Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1941

39 És most már nézzük meg közelebbről is a Babits-verseket. A művész nem siet mindjárt legnagyobb műveit megalkotni. Hiszen nemcsak technikailag nincs még készen, lélekben sem az. Először művészetének mesterségbeli része érdekli, műhelytanulmányokat készít. Az első verseken a formatökély szembeötlőbb, mint a lélek vagy a kozmikus látás. A kozmikus látás az öregek dolga. Michelangelo is a Bacchusszal és az izmait élvező Dáviddal kezdi, nem a prófétákkal és a szibillákkal. És ha fiatal fejjel Pietába kezd, nem lesz az olyan döbbenetes, mint a Mózes vagy a kései Utolsó ítélet. így vagyunk a Babits-versek első korszakával is. Tanulmányom elején három Babitsról beszéltem. A három Babits versei természetesen nem különíthetők el mereven. Az első Babits versei belenyúlnak a másodikéiba, lassan halkulnak el, mint egy melódia elemei, mikor már új motívumok szólalnak meg a hangszereken. De még később is felbukkannak, mint öreg korunkban gyermekkori emlékeink, melyek már nem válnak élményeinkké vagy problémáinkká, csak megszépítik életünket. Viszont a második Babits is sejteti magát már a fiatal Babits néhány versében, egy-egy sora szokatlanul a mélyből zeng, de nem veszi át egyelőre a vezetést, alaphanggá nem válik. Első verskötetei után mindjárt megkapta Babits a leegyszerűsített értékjelzést: poéta doctus. Tanárember, tanár-költő : érti a mesterségét, tud bánni műhelye szerszámaival — mondogatták. Csak néhány sorát idézgették, a többivel nem is törődtek: ,Ó kancsók kincse! drága kincs ! Kincsek kancsója I Csókedény 1" (Sugár.) —.Napos napot napok napolnak, Hol a türelem? Életpapok csapot papolnak, Ó zord szerelem" (Egy szegény magára maradott). — Vagy a „legtréfásabbat": Magányosnak születtem, baráttalan vagyok, így lettem, ami lettem, mindentől elhagyott, mindig a szenvedésre vitézül víni kész : magányosság vitéze, magam ellen vitéz, barangoló borongó, ki bamba bún borong, borongó bús bolyongó, baráttalan bolond. (Egy szomorú vers) Nem vették észre, hogy tanárköltők ilyen sorokat nem mernének leírni: félnének az üresség vádjától. Nagy gondolatok szikláit görgetnék versükben, semmikép sem akarnának „üres"-nek látszani, szavakkal „játszogatni." Babits a szavak akrobatája — állapították meg az első kritikák, s ezzel Babitsot egyelőre elintézték ; sokan még húsz év múlva sem tudtak róla többet. Akik így gondolkoztak, az akrobatát talán megtapsolták a cirkuszban, mert életét kockáztatja egy-egy mutatványban, a költő szavait azonban csupán játéknak vélték. Arra nem is gondoltak, hogy a játékosan könnyű sorokba is lehet lelket zárni. A Messze-messze is nagyon tetszett. Ki hallotta azt, hogy valaki négy-négy sorral egész országokat tudjon részletesen jellemezni ? Micsoda bravúr 1 De ki figyelt a melankolikus utolsó sorokra: „Rabsorsom milyen mostoha, hogy mind nem láthatom