Székely Nép, 2007 (42. évfolyam, 53-54. szám)
2007-03-01 / 53. szám
BEKE GYÖRGY VEGLEGES HAZATERESE 2007. február 8. Magyari Lajos Ma délután az uzoni föld magához öleli egyik legnagyobb fiának földi maradványait: végakarata szerint a szülőfalu sirkertjében temetik el Beke György irót. A Beke név a régi székely szóhasználatban hadvezetőt, csapatvezért jelentett, s bizton állíthatjuk eltávozott barátunkról, hogy élete és tevénykedése igazolta öröklött nevét: ő az erdélyi magyar szellemiség egyik hadvezetője, bekéje és hadnagya volt, ki a rossz, fene fátumok között is - hanem is győzelemre - megmaradásra próbálta vezérelni a rábízott sereget Imponálóan nagy és gazdag Beke György életműve: több mint hetven könyvet publikált pályafutása során, cikkeinek lajstromát négy-öt filológusnak egyesztendei munkával sikerülne pontosan felleltároznia. De nem ez a lenyűgöző, hanem írásainak, közéleti megnyilvánulásainak töretlen hűsége, a népe iránt fogadott és mindvégig betartott elkötelezettsége, mert ő valóban komolyan vette, hogy “minden magyar felelős minden magyarért”, s ha ezt azideált megvalósulni nem láthatta, úgy saját vállaira vette a felelősséget: “én felelősnek érzem magam földem minden magyarjáért”. És rótta útjait Székelyföldön, a Csángóföldön, a délerdélyi szórványokban, Szilágyságban, a Partiumban. Olyan átfogó és aprólékos látleletet készített a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek romániai magyarságának életéről mint soha senkiőelőtte. Feltáró munkája csak az Orbán Balázséhoz, esetleg a Bözödi Györgyéhez fogható, de még azokénál is átfogóbb, vonzóbb és megközelithetőbb is egyben, mert munkái egyszerre hordozzák a szociográfia, a tájtörténet és a vénás szépírás jegyeit. Az ő “teherbíró boltivei alatt” megjelenített egyéni és közösségi sorsokból bármikor reprodukálni lehet a XX. század második felében élt romániai magyarság létképleteit, akár egy hatalmas, szerteszét ágazó dokumentarista filmeposzból. De mert ilyen nem született, nem is születhetett, mi Beke György Írásaira utaltattunk mindörökre. Sorsa nagy tragédiája volt, hogy cinikusan és módszeresen veregették ki kezéből a “nagy jegyzőkönyvet” iró tollát, ritkították körülötte a levegőt, mígnem végső légszomjban, menekülnie kellett. Az is tragikus, hogy ezt a nyolcvankilences változás előestéjén kellett tennie, de meglépve az embert és jellemet próbáló lépést, tudta, hogy már nincs többé visszaút. Budapest, a változások, a forrongó átalakulások Budapestje fogadta, de ott is leginkább lényegesnek tartott föladatra koncentrált: székely körökbe, erdélyi klubokba gyűjtötte az innen kimenekülteket és elbúj dosottakat, hogy legalább lelki és szellemi szülőföldet teremtsen számukra. Tárt karral, nyílt szívvel vártak ők minden Erdélyből érkező magyar művészt és irót, hogy régi közös gondjainkat megidézzük. így találkoztam magam is utoljára Beke Györggyel. Azt Írtam: tudta, hogy nincs visszaút. De van, sajnos, ez az utolsó, a mostani, a szülőföldbe való megtérés. Beke György 1927-2007 Beke György az erdélyi Úzonban született 1927-ben. Diplomáját Kolozsvárt, a Bolyai Tudományegyetemen szerezte: magyartanár lett. Az irodalom világával, a népi írók mozgalmával még Móricz Zsigmond ismertette meg. A második világháború után Bukarestben dolgozott tovább újságíróként. 1947-1948 között a sepsiszentgyörgyi Népi Egységnek, 1974- ig a Romániai Magyar Szónak is munkatársa. 1974 és 1987 között Kolozsvárott A Hét fomunkatársa volt, 1994-tol a Magyar Élet főszerkesztőjeként dolgozott, 1992-tól az írószövetség Választmányának tagja, 1995 és 2000 között a Nyelvünk és Kultúránk felelős szerkesztője. Életpályájában és munkásságában meghatározó szerepet játszott szülőföldje: írásai az erdélyi magyarság sorsának fontos dokumentumai. Azt vallotta, hogy egy riporternek mindenkor a humánum, a becsület, és a tisztesség védelmezőjének kell lennie. Omaga is ennek megfelelően igyekezett élni: munkássága és azon belül is híres barangoló-kötetei az erdélyi magyarság önvédelmi harcának szószólójává avatták. Beke Györgynek Romániában negyven, Magyarországon 15 könyve, számos regénye, interjú- és riportkötete jelent meg. Első elbeszélése 1949-ben az Akasztott ember kötele című írás, utolsó regénye a 2002-ben megjelent Csángó történet. Legismertebb müvei emberi és magyar kisebbségi sorsproblémákat feldolgozó szociográfiai riportok, a többi között a Tolmács nélkül, a Csángó passió és a Barangolások Erdélyben című sorozat. Beke György a Ceausescu-rendszer utolsó hónapjaiban költözött Magyarországra, 1989-től Budapesten élt, ahol különböző lapok, a többi között az Új Ember és a Kapu munkatársa volt. Közreműködött az Anyanyelvi Konferencia, a Bethlen Gábor Alapítvány, s a Duna TV munkájában is. Beke György munkásságát számos díjjal jutalmazták. Kétszer kapta meg a Romániai írószövetség díját: 1970-ben és 1978-ban. 1996-ban Jósika Miklós-díjjal, 1997-ben Nagy Lajos-díjjal és Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjjal tüntették ki. 1999-ben vehette át a József Attila-díjat, 2001-ben Táncsics Mihály-díjban és Tekintet-díjban részesült. 2002-ben Magyar Örökség-díjjal jutalmazták. A nyolcvan éves író január 20-án szombaton, váratlanul hunyt el. 3. oldal
