Székely Nép, 1969-1970 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1969-1970 / 1-4. szám
SZÉKELY NÉP 11. oldal KOLOZSVÁR FŐTERE A SZENT MIHÁLY TEMPLOMMAL a regáti betelepülés során hatalmasan elrománosodott. A napokban verte meg a vészharangot a köztünk élő nagy erdélyi író, hogy a román-magyar vegyesházasságok erőszakolása a legújabb eszköz a román nacionalista politika kezében a magyarság eltüntetésére. Magyarország vesztességei között kell megemlítenünk a rengeteg természeti kincset, a bánya és erdőgazdaság termékeit is, amely a Csonkaország vérkeringését többé nem szolgálja, pedig mint ahogy a folyók, útak a Kárpátmedence központjába vezetnek úgy idegravitál Erdély minden gazdasága is. Legjobb példa a természetellenes helyzetre a jelenlegi pusztító árvízkatasztrófa, amelynek okai között nem nehéz felismerni a mesterséges határok szerepét. Trianonról emlékezünk, az elsőről, amely ezelőtt 50 évvel erőszakoltatott a magyarságra s amelyet 1945-ben egy másik párisi diktátum követett, amely újra elszakította — most már a Szovjetunió hadereje segítségével — a visszacsatolt területeket, köztük Észak-Erdélyt is Az elnyomás továbbra is tart, Erdély magyarsága kettős járom alatt szenved ma is, ezekben a kritikus időkben is. Erről tudósít bennünket az ottjárt látogatók, utasok elbeszélése is, akik egyöntetűen arról hozzák a hírt, hogy nehéz a magyarság sorsa. Legutóbb szentföldi zarándokúton vettem részt s Jeruzsálemben alkalmam volt beszélgetést folytatni angol és magyarnyelvű lapok szerkesztőivel, rádiómüsorvezetőkkel. Érdekes és talán nem is véletlen, hogy a magyarnyelvű sajtó és rádió nagyrésze erdélyi származásúak kezében van. Idősebb, komoly emberek, akik a magyar időkben végezték Kolozsváron, Vásárhelyen, Nagyváradon iskoláikat s szívesen emlékeznek vissza szülőföldjükre. Ami legmeglepőbb volt számomra, hogy a kassai orvos és a kolozsvári történettudós-újságíró, de a többiek is előbb-utóbb arra fordították a szót, hogy milyen elnyomásban élnek az emberek az utódállamokban, különösképpen Erdélyben és legroszszabb körülmények között a magyarok. Sajnos, a jelenlegi magyarországi rezsim semmit sem tesz az erdélyi magyarság sorsának enyhítésére. S hallgatnak és hallgatásra vannak ítélve a magyar írók és költők is. Pedig az 1956-os magyar szabadságharcot és forradalmat megelőző időkben a Petőfi Kör egyik legelső összejövetelén, a második történettudományi gyűlésen a legnagyobb érdeklődést és tetszést az a felszólalás váltotta ki, amely a trianoni békeszerződésről hangzott el. Tudnunk kell, hogy Magyarországon 1945 óta soha egyetlen sor nem jelent meg arról, hogy magyar véreink idegen elnyomás alatt élnek Ez épen olyan tabu volt mint minden egyéb, amiről nem volt szabad beszélni. Ezen a Petőfi Köri gyűlésen egy fiatal magyar történsz, a Lenin Intézet munkatársa előhozta a trianoni szerződés kérdését. Elmondotta, hogy a 11 év alatt egyetlen olyan disszertációt, értekezést vagy kutatói munkát nem engedélyeztek a magyar történészek számára, amely a trianoni témával foglalkozott volna. A bátor fiatal tudós — mert akkor is mintahogy most is bátorság kell a kommunista megszállás alatt ilyenfajta felszólalásra, — így indokolta mondanivalóit, megcáfolhatatlanul: “Lehet valakinek bármilyen véleménye a trianoni szerződésről, de egyet nem lehet vitatni s ez az, hogy a magyar egyetemes történet egyik legfontosabb eseménye és, hogy a trianoni szerződéssel kapcsolatos problémák a magyar nép és nemzet létkérdései.” Sohasem felejtem el ezt a felszólalást és a tetszésnyilvánítást, amelyek azt bizonyították, hogy a magyar értelmiségen sem akkor nem múlt, sem most nem múlik, hogy némaságra van ítélve a határokon innen és túl szenvedő magyarság. Mit tehetünk mi szabadföldi magyarok Erdély ügyében? Talán így felelhetnénk e kérdésre: 1. Nemcsak rágondolni, de ébren is tartani az erdélyi ügyet a szabadvilág tudományos és politikai köreinek lelküsmeretében. 2. Összetartani és öntudatra ébreszteni az Erdélyből kiszakadt magyarságot, székelységet. Figyelemmel kisérni az otthoniak sorsát, törekvéseit. 3. Inteni, figyelmeztetni a jelenlegi magyar rezsimet, hogy lépjen akcióba a magyar kisebbségek érdekében Ezelőtt néhány évvel az Erdélyi Bizottság emlékiratot intézett az Amerikai Kongresszushoz Löte Lajos és Nt. Csutoros István aláírásával. Az emlékirat, amelyet Horton rochesteri képviselő tett le a Ház asztalára, többek között így szól: Erdély elnyomott lakossága számára az egyetlen megoldás Erdély újraegyesítése Magyarországgal. Uniót Magyarországgal!” Hisszük és reméljük, hogy ez a jelszó egyszer valósággá válik! (Elhangzott a Magyar Rádiószinpad trianoni előadás-sorozata keretében.)
