Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1942

38 hogy megkerüli és megmutatja a várost. Előttünk van a sok torony, és kedvünkre válogathatunk bennük. Az a gúlasüvegű a piarista templomé, mellette az alacsonyabb, rézborítású a gimnáziumé. A piaristáknak itt egész negyedük van: iskola, rendház, templom, konviktus. Az új gimnázium vonja magára a figyelmet legjobban. Valóban új, mindössze egy diáknemzedék nőtt fel benne. Homlokzatát kissé nyomja a magas tető és a súlyos oromzat, de előcsarnoka és világos, a hellyel úriasan nem fukarkodó lépcsőháza nem emlékeztet a magyar iskolák gyakran kevésbbé szerencsés építészeti megoldásaira. Ezzel az előkelő szellemmel még egyszer találkozunk a vörösmárvány-oszlopos fehér színházteremben. A régi épülettömb (Katona József és Klapka György iskolája) sem érdektelen. Nemcsak története van, hanem szépség is akad rajta. A templom barokk homlokzata a város egyik legszebb külső dísze. Hozzá hasonló csak kettő akad még, a Szentháromság-szobor és a Kálvária a ferencrendiek temploma előtt. A templom belseje pedig Kecskemétnek legnagyobbszabású barokk emléke. A helyi színek sem hiányoznak belőle- Betlehemes oltárán kecskeméti nagybajuszú subás pásztorember térdel a jászol előtt. A régi rendház kőkerítésének falában egy emléktáblán Erdősi Imre nevét olvassuk. A szabadságharc hős tábori papja itt volt házfőnök. Szókimondásáról az egész város ismerte, de a branyiszkói győzelemről, mely Guyon tanúsága szerint is neki köszönhető, sohasem beszélt. Az ő emléke itt már elhalványult, de annál színesebben él még Pozsgay Rezsőé, a kecskeméti homok egyik szerelmeséé, aki a gazdák atyai jóbarátja volt, és igen tudott a nyelvükön beszélni. Kecskemétet a piaristák hamar megszerették. Mikor a rend az Alföldön is elterjedt, itt is nyitottak noviciátust, hogy a felvidéki származású fiatalok megtanuljanak jól magyarul. Később pedig itt tanultak a rend gimnáziumba járó növendékei, a studensek. A nagy kert a ház mögött ma már nincs meg, de a még élő rendtagok közül sokan gondolnak vissza szívesen az itt eltöltött boldog időreSzeged. A vasútról érkező a Hősök-kapuja alól kilépve pillantja meg a piaristák házát. Az épület nem annyira szépségével, mint szokatlanul elnyúló alakjával tűnik fel. Egy egész kis séta végig járni a frontját. Az árvíz után újjáépülő Szeged itt helyezte el kedvenc piaristáit, akik százötvenéves szegedi munkájukkal akkor már bőven rászolgáltak erre a megbecsülésre. A nyolcvanas években ez volt a rend legszebb iskolája. De nem is maga az épület tette messze földön ismertté a szegedi piaristák hirét, hanam az iskola különleges szerepe és jól megválogatott tanárai. Szeged annakidején nemcsak azért hívta a piaristákat, hogy tanítsanak és lelkipásztorkodjanak, hanem azért is, hogy a nagyon is vegyes lakosságú városnak magyarszellemű műveltséget adjanak. A piaristák el is végezték ezt a feladatot: a város a mult század közepén már színmagyarnak számított. De maga az iskola, ahová a Délvidék mindenfajta nemzetiségű ifjúsága sereglett, továbbra is megmaradt olvasztókemencének és évről-évre bocsájtotta ki magyar rajait a Bácskába és a Bánátba. Ezek a fiatalok azonban nemcsak magyar szellemmel, hanem tudománnyal is bőven fel voltak szerelve. Ez a munka zavartalanul folyt évtizedekig, mert