Székely Nép, 1986-1987 (20. évfolyam, 30. szám)
1986-1987 / 30. szám
6. oldal SZÉKELY NÉP A hetvenes évek elején azonban már élesen visszatértek minden tekintetben az asszimilációs politikához, amely a legutóbbi években teljesen nyílt, agreszszív. Az 1973-as közoktatási törvény szellemében új offenzívát indítottak a magyar elemi és középiskolai oktatás ellen. A középiskola felső tagozatára járó magyar gyerekek többsége ma már csak románul tanul. Ebben nagy szerepet játszott a felsőfokú magyar oktatás fokozatos fölszámolása, majd a magyar nyelvű egyetemi fölvételizés megtiltása; ez arra készteti a szülőket, hogy gyerekeiket esélyeik növelésére, román iskolákba irányítsák, ahol jóval kevesebb is az egy helyre jelentkező tanulók száma, mint a magyar iskolákban. A középfokú magyar „szakliceumi” oktatás ugyanakkor csak igen kevés és főleg nem vonzó (kőműves, bányász, stb.) szakmákra képez, a vonzóbb szakmák (automatika, elektronika, informatika) csak románul tanulhatók. Tilos a szülőket arra biztatni, hogy gyerekeiket magyar iskolába Írassák: ez nacionalista uszításnak minősül. Az asszimilációs politika fő területe az oktatás. Míg Nyugat-Európában a nyelvcsere nem föltétlenül jelent nemzetiség cserét (lásd skótok, baszkok, bretonok) — Kelet-Európában a nyelvcsere irreverzibilis nemzetiségcseréhez vezet. A román iskolát végzett fiatal a szellemi szférában már nem tudja magát az anyanyelvén kifejezni. A magyar gyerekek a magyar iskolákban sem ismerkednek meg nemzetiségük történetével, ellenkezőleg, a román nacionalista történelemoktatásból a magyarok kollektív bűnösségének, barbár és jövevény voltuknak tételeivel ismerkednek meg, ami súlyos meghasonlást, identitás-zavart, alacsonyabbrendűségi gátlást idéz elő bennük. A család ezt nem képes ellensúlyozni, már csak azért sem, mert a romániai magyar könyvkiadásból a hatalom kiszorította a nemzetiségi történelmi és identitás-tudatát szolgáló műveket, s ilyenek az elenyészően alacsonyra kényszerített magyarországi könybehozatalból sem érkezhetnek be. (Összehasonlításul: Magyarországon 10, romániai magyar viszonylatban 1 könyv esik I főre évente; a magyarországi 10 millió fő számára évi 8—10 ezer cím, a romániai 2 millió számára évi 200 cím jelenik meg.) A legutóbbi időben Romániában megszűnt a televízió magyar műsora, a rádió magyar műsora napi 7 órától napi 1 órára csökkent, az Útunk c. irodalmi hetilap példányszáma 12 000- ről 4000 alá csökkent, leváltották a Hét főszerkesztőjét Huszár Sándor írót, a lap irányát elnemzetlenítették, példány száma a kezdeti22 000-ről 4000 alá zuhant, leváltották a Korunk főszerkesztőjét, Gáli Ernő nemzetközi tekintélyű nemzetiség-szociológust, a legutóbbi pártkongresszuson a Központi Bizottságba már nem kerültek be olyan neves személyiségek, mint Fazekas János (éveken át a Minisztertanács elnöke), Sütő András író, Domokos Géza, a Kriterion igazgatója. A Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa legutóbbi tisztújításakor az utolsó neves személyiségeket is leváltották (Sütő András, Domokos Géza, Gálfalvy Zsolt, Méliusz József). A magyar nemzetiségű egyetemi hallgatók száma ma már több mint 40%-kal alatta marad a magyar lakosság hivatalosan elismert részarányának. A középiskolák felső tagozatán a magyar gyerekeknek már csak 40%-a tanul anyanyelvén. A kolozsvári egyetem magyar irodalomszakos végzettjeit (számuk rohamosan csökken) kivétel nélkül színromán vidékre helyezték. Fokozódik a magyar nemzetiség elszigetelése Magyarországtól, ezt szolgálja az 1974-es „szállástörvény”, a 30/1978-as vámügyi törvény, a 3/ 1974-es sajtótörvény, a külföldiekkel való kapcsolattartást szabályozó 1971-es minisztertanácsi határozat. Üldözik azokat, akik a magyarországi rádió és televíziós műsorokat nézik-hallgatják. A magyar határon brutális jelenetek zajlanak le; tilos bármilyen Magyarországon megjelent könyvet, folyóiratot, lapot bevinni. A magyar turistákat, akiknél kiadványokat találnak, nem engedik be Romániába. A kisebbségi érdekvédelemnek ma már semmilyen szervei nem léteznek Romániában. Mind több olyan könyv jelenik meg, amely szélsőséges magyarellenességre uszít (Ion Lancranjan hírhedt könyvét követte Romulus Zaharia Ademenirea című regénye, amely a Horthy-fasizmus és a sztálinizmus minden bűnét egyaránt a romániai magyarok nyakába varrta; legutóbb 120000 példányban az ortodox egyház könyve jelent meg a bécsi döntést követő időszak állítólagos magyar kegyetlenkedéseiről Észak-Erdélyben; s noha nyilván a magyar fasiszták sem voltak szelídebbek a román vasgárdistáknál és maniu-gárdistáknál, kérdés, mi célja 40 év után a művek kiadásának? Számos történelmi mű (Stefan Pascu, Ilié Ceausescu) a magyarok barbár, alacsony abbrendű és jövevény voltát hirdeti ideológiai alapként ahhoz, hogy jelenlétük történelmileg és kultúrálisan jogosulatlan, megtűrt ellenségek tehát, s puszta létük is meg nem érdemelt kegy román részről. A romániai magyarság ma már pogromtól retteg. Elkeseredésének élesen hangot adott Király Károly, akit nyomban leváltottak állami és párttisztségeiből és elszigeteltek. Világvisszhangja volt az Ellenpontok c. romániai magyar szamizdat folyóiratnak (vezéregyénisége Szőcs Géza kitűnő költő), amely megfogalmazta a romániai magyarság demokratikus követeléseit. Munkatársait, terjesztőit, akárcsak más magyar tiltakozókat, a rendőrség meghurcolta, brutalizálta. Egymást követték a házkutatások, kihallgatások. A mai román rendszer sem elviselhető életszínvonalat, sem minimális demokráciát nem tud nyújtani. Ezt pótolja nacionalizmusával, a román nemzeti veszélyeztetettség pszichózisának fölszításával, amely döntően a magyarok ellen irányul. Az asszimilációs politika fokozódóan súlyos tényeit a Ceausescu-rendszer minden esetben a romániai magyarok kivívta vívmányok még létező maradékával igyekszik elfedni. Ez a csökkenő maradék azonban már csak a tartalmaitól kiürült intézményes keretekre szorítkozik; a hajdan kivívott lapokra, folyóiratokra, színházakra, amelyek ma már távolról sem szolgálhatják a romániai magyar kisebbség nemzeti— nemzetiségi identitás-tudatát. Az elmúlt évtizedek növekvő erejű sovén propagandája sajnos széles román tömegeket mérgezett meg. Következménye, hatása még egy pozitív irányú rendszerváltozás esetében is még évtizedekig érezhető lesz. Mivel a romániai magyarságnak nincsen sem
