Székely Nép, 1975 (9. évfolyam, 8-9. szám)
1975-05-01 / 8. szám
UNIÓT MAGYARORSZÁGGAL! SZÉKELY NÉP AZ ERDÉLYI BIZOTTSÁG HIVATALOS ÉRTESÍTŐJE No. 8 1975 május 8. szám együtt Erdélyért Erdély ügyének széleskörű támogatásra van szüksége, ha a siker reményével akarjuk felvenni a harcot az egyenlőségért és a magyar nyelvért a mindig növekvő erdélyi román tengerben. Meg kell szereznünk új hazánk támogatását is, a külügyi hatóságokét éppúgy, mint a törvényhozókét, nemcsak itt az Egyesült Államokban, de éppúgy a többi kontinenseken, Dél-Amerikában, Európában, Ausztráliában, Dél-Afrikában. El kell juttassuk erdélyi ügyünket az Egyesült Nemzetek fórumához is. A tennivaló sok. Ha együtt dolgozunk és mind egy irányban, akkor sem vagyunk elegen, mert sem egy állam hatalmával, sem annak anyagi erőforrásaival nem rendelkezünk. De él bennünk erdélyi testvéreink szeretete és él bennünk a történelmi felelősségtudat, mely egyrészt kötelez, másrészt erőt ad arra, hogy Erdélyért és az erdélyi magyarságért, köztük a keleti végeken 700 éve őrt álló székely-magyarokért, tovább küzdjünk és ezt a küzdelmet soha-soha ne adjuk fel. A lélek ereje csodákat tehet. A szabadföld erdélyi származású magyarsága legalább negyedszázada elkezdte ezt a nemzetpolitikai harcot, úgyszólván kivándorlásával egyidejűleg erdélyi szervezeteket hozott létre abban a nehéz időszakban, melyben a talaj tálán emigráns sors az újrakezdés nehézségei, az ön- és családfenntartásra és az új élet megalapítására való koncentrálást kívánta volna meg. A világon szétszórt erdélyi magyarság világosan felismerte, hogy ősi hazájában a román uralom elnyomása alatt élő és hallgatásra ítélt testvéreinek külföldön szószólója kell legyen. Nemcsak azért, mert a szabad Nyugaton megvan a lehetősége, hogy az erdélyi magyarság érzéseit szabadon kifejezze, ügyüket képviselje, hanem azért is, mert a magyar kommunista kormány úgy cserben hagyta a trianoni határokon túlra került magyarságot, mintha nem is léteznének. Amikor az erdélyi emigráció munkájának széleskörű támogatását látjuk fontosnak, egészen természetes, hogy mindenek előtt elsősorban a magyar emigrációra gondolunk. Az erdélyi emigrációt egyetlen egységes frontnak szeretnénk tekinteni. Ezt joggal tehettük, mert hisz a 60-as évek közepétől kezdve a világon szétszórt erdélyiek szervezeteik útján nemcsak, hogy tudomással bírtak egymásról, hanem egymással való kapcsolataikat kiépítették, baráti, együttműködő viszonyba léptek. Ha hatalmas távolságokkal elválasztott erdélyi szervezetek gyakorlati együttműködése nem is mindig lehetséges, a baráti viszony és az együttműködésre való készség olyan erkölcsi tőke, melyet jó becsben tartani. Az elmúlt években számos gyümölcsöt hozott egy-két erdélyi .szerveeztnek, főleg az USA-belieknek a közös akciója, végül is az Erdélyi Bizottság múlt évi Emlékiratában csúcsosodott ki az erdélyiek világszerte már 1968 óta meglévő szellemi egysége. Ezt az emléikratot, melyet az Egyesült Államokból hazatérő Ceausescu román államelnökhöz Bukarestbe is eljutottunk, mint ismeretes, mindegyik erdélyi szervezet jóváhagyta, így az a szabad világ erdélyi szervezeteinek egységes akciója volt. Minden jel arra mutat, hogy az emigráció azóta is politikai célkitűzésének tartja az erdélyi magyarság egyenlőségének és a magyar nyelv erdélyi államnyelvként való elismertetésének ügyét. Az erdélyi emigráció egysége féltve őrzött kincs kellene legyen, mert valódi, mert önkéntes és meggyőződéses alapon jött létre, egymástól független, óceánokkal elválasztott csoportosulások, sokszor a szeméMindszenty József hercegprímás halála Lapzárta után érkezett a szomorú hír, hogy korunk legnagyobb magyarja május 6-án, Bécsben elhunyt. Életéről és haláláról soron következő értesítőnkben az angol nyelvű CARPATHIAN OBSERVERben emlékezünk meg. A clevelandi WZAK-Krasznai rádión dr. Lőte Pál, az E.B. alelnöke mondott emlékbeszédet. A St. John Katedrálisban tartott gyászmisén az Erdélyi Bizottságot v. Temesváry Gerő tb. elnök és dr. Balló István alelnök képviselték. Lőte Lajos az E. B. elnöke a Katolikus Magyarok Vasárnapja ünnepi számában méltatta nagy halottunk emlékét. lyes ismeretség áldásait nem élvező vezetők között. Az emigrációs egységfogalomnak már két évtizedes történelme van. Az egyiknek ezt, a másiknak azt, a harmadiknak amazt jelenti. Van akinek csúcsszervet mond a szó, mely a világon szétszórt összmagyarság nevében szól és a szólásra exkluzív joga van. Van aki katonai hierarchiát ért alatta, melynek "főparancsnoksága” minden alárendelt szervezetnek megmondja mit csináljon. Van akinek a nézetek "gleichschachtolását” jelenti kötelező erővel. Van, aki a bürokrácia győzelmét látja benne a szellemi vezetés felett. Mi a szellemi egységben hiszünk, melyet — ha nincs meg — sem "egység szavak”, sem "egység tettek” nem pótolnak. Szellemi egység nem születik erőszakkal, puccsal, taktikával, nem építhető tartalommal meg nem töltött jelszavakra, sem egyéni ambiciók kielégítésére. S ha mégis így akarják építeni, a jelszó lehet "egység”, de a valóság "szétesés”. Az erdélyi emigrációnak nincs szüksége jelszavakra. Ami szükséges az nem más, mint az évekkel ezelőtt már kialakult szellemi egység megőrzése.