Székely Nép, 1972 (6. évfolyam, 5. szám)
1972 / 5. szám
UNIÓT MAGYARORSZÁGGAL! SZÉKELY NÉP AZ ERDÉLYI BIZOTTSÁG HIVATALOS ÉRTESÍTŐJE No. 5. — 1972. Propaganda és valóság Néhány közelmúlt erdélyi vonatkozású eseménnyel kell foglalkoznunk. Ezekből ugyanis az erdélyi magyarság helyzetére — akarva-akaratlanul — következtetni lehet. És fontos, hogy a valóságra következtessünk. Székely véreinkkel Amerika földjén történt két rendbeli találkozásunkkal kezdjük a vizsgálódást Mindkét találkozás megragadta Erdély magyar szellemiségére sóvárgó lelkünket. Az első találkozót Sütő András magyar-amerika szerte híressé vált könyve jelentette. A könyvet azzal tettük le, hogy Sütő András személyében a székely nép ismét nagy írót adott a magyarságnak. És ha a nagyvilág a pusztakamarási jellegzetesen erdélyi magyar viszonyokkal ismeretségben lenne, akkor Sütő András "Anyám könnyű álmot igér” című műve világjelentőségűvé lehetne. Sütő András üzenete kinek-kinek más lehet, ki hogyan értelmezi vagy miben látja a mondanivaló lényegét. Nekünk öröm is, meg bánat is. Öröm, mert a maga mesteri nyelvén és varázslatos székely közvetlenségével azt üzeni, hogy a székely a román uralom alatt is csak magyar marad, mint ahogy a jó vér nem válik önméreggé ereinkben és öröm az is, hogy lepergett róla a rázúduló műelméletek árja. A székely megőrizte emberségét úgy, ahogy Isten teremtette és évszázadok küzdelmes élete formálták. De szomorú figyelmeztetés is van Sütő András üzenetében, ami kínzó aggodalommal tölti el lelkünket, az erdélyi .magyarság jövőjéért. A kis megszakítással már ötven éves román uralom alatt az erdélyi magyarság bizony töredezik, porlik, különösen a széleken, a vegyes lakosságú területeken. Félő, hogy a túlnyomóan román környezet ölelésében felserdülő ifjúság magyarságtudata nem tud oly mély gyökeret verni, hogy a nyelv és nemzetiség megtartására egy életen át kitartson. A másik találkozás az erdélyi színjátszókkal történt, az ottani "magyar szó, zene és tánc napszámosaival", ahogy a marosvásárhelyi színészek, énekesek és táncosok méltán nevezhetik magukat. "Este a székelyeknél” című előadásuk Bartókból indult ki és szellemben vele maradt mindvégig. Az elhangzott népdalok nem lehettek magyarabbak a magyar föld bármelyik más sarkában sem, Dévénytől Zágonig. Cifrázatlan egyszerűségükben talán már így énekelték őket a székely falvakban Szent László idején. Az összekötő szöveg zamatát csak az előadás zamata múlta felül s egyik sem lehetett székelyebb, mint amilyen volt. A székely táncok, a remek székely viseletek méltó társai voltak az előadó művészeknek és az egész műsort keretbe foglaló mesteri zongorakíséretnek. Az erdélyi magyarság helyzetével néhány amerikai napilap is foglalkozott az utóbi időkben. A "New York Times”-hez beírt levél írója szerint Romániában szó sincs nemzetiségi problémáról: "a magyarok, éppúgy mint a zsidók, németek és szlávok meg vannak elégedve sorsukkal, sőt egy bizonyos mérvű odaadás is észrevehető bennük a román állam iránt.” A magyaroknak hat színházuk, magyar nyelvű iskoláik vannak, magyar nyelvű könyveket adnak ki, — írja levelében Dr. David S. Lifson, aki nemrég tért vissza Romániából, ahol mint Fulbright-Hayes ösztöndíjasnak a kisebbségi kultúrák tanulmányozása volt a főfeladata. A "Cleveland Press” a marosvásárhelyi színészek egyik író kísérőjével csinált interjút, melynek megállapításai nagyon emlékeztetnek a New York Times-ban közölt levél állításaira. Lifson állításai "a valóság szégyenletes elferdítése” — válaszolta ugyancsak a New York Times-ban az a tíz fiatal magyar férfi és asszony, akik nemrég éppen az elnyomás miatt menekültek ki Erdélyből. Ök (hasonlóan az Erdélyből hazatérő látogatókhoz) “erőteljes és tervszerű” románosításról tudósítanak, amit nem tolmácsok útján, néhány hetes irányított tanulmányúton, hanem egész életükön át tapasztaltak. Nem folytatjuk tovább a felsorolást. Eleget tudunk ahhoz, hogy következtethessünk. Csak az érem másik oldalát kell megnézni. Ez ugyan nehéz, mert a Ceausescu rezsim csak az egyik oldalt engedi látni. Sőt propaganda gépezetének jórésze arra irányul, hogy az érem egyik oldalának állandó mutatásával bizonyítsa kisebbségi politikájának érdé-SZEMLÉR FERENC: F o g a r a s Megy a vonat Fogarasnak. Fényt ragyogtat a fagyos nap. Az égre-nőtt hegyek fölött fehér kendőt lenget a köd. Ahogy lustán körös-körül a havas táj elém terül, mint ki haza érkezett el, lépek csupa tisztelettel. Fejedelmek jártak erre történelmet, bajt keverve. Mégsem nyomuk veti mostan elém az út Fogarasban. Miként a sas, egyszer itt szállt a sugaras, derűs Mikszáth. Mint egy álom, itt élt Babits. Őket látom holtukban is.
