Székely Nép, 2005 (39-40. évfolyam, 50-55. szám)
2005-10-01 / 50. szám
Kakucsi László VAJÚDÓ IDŐK Gyakran hallani, hogy az emberek elfordultak a közélett[l, elegük van a politikából. Valójában nem a politikából van elegük, hanem az olyan politizálásból, amelynek nem a közjó szolgálata a célja, hanem - annak rovására - az egyéni és csoportérdekek érvényesítése. Széchenyi szerint az angolok a szegénységtől, a franciák a nevetségességtől, a spanyolok az ördögtől, az oroszok a cártól, a magyarok pedig az elfajult és hűtlenné vált magyartól félnek a legjobban. Nem alaptalanul. Ideológiák helyett tényeket, szómágia helyett valóságon alapuló életigazságokat kell(ene) a mindenkori és mindenhonnani politikai gyakorlat erkölcsi alapjául tenni. Örök óhaj! Pedig éppen ez a hiteles politikai érdekképviselet conditio sine qua nonja. Különösen kisebbségi helyzetben. Persze politika és politika között óriási különbségek vannak. Ha nem tudjuk az embereket bevonni bizonyos kérdésekbe - jelentette ki Orbán Viktor az idei tusnádfurdői találkozón -, ha nem tudjuk világossá tenni, hogy az ő véleményük szinte döntésszerű erővel történő figyelembevétele nélkül nem születhetnek nemzetpolitikai döntések, ha ezt az érzést nem tudjuk kialakítani és e mögé nem tudunk tényeket állítani, akkor a magyar demokrácia legitimitása meg fog kérdőj éleződni. Egy nemzetegyesítéses politikához nemcsak az Európai Unióra, hanem egy valóságos magyar demokráciára, magyarországi demokráciára is szükségünk lesz. Csak a tényeken alapuló helyzetfeltárás nyújthat igaz képet valamely nemzeti közösség, esetünkben az erdélyi magyarság múltjáról jelenéről és lehetséges jövőjéről. Az erdélyi magyarság helyzete ma kétségkívül reménykeltőbb, mint a szocializmus évtizedeiben, kiváltképp a Ceausescu korabeli Romániában volt. Megnőtt az emberek mozgásszabadsága, ki-ki szabadon gyakorolhatja vallását, megnyílt a tér a véleménynyilvánítás előtt, viszont az egyéni önkifej lés és a nemzetrész kibontakozásának esélyeit illetően változatlanul sok az akadály, visszarántó erő. Mintha megállt volna az idő erre felé!... Erdély magyarsága nem érvényesíthet)!, hanem kuncsorogja jogait, elorzott javait. Csakhogy a veréblépteknek nincs se szaporája, se távlata. Ennek a nemzeti közösségnek nem opportunista érdekvédőkre van szüksége, hanem Böjté Csabákra, akik mernek és okosan cselekszenek is. Nyolcvanöt éves történelmi tapasztalat birtokában a transsylván magyarság tisztában van azzal, hogy csak annyi lehet ismét az övé, amennyit kiharcol magának. A bukaresti hatalom csak azt hajlandó visszaszolgáltatni, amire a belső és a nemzetközi erők rákényszerítik. És csak addig hajlandó megtenni, ameddig a kényszerhelyzet tart, és az érdekei úgy kívánják. Románia most még kívül van az akolon, ezért enged apróbb dolgokban olykor, de ha egyszer benn lesz... Ez a mostani az erdélyi magyarság kegyelmi ideje, ami az emyedetlen önépítkezés jegyében kéne múljon. Ezt a lehetőséget kellene érdekképviselőinek (ha valóban azok!) maximálisan, bátran, okosan kihasználni. Bizony nagyon itt az ideje, hogy végre igazságot szolgáltassanak Erdély magyarságának az elszenvedett teméntelen sérelemért. Viszont az elfogult, részrehajló román igazságszolgáltatás a legkülönbözőbb jogsértések, méltánytalanságok prolongálásának, a status quo fenntartásának legfőbb bajnoka. Orbán Viktor a tusnádfürdői találkozón nem véletlenül hívta fel erre a figyelmet. Akinek van füle, hallja, és okuljon belőle: Találkozunk a Kárpát-medencében nem ritkán egy-egy államon belül az igazságszolgáltatás magyarok elleni elfogult működésével, a kettős mércével, a magyar oktatási intézmények hátrányos megkülönböztetésével, a magyarok lakta területek gazdaságilag hátrányos helyzetbe hozásának kormányzati törekvéseivel. Elegendő, ha Erdély-országban az észak-erdélyi autópálya körüli küzdelmekre hívjuk fel a figyelmet. Ezek a jelenségek mind a mai magyar kárpátmedencei élet valóságához tartoznak. Ezekkel a törekvésekkel szemben keményen fel kell lépni. Az anyanyelvű oktatás, különösen az önálló magyar egyetem ügye egy tapodtat sem haladt előre. Egy több mint másfél milliós nemzeti közösségnek nincs önálló anyanyelvű egyeteme, miközben Romániában sok román egyetemet, felsőfokú intézményt építettek és működtetnek magyar dolgozók adóiból is. Ez tűrhetetlen és tarthatatlan állapot! Ha a román igazságszolgáltatás nagy néha törvényileg lehetővé teszi is kisebb jogos magyar követelések teljesítését, végrehajtását büntetlenül rendre elgáncsolják a helyi potentátok, akik zömben a többségi románság soraiból kerülnek ki. Nem véletlenül Románia Európai Unióba való felvételének egyik alapvető" feltétele az igazságszolgáltatás megreformálása, amiről a honatyák hallani sem akarnak. A román kormányfő ilyetén törekvése olyan kemény ellenállásba ütközött a parlamentben, hogy kénytelen volt bejelenteni lemondását, amit később - a természeti katasztrófára hivatkozással - vont vissza. Nyolcvanöt sanyarú kisebbségi év után, gazdaságilag tönkretéve, számbelileg megcsappanva, apadó önbizalommal és lassan sorvadó nemzettudattal az erdélyi magyarság újkori „honfoglalása" pusztán önerőből nem fog menni. A Gyurcsány kormány pedig enyhén szólva indifferens. De azért van remény. Orbán Viktor nemzetegyesítő politikája a választások után új erőt adhat, hitet önthet minden tiszta szívű nemzettestvérünkbe. A négy-ötmillió a világban szétszóródott, illetve a határok mellett tömbben élő magyarság egykori istencsapás-szerű szétszóratásának hátránya valójában mára előnnyé változtatható. Föltéve, hogy ezt a szétszóródott magyarságot és szétszabdalt Magyarországot képesek vagyunk egyetlen jól működő gazdasági övezetté és hálózattá szervezni. Viszont ehhez - elsősorban az anyaországban - olyan szemléletváltásra van szükség, amely a határon túli magyarokkal való kapcsolattartást nem segélyezésnek tekinti, nem támogatásként gondolja, nem hátrányt, tehertételt lát benne, hanem befektetést, közös hasznot, lehetőséget és gazdasági erőforrást. Abból kell kiindulni, hogy Magyarország jövője nem a tízmilliós Magyarországban, hanem a tizenöt milliós magyar nemzetben van. A legmagasabbra tornyosuló akadálya egy tisztességes és az ország érdekeit szolgáló gazdaságpolitikának éppen az, hogy a jelenlegi országvezetés nem néz szembe a valóságos helyzettel. Ahhoz, hogy a határon túli magyarokat az anyaország felkarolhassa, jól muűködő egészséges gazdaságra van szükség. A következő választásokat követo"en a nemzetpolitikai fordulat mellett gazdaságpolitikai fordulatra is szükség lesz, vagyis egy radikális adócsökkentési és munkahely-teremtési programot kell indítani. Ha ezzel nem nézünk szembe, akkor a magyar gazdaság nem erősödik meg, dinamizmusa továbbra sem tér vissza, és reménytelenné válik egy magyarországi magyar gazdaságból kiindulva egy kárpát-medencei életerős magyar gazdaság fölépítése. Az erdélyi magyar nemzeti közösség újjáéledésének, megerősödésének még a gazdaságinál is komolyabb akadálya az exodus, a népesség folyamatos csökkenése. Ez a régi keletű", ám az utóbbi évtizedekben ijesztően felgyorsult, felfokozott etnikai arányváltozás a magyarság rovására, nem kétséges, tudatos kormányzati törekvés eredménye. (Hadd mondjak el ezzel kapcsolatban egy anekdotát. Magam az erdélyi születésű Cseres Tibor írótól hallottam, akinek korábban Tamási Áron mesélte volt. Fő hatalomváltás után, valamikor a húszas években, midőn Erdély földjét ortodox templomokkal szórták tele, egy székelyföldi román templom felszentelésekor a pópa a következő szavakkal fordult híveihez: "Az Isten egy szerencsés pillanatban nekünk ajándékozta Erdélyt. Most rajtatok a sor, 5. oldal
