Székely Nép, 1976 (10. évfolyam, 10-11. szám)
1976-12-01 / 10-11. szám
UNIÓT MAGYARORSZÁGGAL! SZÉKELY NÉP ________AZ ERDÉLYI BIZOTTSÁG HIVATALOS ÉRTESÍTŐJE_______ No. 10 — 11 1976 december 10 — 11. szám KÖSZÖNTJÜK A MÁJUSI IFJÚSÁGOT Most, amikor az erdélyi véreinkért folyó küzdelemben az amerikaimagyarság minden erejére szükség van, és amikor nagy szavakkal, délibábos hazafisággal, az örök magyar célok el-jelszavasításával az elkerülhetetlennél jobban el vagyunk látva, többszörös örömmel üdvözöljük a váratlanul kirobbanó új segítséget, a New York—New Jersey környéki magyar ifjúságot. Fellépésük a legjobbkor jött, és a legerősebben hatott; az évek hosszú során át folyó szellemi harc, a színfalak mögötti gondos előkészületek után, széthúzta■ a nyilvánosságot eddig kizáró függönyt és százezrek számára harsonázta a hírt: Romániában kulturális nemzet gyilkosság folyik az erdélyi magyarság ellen. Az ifjúság ú.n. bevonása az emigrációs nemzeti munkába mindinkább komoly jelszóvá és egyik legfontosabb feladattá vált, hogy az évek múlásával beálló elöregedés és kihalás folyamata ne tegyen pontot az amerikai magyarság olyan végzetesen fontos, nemzeti felelősségből folyó munkálkodására. Most, a New York környéki fiatalok megadták a választ a sötétenlátóknak, a kételkedőknek és mindannyiunknak-, azt, hogy van utánpótlás a kivándorolt magyarság soraiban, a magyar nemzeti felelősség kérdése épp oly erősen él a fiatalok lelkében, mint az idősebbekében. Sőt még “szakadék” sem tátong a generációk között, mely elválaszthatná egymástól. Egyek vagyunk, ugyanazon nemzeti érzések fűtenek bennünket, ugyanúgy látjuk szétszakított és idegen uralom alatt élő magyarságunk élet-halál harcát. A májusi New York-i tüntetést, az azt követő washingtoni felvonulást oly áldozatkészen, lelkesen és egyben oly szakszerűen megrendező New York-i magyar ifjúság nem azért jött, hogy jelszavakat puffogtasson a levegőbe, hanem, hogy szolgálja az erdélyi magyarság ügyét, hogy dolgozzon érte bölcsen és erőteljesen, hogy mindannyian, akik elnyomott véreinkért harcolunk, együtt erősebbek lehessünk, szavunk hangosabb legyen, hogy mielőbb eredményt tudjunk elérni. Különös öröm és szimbólum az, hogy az amerikai-magyar ifjúság kirobbanó megjelenése éppen Erdély ügyében történt. A nemzeti hagyományok töretlen vonalát követték ifjabb barátaink, a hagyományt, mely szerint Erdély a történelem folyamán gyakran a nemzeti egység, a magyar népi testvériség varázsszava volt. Reméljük, a románok is olvasni tudnak az ifjúság tüntetéseiből és levonják a következtetést. Azt ugyanis, hogy az elszakított Erdély ügye ma, fél évszázaddal a trianoni béke után is erősen él a magyar nép lelkében, a késő unokákban épp úgy, mint apáikban és nagyapáikban. A harc magyar véreink szabadságáért soha megszűnni nem fog és — bár haderőnk s millióink nincsenek, s bár a magyarországi szociálista “testvériség" megtagadja az erdélyi magyarság testvérségét, a mi szabadon élő lelki és szellemi erőink csodafegyverekké válhatnak, melyek annál hatásosabbak, minél vadabbul tobzódik az elnyomás. Ti fiúk, az erdélyi magyarság emberi és nemzeti jogainak harcosai, Ti 1976. májusi ifjúság, halljátok szerető “Isten hozott"-unkát, érezzétek baráti ölelésünket. Szívből köszöntünk Titeket és kívánunk Nektek további jó munkát, makacs kitartást, hogy Veletek együtt mindannyian mindig készen legyünk a hosszú harcra. A 21. ÉVFORDULÓ KÜSZÖBÉN A szabad világ 1976 október—novemberében különös fénnyel emlékezett meg a magyar szabadságharcról, mert éppen húsz éve volt, hogy a magyar nép fegyvert ragadott saját és minden elnyomott nép emberi jogaiért, politikai szabadságáért. 1956. október 23-án, Bem apó szobránál nemcsak a trianoni kis országért tüntetett a fiatalság, s a sarló és kalapács, amelyet a pesti nép szinte mind ugyanabban a percben vágott ki a magyar zászlóból, nemcsak a magyar, de minden keleteurópai nép szovjet elnyomásának szimbóluma volt. Ezért történhetett, hogy mindenütt a szomszéd országokban s a Szovjetunióba bekebelezett államokban is, az elnyomottak milliói — nemzetiséghez való tartozástól függetlenül — reménykedve tekintettek Magyarország felé. A Kárpátmedence népei számára újra Budapest üzent, félreérthetetlenül: “Szabaduljunk meg a Szovjetunió ideológiájától és rendezzük újra közös dolgainkat!” A magyar forradalom és szabadságharc rövid élete nem tette lehetővé, hogy külpolitikai programot adjon — elég volt az a gond, hogy a szovjet csapatok hagyják el hazánkat. De legnagyobb íróink — nem véletlen az sem, hogy éppen a “népi’ -vei jelzettek — Bibó István, Illyés Gyula, Németh László és társaik sose adták fel a gondolatot, hogy a Kárpátmedence népei nemcsak önmagukért, de egymásért is felelősek; a magyarság politikai és kulturális szabadsága csak a testvérnépek szabadságával együtt állhat meg a történelem viharában, de a magyarság szabadsága nélkül más népek számára sincsen szabadság. (Folytatás a 8. oldalon)
