Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1948

Mennyiségtanból: a) algebia: Két'munkásbrigád, mely 48.6 km­nyire van egymástól, egy nagyobb közös munka elvégzésére kap pa­rancsot, melyet d. u*. 2 órakor kell megkezdeniük. Elinduláskor az egyik brigád az első órában 5 km-t halad, minden következőben pe­dig 200 méterrel kevesebbet, mint a közvetlen megelőzőben, a másik brigád — minthogy közelebb van a munkahelyhez — 3 órával kásőbb indul el, az első órában 4 km.-t tesz meg és minden órában 300 mé­teirel kevesebbet, mint a közvetlen megelőzőben. Mikor kell a két brigádnak elindulnia, ha a megérkezéskor még 1 óra pihenőt taita­nak és milyen messze van a munkahely a kiindulási helyektől? — b) geometria: Az A községbe vezető út A-ban kétfelé ágazik: az egyik a 6.2 km-nyire fekvő B községbe vezet, a másik a 7.4 km-nyire levő C községbe és az ugyanazon irányba fekvő D községbe. A két út ál­lal alkotott szög felo annak a szögnek, mint amely szög alatt B-ből az A és C községek távolsága látszik. B-ben a C 'és D községek látó­szöge 35°23'. Milyen messze vannak egymástól a B, C és D községek 1' (sin 3e=3 sin e—4sin : ie.) Eredmény: kitűnő 3, jeles 3, jó 5, közepes 7, elégtelen 16, gyenge 5, elégtelen 2. A szóbeli vizsgálatokat június 1—7. tartottuk Dr. Vág Sándor, a tanker, főig, helyettesének elnöklete alatt. Az írásbeli és szóbeli vizsgálatok együttes eredménye, kitűnően érett; 2 (4-9%): Friedmann Ernő, Gaál István; jelesen érett 8 (19-5%): Bertényi Elemér, Dévény István, Gönczöl Imre, Keresztes Nagy István, Kiss Tibor, Mind­szenty László, Rónay Dezső, Szokoly György; jól érett 5 (12.2%): Fe­renczy Lajcs, Keresztes Imre, Rátky László, Szépfalusy Péter, Vckes Bértalan; közepesén érett 10 (24.4%): Becsey Tibor, Boke Róbert, Be­szédes György, Faragó Endre. György Vilmos, Kende Imre, Mészá­ros István, Szarvas János, Szűcs Sándor, Udvardy Endre; megfelelt 9 (21.9%): Balázs István. Bánfi Ferenc, Csízik István, Fanesovits György, Fodor József, Német Lajcs, Prakfalvi Endre, Rácz László, Rejtő Béla, szeptember hónapban javítóvizsgátokat tehet 6 (14.7%); Balassy József (mennyiségtan), Jobba Miklós (mennyiségtan), Ka­kuszi László (angol), Kovács Iván (mennyiségtan), Szépfalusy Fe­renc (néniét), Vasas József (mennyiségtan). 1 tanuló (2.4%) 1949 de­cember havában ismétlő éiettségi vizsgálatot tehet. Latin nyelvi kiegészítő érettségi vizsgálatra 9 tanuló jelentke­zett._ íiásbeli tételük a következő volt: Lívius: Ab urbe condita XXIX. 28 c. Eredmény: jeles 2, jó 3, közepes 3, elégséges 1. Az írás-' 'eli és szóbeli vizsgálat együttes eredménye: jeles 1: Bertényi Ele­mér, jó 4: Dévény István, Gaál István, Keresztes Nagy István, Ró­nay Dezső; közepes 2: Friedmann Ernő, Rátky László, elégséges 1: Szépfalusy Péter.

Next

/
Oldalképek
Tartalom