Székely Nép, 1994-1995 (26. évfolyam, 38. szám)
1994-1995 / 38. szám
SZÉKELY NÉP 3. oldal 5000 képviselője gyűlt össze Komáromban, hogy az önkormányzat iránti kérelmét megfogalmazza. Válaszként a szlovák kormány most azt tervezi, hogy a hagyományosan magyar többségű déli közigazgatási körzeteket összekapcsolja a szlovák többségű északi területekkel, ahol is az újonnan átalakított körzetekben a magyarság mindenütt csupán 20%-os kisebbséget alkotna, s így az önkormányzat megvalósítása lehetetlenné válnék. A második világháború elején a Felvidék déli, túlnyomóan magyarlakta területei vissza lettek csatolva Magyarországhoz, Szlovákia önállósulása után. A háború befejeztével a terület visszakerült az újra egyesített Csehszlovákiához, ahol is a benesi csoport a szenvedések szörnyű kálváriáját járatta a szerencsétlen magyarokkal. Az elnök hírhedt „kassai programjában” megfosztott állampolgárságától minden csehszlovákiai magyart, s az törvényen kívül lett helyezve; birtoka, vagyona pedig szabad prédává. Háborús bűnösnek bélyegezték és hazaárulónak, azzal a nevetséges indokolással, hogy nem fejtett ki fegyveres ellenállást a Magyarországhoz való csatolás ellen 1939-ben. A magyar iskolákat öt évre bezárták. Habár a helyzet valamit enyhült, a felvidéki magyarságnak most is harcolnia kell iskoláiért, egy magyarnyelvű egyetem megnyitásáért és a magyar többségű területek autonómiájáért. A szlovák kormány szélsőséges magyarellenes magatartásában mereven elzárkózik minden engedménytől, ami a felsőbbfokú magyar iskolák és kultúrintézmények felállítását és az önkormányzat megvalósítását lehetővé tenné. A magyar közgazdasági élet fejlődését gátolja az a tény, hogy magyar üzletek nem kapnak bankkölcsönt, és a magyarokat mindenütt hátrányban részesítik. A szlovák sovinizmus túlkapásaira jellemző az a tény is, hogy újabban kormányrendeletre egymásután távolítják el a magyar vidékeken az utakat, városokat és utcákat jelző régi magyar feliratokat. Megígérték ugyan egy Szlovákiában járt amerikai képviselőnek, hogy visszaállítják azokat, de marad minden, mint eddig, a régiben. Ha itt az Egyesült Államokban is hasonló értelmetlen soviniszta gondolkodás uralkodna, akkor San Francisco, Los Angeles és más spanyol városneveket felsőbb utasításra tiltanának be és helyükbe angol városnevek kerülnének (pl. City of St. Francis, City of the Angels, etc.). A trianoni békeparancs alapján a Magyar Felvidék legkeletibb része a rutének (ruszinok) által lakott Kárpátalja is Csehszlovákiához lett csatolva. Mint Szlovákia esetében, úgy itt is egy kb. 100000 magyart számláló déli sáv került Kárpátaljával Csehszlovákiához (az 1926-os cseh statisztika szerint). A második világháború után Szovjet követelésre a csehek átadták Kárpátalját a Szovjetuniónak, amely azt az Ukrán Szocialista Szovjet Köztársasághoz csatolta, mint ukrán népiségű területet!? (A rutének sosem voltak ukránok!) A kárpátaljai magyarok sokat szenvedtek a Szovjet által végrehajtott deportálások miatt. Számuk már eredetileg is több lehetett a csehek által jelzett 100000 nél, mivel a deportálások megszűntével, beszerzett adataik alapján, a beregszásziak kérvényben folyamodtak nemzeti autonómiáért a 170000! kárpátaljai magyar részére, a hatvanas évek derekán. Természetesen, sajnos nem értek el eredményt. Noha a kárpátaljai magyarok helyzete sem kielégítő, mégis elviselhetőbb a többi utódállamokbeli testvéreik sorsánál. Iskoláik, egyesületeik, kultúrális intézményeik, legalábbis egyelőre, minden korlátozás nélkül működnek. Új magyar templomok épülnek. A beregszászi magyar színház zsúfolt nézőterek előtt játszik. Nem sokkal a második világháború után, amint már említettük, 50000 szlovákiai magyart vittek kényszermunkásként Csehországba, a szudétanémetek kiűzése után megüresedett területekre. Ugyanakkor lakosságcsere ürügyén 150000 magyart dobtak át a határon Magyarországra a csehszlovák hatóságok azzal, hogy ugyanannyi magyarországi szlovákot fognak befogadni és letelepíteni a magyarok helyébe. Ez a „lakosságcsere” nagyon egyoldalúnak bizonyult, mert míg a magyarokat kényszerrel telepítették át Magyarországra, addig alig néhányezer magyarországi szlovák volt hajlandó Szlovákiába költözni. Hetvenöt éve éli az utódállamokba — Csehszlovákiába, Jugoszláviába és Nagy-Romániába — kényszer!tett magyarság a gyűlölt, üldözött kisebbség szomorú, reménytelen életét, mindenkitől elhagyatva. ERDÉLY A Trianonban a Csehszlovákiának és Jugoszláviának juttatott területeknél sokkal nagyobb a Románia által bekebelezett Kelet-Magyarország, Erdélyt beleértve. Az itt élő magyarság Európa legnagyobb kisebbsége és maga az országrész nagyobb, mint a békekötés által meghagyott mai Csonka-Magyarország. A terület furcsa módon került Romániához. Ez a szép, gazdag ősi magyar föld a „harminc ezüstpénz”, melyért Románia átpártolt az Egyesült Hatalmakhoz (Anglia, Franciaország, Oroszország) 1916-ban. De már ezt megelőzőleg az 1914 októberében egy orosz—román szerződés keretében lett Erdély odaígérve jutalomdíjként Romániának. Ennek megerősítése az 1916-os bukaresti titkos egyezmény, mely kijelenti, hogy ha Románia hadat üzen az Osztrák—Magyar Monarchiának és hadműveleteit azonnal megkezdi az ország ellen, akkor Románia megkapja Kelet-Magyarországot, beleértve Erdélyt. Az egyezményt, mint külön megbízottak, a következők írták alá: Sir George Barclay az angol király nevében, Saint Aulaire gróf a francia elnök nevében, Frasciotti báró az olasz király nevében, Stanislav Poklevski- Koziell az orosz cár romániai követe, valamint Jean J. C. Bratianua román minisztertanácselnöke. A béketárgyalásokon a román miniszterelnök követelte a bukaresti titkos szerződésben Romániának ítélt és pontosan meghatározott magyar területrészeket. A román hadsereg megkezdte hadműveleteit Erdély birtokba vételére és Magyarország megtámadására. A kommunisták által szétzüllesztett magyar hadsereg nem volt képes komoly ellenállásra. így veszett el Magyarország egész keleti területe Erdéllyel együtt, mely ezer évig volt az ország szerves része. Mindezek a Magyarország kárára történt területi változások be lettek illesztve a versailles-i (trianoni) békekötés Cikkelyei közé. Ezt a békediktátumot a tárgyaláson megjelent magyar küldöttség, melynek érveit meg sem hallgatták, eleinte vonakodott jóváhagyni. A győztes Egyesült Hatalmak politikai és gazdasági nyomást gyakoroltak a küldöttekre, kilátásba helyezve egy esetleges katonai megtorlást is, amennyiben nem írják alá a békeokmányt. A magyarok, nem látva semmi lehetőséget arra, hogy az embertelen békefeltételeket valamennyire is módosíthatják, fájó szívvel és fenntartással végül is kénytelenek voltak aláírni azt. A magyar parlament 1920. június 6-án hagyta jóvá a „békeszerződést”. Megemlítendő, hogy a bukaresti titkos szerződés teljes szövege 1919. február 3-án jelent meg francia nyelven, a kormány félhivatalos „Le Temps” nevű újságjában. Számos könyv jelent meg a versailles-i „békekötés” óta Romániához csatolt magyarság elnyomásáról és üldözéséről a román hatalom által a különböző időszakokban. Erdély kiváló magyar iskoláival és kultúrális intézményeivel a nyugati művelődés védőbástyája volt mindenkor. A magyar kultúrfölényt az uralomra jutott, balkáni szellemi félhomályt hozó románok túlfűtött, gyűlölködő nacionalizmussal kívánták ellensúlyozni,
