Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1948
A tanév története. Az 1948. évi XXXIII. t. c. elrendelte a nem álLanü-iskolák-államosítását. így a volt kegyesrendiek vez. alatt áiló szegedi r. k. Dugonics A. gimn. is állomosítás alá került. Az iskola állomosítását 1948. évi július 30-án a 9248/1948 VKM. Ein. sz. rendelettel kiküldött 4 tagú miniszteri bizottság végezte. A bizottságban helyet foglalt a szegedi tankerületi Főigazgatóság, Tanfelügyelőség, Pedagógus Szakszervezet, a Piarista Rend és a szent Orsolya rend képviselői, mint átadók és a szegedi áll. Dugonics A. gimn. és szent Gellért ált. isk. képviselői, mint átvevők, ezen kívül Szeged város képviselete. A bizottság a megtartott helyszíni szemle után felvett jegyzőkönyvbén meghatározta az állámosítás módozatait, részleteit, amit az iskola igazgatója minden zavaró körülmény nélkül végrehajtott. Az iskola ma már nemcsak a pedagógusok, szülők és tanulók belső ügye, hanem az egész dolgozó Magyarországé, mert itt rakjuk le a demokratikus nevelés alapját és itt formáljuk az új embert, a jövő legnagyobb biztosítékát. A demokráciának az iskolán belüli megszilárdításában döntő szerepe volt annak, hogy kormányatunk az MDP programmja alapján és az összes demokratikus szervek támogatásával folytatott iskolapolitikát, továbbá annak is, hogy szülői munkaközösségeink, ifjúsági szervezeteink megerősödtek. Demokratikus szerveink növekvő erkölcsi és anyagi támogatással fordultak az iskolák felé. Különösen ki kell emelni az MNDSz munkáját, mely alakulásánál fogva az iskolák legfőbb tömegbázisa volt. Nem kisebb jelentőségű a Szülői Munkaközösségnek az iskola munkájába történt bekapcsolódása sem. A Szülői Munkaközösségek megerősödése biztosította a demokratikus nevelés egységét a családban és az iskolában, biztosította az iskola kapcsolatát a társadalommal, és megadta az iskola számára azt a támogatást, melyre kultuszkormányzatunk ebben az iskolai évben még nem volt képes. Az új szocialista erkölcsű ifjúság nevelésében pedig 'ifjúsági szervezeteink játszottak döntő szerepet. Az iskolai munka folyamatosságát az év folyamán semmi sem zavarta meg. A tanítási napok száma 205 volt. Az év fontosabb eseményei. Szeptemberben megalakult a Szülői Munkaközösség. Iskolánk meglátogatta testvérüzemünket, a Közvágóhíd dolgozóit és ott József Attila emlékünnepélyt rendezett. Az iskola az országos úszóversenyen első díjat nyert. Október 6-át testvériskolánkkal a Vegyipari Középiskolával közösen ünnepeltük meg. A kultuszminiszter meglátogatta iskolánkat. Ünnepséget rendeztünk a felszabadulás, a szakszervezeti kongresszus és a Komszomol jubileuma alkalmából. A tanártestület egyetemlegesen belépett a .Szovjet-Magyar Művelődési Társaságba.