Székely Nép, 2002 (35. évfolyam, 49-50. szám)
2002-03-01 / 49. szám
( beszélünk, akkor Magyarországon meg kell nézni azt, hogy adva van az az értelmiségi elit, vagy ha úgy tetszik, az a társadalmi elit, amely a magyar tömegtársadalmat vezeti. Ne felejtsük el, hogy a Kádár-rendszernek egyetlen hatékony modernizációja volt — Aczél Györgynek a vezetésével —, mégpedig az, hogy amerikai tapasztalatok alapján, az erőszak redukálásával a manipuláció hatékonyságát igen tehetségesen és nagyon korszerűen alakította ki, nem egészen tehetségtelen emberekkel. Végülis itt keletkezett egy olyan helyzet, aminek következtében a magyar társadalom reagálása, nagyon sajnálatos módon, fogyasztói társadalomra, vagyis önállótlan társadalmiságra van kihegyezve. Ebből következik, hogy Magyarországon egy olyan elit vezet, amelyiknek az érdekeltsége a nagyhatalmakhoz kötődik.” A kép, amit Tőkéczki Lászlótól idéztünk a Hom-kormányzat korai idejéből való. A kommunisták visszatérésére manipulált magyar társadalom még az alapszerződések korát éli, a nemzeti elit egy része Kolozsváron értekezik 1994 november 19-én, ott hangzott el a fenti vélemény. Az Interconfessió Társaság kerekasztal megbeszélésén, tehát távol a politikai hatalomtól, még a szocialisták kártételeinek kezdeti idején a nemzet egységesülésének problémáival foglalkoznak. Akkor már létezett -- szerencsére — a Duna Televízió. A Magyarok Világszövetsége illetve Csoóri Sándor kezdeményezte Duna TV a nemzeti elit nagy cselekedete volt, a nemzeti egységesülés törekvéseinek fontos intézménye. Már akkor elhangzott, hogy nincs egy Kárpátmedencei terjesztésű napilap, amire pedig nagy szükség lenne.. Még mindig a visszatekintésnél tartva, 1995 július végén a Székesfehérváron megtartott Tanulmányi Napok során, sok neves előadó közt Németh Zsolt Fideszképviselő egyik előadóként a következőket mondta a témánkról: “Nem lehet nemzeti egységet teremteni akkor, ha nem kellően integrált a magyarországi illetve a határontúli magyar politikai elit... A magyarság mind a határnak ezen az oldalán, mind a határnak a túloldalán letargikus állapotban van. Magyarország esetében sorolhatnánk, hogy mik itt a mélyhullámok, de a letargia alapvető oka, hogy a magyar társadalom az elmúlt egy évben meg kellett tapasztalja, amit az azt megelőző időszakban is érezhetett, hogy a posztkommunista baloldal és az új baloldal Magyarországon nyomasztó fölényben van, és ez a nyomasztó fölénye egy autoriter típusú hatalmi dominencia kialakulásának lehetőségét hordozza magában. Félő, hogy évtizedes kényszerpályára fog kerülni ennek eredményeként a magyar nemzet és a magyar társadalom. A határon túli magyar közösségek is letargiában vannak, mert — ahogy a Háromszéknek az egyik vezércikke fogalmazott a múlt héten — két közöny közé szorult a határon túli magyar közösségek jóformán mindegyike. Látják azt, hogy egyre fékezhetetlenebb a többségi etnokratizmus, hiányzik az a kontroll, amelyet bizonyos mértékig Moszkva is el tudott az elmúlt évtizedekben látni, ugyanakkor látják azt is — ezt már nem is tagadják a magyarországi politikai vezetők —, hogy a magyar állam, a magyar külpolitika szabadulni akar a határon túli magyaroktól, durvábban fogalmazva, le akarja rúgni magáról a határon túli magyar közösségeket. Az alapszerződések példája egyértelműen bizonyítja ezt, de felhozhatok egyéb apró mozzanatokat is... Terhes kölönc tehát a jelenlegi kormányzó elit számára a határon túli magyarság... És sulykolják, intenzíven sulykolják, a határon túli magyarok értsék meg, hogy nekik is az a jó, ha lerúgja őket magáról Magyarország, mert ezáltal bekerül Magyarország az erurópai integrációba, és utána majd csurran-csöppen a határon túli magyar közösségeknek is. És erre van fölfűzve az alapszerződés, erre van fölfűzve a vízumkényszer és minden kisebbség-ellenes intézkedés., Az itt vázolt helyzet 1998-ban megváltozott. Az Orbán-kormány behelyezte a feszítővasat, megemelte Trianon sírboltjának zárókövét. Meghirdette a nemzet egységét, és megtette a hozzá szükséges intézkedéseket. A teljesség igénye nélkül megemlíthetünk néhány alapvető intézkedést a nemzetegyesítés programjában: A kormány már hivatalba lépését követően létrehozta a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumát, annak feladatai közé egyértelműen beiktatta a földrajzi határok nélküli magyar kultúra védelmét. A Magyar Millennium megrendezése már az összmagyarságot érintő ünnep lett, a programok állami forrásaihoz hozzájutottak a határon túli rendezvények is. Nagy jelentősége volt a hazátlanoloiak csúfolt elszakítottak részére átélni az ezeréves magyar keresztény államiságot megidéző időszakot és látogatni annak őket is érintő rendezvényeit. A Kárpát-medencei magyarság művelődési szándékait felkarolta a kulturális kormányzat, a megvalósításra az Illyés Közalapítvány szolgál anyagiakkal. A Nemzeti Kulturális Alapprogram szakkollégiumai pedig - részben a millenniumi esztendőre tekintettel -- fokozott figyelmet szenteltek az államhatárainkon túlról érkező magyar pályázatoknak, s támogatják az erdélyi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai magyar közösségek programjainak megvalósulását. Magyar Állandó Értekezlet elnevezéssel létrejött az egész Kárpát-medencei magyarság szervezeteit magába foglaló fórum, amelyben munkabizottságok működnek, ahol megvitatják a nemzet sorskérdéseit. Ebben a szervezetben érlelődnek a törvényjavaslatok és kormánydöntések. A Határon Túli Magyarok Hivatala átkerült a külügyminisztérium hatáskörébe és egyre több és nagyobb feladatot végez. Beszámoltunk a Sapientia Tudományegyetem, és még számos, talán számtalan iskola támogatásáról lehetne számot adni a határon túli magyarság megtartása érdekében. Mindezek hatására elmondható, hogy terjed már az a gondolkodásmód, amely szerint egyetlen magyar nemzet van. Elfogadta az anyaországi magyar közönség a kormány össznemzeti terveit és tudomásul vette annak költségeit, a baloldal állandó sipákolása ellenére. Lehet találgatni, hogy mindaz ami történt, ami intézmény létrejött az utóbbi négy évben elég-e avagy lehetett volna többet is tenni - - innét nehéz ezt elbírálni. Egy dologgal azonban tisztában vagyunk: a magyar megmaradásnak, a magyarság ilyen vagy olyan egyesülésének mi magunkon, magyarokon kívül nincsen pártolója. A társadalmi támogatásban az ausztráliai magyarság is bőven kivette részét, rendszeres támogatás ma is megy innét. De itt hegyeket kell megmozgatni: amit Magyarország vállalt a nemzeti elkötelezettségű polgári kormány uralomra jutása óta, az a remélt történelmi változások arányában van. Ismeretes a nagyhatalmak viszonyulása, szégyenletes és felháborító a baloldali politikai és egyéb erők hozzáállása, a média közönye ebben a kérdésben. Ilyen ellenerőkkel szemben kellett felvállalni a magyarságmentő szolgálatot a szomszéd államok növekvő ellenállásával szemben. Teljes bizonyossággal megállapítható, hogy ha a Hom-féle kommunista kormányzat fennmaradt volna 1998 után, mára már nemcsak letargiáról, de tragédiáról hallanánk híreket. Minden dicséretre méltó eredmény mellett azt mondjuk, nem volna szabad elhanyagolni a külföldi politikai tényezők felvilágosítását nemzetünk szétdarabolásának körülményeiről, a megtörténtekről, de Trianon illetve Párizs mai ártalmairól is. Arról is szólni kellene, meddig Európa az Európa, hol az a keleti határ, mi az amit védeni, megmenteni, visszahódítani kell. Az Európa-épületnek arról a csarnokáról van szó, amit mi magyarok hoztunk létre, műveltünk és védelmeztünk keleti és nyugati barbárság ellen. Mi nem betolakodtunk Európába, hanem létrehoztuk Európát egyéb korabeli fejlett nemzetekkel együtt. Bent az országban pedig hitet kell adni a népnek, elég a főlehajtásból a térdenállásból az oktalan bűnhődésből. A magyar nemzetnek feladata van, a régi feladata, betölteni küldetését a Kárpát-medencében, azokkal együtt, akik érdemesek rá. A határok nélküli Európában a nemzetek egybenmaradását nem védik többé államhatárok. A határ minden család küszöbénél lesz, az ország a társadalom maga, a védekezés fegyvere a kultúra és a műveltség, a hazaszeretet annak megtartása. Ehhez kell lelkileg egyesíteni a nemzetet. 7. oldal
