Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1946

14 A bábszínház csoport hordozható bábszínházat készített. A c-sa­pat tagjai résztvesznek a "Vegyipari Szakszervezet bábszínházának vfezetésében, valamint az intézetben elhelyezett Kamara Bábszínház munkájában. . A nyár folyamán a csapat vizíraja !a Mátra- és Bükk-hegysógben rendez mozgótábort, majd csónakokon jön vissza Szegedre. 113 cseri készünkkel pedig & Mecsekbeh rendezünk a Hosíszuhetény közelében, levő hidasi völgyben háromhetes rajtáborL 5. Dugonics Sportkör. 1921 évben alakult. Vezető tanária: Pesti Lajos testnevelési tanár. Ifjúsági elnök: Faragó Mihály VIII. o. I. A kerületi kosárlabda bajnokságban intézetünk csapata a 3. he­ken végzett. Űrnapján, a 48-as ünnepség keretében megtartott staféta, versenyben az intézet csajpata 3. lett. Az 1947. évi KISE úszóversenyen a sportkör a következő ered­ményt érte el: 50 m. gyermek hátúszásban 2. Hunyadi László áll.» VI. b. o.t. 50 m. fiu hájtuszáslban 1. Vafager József IV. a. 0 : t: 100' m. ifjúsági hátúszásban 1. Mikolovi'is György VI. a. ö. 1. 50 m. gyermek? mellúszásban 2. Röck Illvi». o.t. 50 m. fiu mellúszásban 1. Kakusz$ László VI. b. o. t. 100 jri ifjúsági mellúszásban 2- Kakuszi László VI. b. o. t. 50 m. ]gyierjmek * gyorsúszásban 1. Csapó István IV. b. 0. t. 50 m. fiu gyorsúszásban 1. vCsapó Gábor IV. b. o. t. 100 m: ifjúsági gyorsúszásban 2. Csapó Gábor IV. b. o. t. — 3x50 mi- ve­gyes váltóban 1. Vanger I. IV- a. h., Ivakuszi L. VI. b. mi:, Fahidil S. VIII. o. gy. 2. a sportkör b) csapata: Mikolovits Gy. VI. a. h.,, Kovács Iván VI. b. m., Csapó Gábor IV. b. gy. — Vizipolóba;n 1. a sportkör csapata: Kovács I. VHb., "Vanger I IV. a.. Keresztes N. 1. VI. b., Bánáti I. V, rb„ Faludi S. VIII., Csapó G: IV. b:, Kakuszi) L. VI. b. o. t. A Klauzál gimnázium ellen 4:2 arányban győztek. Góldobók: Faludi 3, Csap 1. 6. Énekkar. Az énekkar a tanév ejejléfa a 'Piarista Kórus nevet kapta, hogy a Szent Gellért rí k.- ált. iskola és a Piarista gimn, növendékeiből alakúit kaf egy"névveí nevezhető legyen. Vezető ta-i nára: Kartal József. Létszám: 82. " " f Működése: A kar rendszeresen ehiekelt á Dómban tartott vasár­és ünnepnapi diákmiséken.' Szerepelt az iskolai ünnepélyeken: ok­tóber 6-án, március 15-én és az érettségizők búcsúztatásán. Decem­ber 8-án a Ka't. Házban adventi fest (keretében előadta a Lóvéiéi betlehemet, amit hosszabb karácsonyi énekes műsor keretében meg ismételt december 15-én a női klinika előadótermében és december^ 18- 19-én szülői értekezlet kisíérőmüsoraként a gimnázium rajzter­mében. Március 9-én nagyböjti délutánon szerepelt, ahol 9ik Sándor \er|seibŐl összeállított kis misztérium játéköt adott elő több ének be­szövésével. Április 13-án a debreceni diákok szeg'cdi látogatásakor az alsóvárosi Zárdaintézet termében rendezett ünnepélyen szerepelt. Äprßlis 26—27-én, valamint május 3—4-én a férfiszólámokból alá. kilőtt Palestrina-kórus azután is tpbbször megismételt énekszámokat adott elő a Kat. Házban r|endezetl Szegpui Ifjúsági Kiskórus-rtiang­versenyen. Május 18-án volt a Fogadalmi-lempfotelján »Szűz: Mária az egyházi zenében« c. egyházzenei hangverseny, ahol a nevesiabb kórusok és művészek közöli szereplő két középiskolai énekkar közül

Next

/
Oldalképek
Tartalom