Székely Nép, 1984-1985 (18. évfolyam, 27. szám)
1984-1985 / 27. szám
6. oldal SZÉKELY NÉP Kolozsvár nemcsak egy romantikus név, dalokban élő, szép — nekem mindenesetre a legszebb — városnév, melynek hallatára a két világháború között Csonka-Magyarországban is feljajdultak, hanem vérrel és sok szenvedéssel írott történelem is. Történelem, mely mögött a választottak Erdély viharos, magyar századait is megérzik. Magyarország testéhez hozzánőtt város, ahol éppen úgy, mint Kassán, a magyarság lelkét és sajátos nemzeti kultúráját és e kultúra továbbfejlesztésének igényét inkább lehetett megtalálni, mint Budapesten. Nekem, aki a két tó között fekvő,felvidéki városból, a bányászati és erdészeti akadémiák magyar Heidelbergjéből, Selmecbányáról indultam az életbe s csak négy éves koromban, édesapámnak szülővárosába, a szamosújvári Járásbírósághoz való áthelyezésével kerültem Erdélybe, mégis Kolozsvár az Urbs, a nagy betűvel írott Város, ahova — mint a száműzött római — évtizedek óta, mindenhonnan, a tisztelet, a hódolat és a szerelemmé forrósodott szeretet érzésével tekintek vissza. A világ sok szép táját bejártam, sok város közét koptatta — keleten Dracula és az erdélyi magyar helyzet Halloween — az egyik kedvenc eseménye az amerikai gyermekeknek. Dracula — az egyik törzstagja a gyermekeket szórakoztató-ijesztő szellem és vámpír társaságnak. Dracula és Erdély, sajnos, szoros kapcsolatban vannak a téves, de tényleges amerikai közvéleményben. Így nem csoda hogy az elmúlt év októberében telefonhívást kaptam San Franclsco-ból, a Radio News Service-tői azzal a kérdéssel, hogy mint a Committee of Transylvania elnöke hajlandó lennék intervjut adni rádió állomásoknak Dracula hátteréről. Azonnal közöltem vele, hogy Erdélynek semmi köze Draculához, mi emberi jogvédő szervezet vagyunk az Erdélyben elnyomott nemzeti kisebbségek, főleg magyarok jogai védelmében. Ha ezt a rádiókban kifejthetem az intervjuk alkalmával, akkor vállalom a felkérést. Azt mondjam, amit akarok — volt a válasz. Így a Halloween körüli napokban több mint tíz rádió állomás adásában tarthattam rövid Ismertetést az erdélyi magyarság elnyomásáról. A rádió állomások nem teljes listája a következő: Detroit, Toronto, San Francisco, Honolulu, London/Ontario, Duluth/Minnesota, Helena/ Montana, Augusta/ Georgia, Palm Beach/Florlda, Kansas City, Janette/Pennsylvania és két texasi város rádiója. Löte Lajos és nyugaton is — lábam, de hozzá hasonlót nem találtam. Lehet-e feledni a várost, ahol diákéveimet töltöttem, ahol gondolkodni és irni tanultam, ahol Erdély lelkét szívtam magamba az évszázados épületekből, a bástyafalakból, a Farkas utca hársfasoros, múltba néző csendjéből, a házsongárdi temetőből? Fadrusz csodálatos lovasszobra, Mátyás király óvári szülőháza és a fellegvár itt tanítottak, ebben a városban — román uralom alatt is — magyar történelemre. Kolozsvár a feledhetetlen osztálytársak, barátok és tanáraim városa, diákköri szerelmeim és számtalan versem, kirobbanó gondolatok, egy életre szóló emlékeim szülőhelye, mellyel csak időnkint kelt versenyre szép, felvidéki nyaraim tündéri tája: Murány, Eperjes, Kassa és Jolsva. Kolozsvár volt a város, ahol először beszéltem Kuncz Aladárral, Szentimreivel, Reményik Sándorral, Nyirővel, Tamási Áronnal s nemzedékem íróival és költőivel. Itten szólt legszebben a magyar szó fülemnek. Itt ringott számomra a magyar irodalomnak az a bölcsője, amelytől soha és sehol sem fordítottam el a tekintetemet és ahova koporsóm közeléből is vissza fogok tekinteni. A világon sok templom kövén térdeltem, de a Szent Mihály, a Kegyesrendiek és a Ferencesek templomának áhítatánál mélyebbre nem emlékezem. És Kolozsvár volt az a város, ahol először szavaltam templomban. Az evangélikusok fehér templomában és a Farkas utcai Református templomban találkoztam először azzal a felemelő és alázatra tanító, azzal a semmivel össze nem hasonlítható érzéssel, amikor taps nem felelt a versre, csak a templom ódon falai és a hívők figyelő tekintete visszhangozta a gondolatot és az Igévé magasodott szavakat. Kolozsvár templomaiban tanultam meg olvasni az emberi szemből és megtalálni benne azt a feleletet, ami nélkül alkotni és egy eszméért élni nem lenne érdemes. Csodálatos Urbs, álmaimban is visszatérő Város, mely akaratomnak, gondolataimnak, hitemnek és egész életemnek azt az erkölcsi tartást adta, ami nélkül nem szólhatnék, hitelt érdemlően másokhoz. Kolozsvári éveim nélkül nem küzdhetnék — annyi külföldi megpróbáltatás után — még ma is eszmékért és nem adhatnék hitet a kételkedőknek és azoknak, akiket reményeitől megfosztott az élet. Város, Téged köszöntelek reggel és este. New England hegyei mögött is világosan látlak. Olyannak látlak, mint utoljára, mielőtt elindultam a Székelyföldre, hogy átvegyem a határvédelem keretében működő sebesültszállító oszlopomat, mellyel alig egy év múlva, a visszavonulás szomorú útvonalán, Erdély városain, falvain és a Felvidéken át Nyugatra parancsolt a végzet. Város, olyannak és annak látlak, amilyennek elhagytalak: magyarnak! Jöhettek a hírek és a képek épülő, új városnegyedekről, melyeket román falvakból és a Kárpátokon túli városokból töltöttek fel tervszerűen. Hiába olvastam a statisztikát, mely kisebbségi szintre süllyesztette a magyarság létszámát. Hiába láttam a hozzám érkező képeken a város arculatának erőszakos átalakítását. Hiába néztem a román íróknak és történelmi személyeknek egyre szaporodó szobrait, világosan tudtam, hogy Kolozsvár lelkén mindezek nem változtatnak. Egy város szellemét a történelme adja és Erdély évezredes magyar történelmének tényén oly keveset változtat a két világháború közötti 22 év és a második világháború utáni néhány évtized. Hiába ragasztották Kolozsvár nevéhez a magyar évezred előtti Napoca-t. A történészek feladata a román ferdítések pontos és részletes helyreigazítása. Én csak annyit mondhatok, hogy Napoca hozzánk, a mi évezredes történelmünkhöz van közelebb. Sem a hajdani Napoca-ban, sem annak környékén nem élt a dákok utáni történelem éveiben és a rómaiak kivonulása után a román népnek semmiféle őse. Beszivárgásuk csak sokkal később, a magyar évezred alatt történt. Kolozsvár, én innen, a távolból, minden mesterkedés ellenére is, magyarnak láthatlak és abban a határozott meggyőződésben élhetek, hogy a népek sorsát nem a statisztikák feltornászott számai alakítják, Flórián Tibor: Örök városom: KOLOZSVÁR
