

A Loyd Georgal való beszélgetés után elszaladt Londonba, hogy a király unokatestvérvei és a walesi herceggel találkozzon, közönség ápolás kedvéért. Londonból visszajövet, magához rendelte Wilson elnököt a Ritz Hotelbe. Kifejtette félelmét afelől, hogy Magyarországon kommunista kormány van és hogy milyen rémes a szabad szerelemről alkotott véleményük, ezzel próbálva hatást gyakorolni a puritán kálvinista pap fiára. Wilsont elkísérte a felesége, Edith, aki ezt jegyezte fe a találkozásról:

“Elsorolta a szabad szerelemről szóló új orosz törvényt, és megjegyezte, hogy országa az oroszokhoz való közelség miatt milyen veszélyben van.... Látva, hogy férjemet ez nem hatja meg, egy újabb trükkhöz fordult. Levett egy fényképet a kandalló párkányáról és felmutatta egy tiztizenkét éves lánynak a képét és igy szólt: ‘Elnök úr, ez a kép az én legfiatalabb lányomnak, Ileanának a fényképe. Szerelem gyermeknek tartom. Hát nem gyönyörű? A többi lányom szőkék, mint én vagyok, de ez, - óh, milyen sötét és szenvedélyes....’

Amikor beültünk a kocsiba, Grayson admirális, az elnök tengerész számysegédje, megjegyezte: ‘Soha életemben nem hallottam, hogy egy úri hölgy igy beszélt volna. Megvallom, nem tudtam hová forduljak, olyan zavarban voltam....’ A férjem nem szólt semmit. Körülnézve láttam, hogy összeszorult az álla, és akkor tudtam, hogy ez a gyönyörű nő most olyan férfi-vei találkozott, akit nem tudott elbájolni.”

Wilson nem sok szimpátiát mutatott a román követelések iránt, mert a királynő könnyű fajsúlyú célzásai után is tudta, hogy mind ez nem más, mint terület habzsolás, ami nagyon távol állt attól, amit ő a népek önrendelkezéséről hirdetett.

Annak ellenére, hogy Bratianu a konferencia minden résztvevője előtt megvetett volt, kiállhatalan személye és területért való kapkodása miatt, Románia mégis győztesként került ki a béketárgyalásokból. Sikerült bekebeleznie Erdélyt, Beszarábiát, Bukovinát és a Bánát nagyobbik részét, megduplázva országa területét. Azon a tárgyaláson, amit Wilson 1919 junius 4-én hivott össze a Place des Etats-Unis lakosztályába, Bratianu ügyesen megjátszotta a félelmét a magyarországi Cohn-Kun elvtárs vezette bolsevik kormány miatt. Wilson pedig lenyelte végül is, és feladta a népek önrendelkezéséről szóló kiáltványát. Ha neki sikerült volna ragaszkodni a lefektetett amerikai állásponthoz, sok későbbi bajt és szenvedést előzhetett volna meg. Az úgynevezett győztesek lassan, lassan kiszorították Wilsont a tárgyalásaikból és a dönté4. oldal