Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1941

13 ja körül. Nincs az országnak több ilyen hősi emléke 1 A felnemtűnő sablonhoz szokott emberek sokáig nevettek vagy botránkoztak ezen az alkotáson ; nem akarták elhinni, hogy a kigúnyolt kép azon kevés értékek közé fog számítódni, melyeknek látására Szegedre érdemes eljönni. Most már a „csokoládé-házak" felé fordulhatunk (így csúfolták még tíz évvel ezelőtt is a Rerrich-féle épületeket), mert ami minket még érdekel, az mind ott található. Velünk szemben a tömb északi sarkán van a püspöki palota. Valóságos sarokbástya, minden szegletén fehér mészkőtoronnyal. A fehér kő és a sötét tégla ellentéte, a a bejárat finom hajlású ívei és az ablakok zsalus fehér szárnyai palazzóvá teszik ezt az úri egyszerűségbe öltözött házat. Vele összeépült a sokívű Gellért-kapu. Oromzata lépcsősen emelkedik, mint valami mészkővel szegett hatalmas „macskajáró". Alatta szoktunk elvonulni templomba menet. A kapuboltozat félhomályában gyertyák lobognak, és a hosszú kígyózó diáksor tisztelegve fordul balra. Ott van fekete vasrács mögött a szegedi Pietá. Kedves primitívségével olyan, mintha egy fazekas próbálta volna eltanulni és utánozni a Robbiák művészetét. Ájtatos kezek virágokat dugdosnak a rács közé; aki csokorra valót hoz, az ajándékát üres konzervdobozban helyezi a Szűz lábához. A hajnali szürkületben arra haladó nénikék előtte mondják el reggeli imájukat, a munkások pedig megbillentik kalapjukat, vagy egy dicsértesséket mondanak oda a korai misére siető papnak. De már kinn is vagyunk a téren, a szegedi San Marcón. A kétujjú templom nem emlékeztet a San Marcóra, de az árkádok ritmusos sora igen. Az első benyomás is ennek megfelelő. Mintha az utolsó lépéssel nemcsak a térre léptünk volna ki a kapu boltozata alól, hanem Szegedről is kiléptünk volna. Ez a tér gyémántgomb az abaposzton, a kurtanemes házába beépített királyi szalon. De szép még akkor is, ha nincs mögötte folytatás, és csak egy nagy homlokzat az egész, mint az operák díszletei. Díszletek előtt is lehetnek nagy élményeink és ünnepi érzelmeink. Szabadtéri játékokra is valóban csábító a hely: varázsa van. Nemcsak az első alkalommal, hanem még hónapok múlva is meg kell itt állni, és engedni, hogy hasson ránk ez a halkszavú szépség, mely az egyenes vonalak és az ívek harmóniájából, az arányok, az egyszerű ékítés, a szimmetria és aszimmetria játékából tevődik össze. Itt is fehér mészkő keretezi és tagolja a sötét falsíkokat. Az ívek fölött pedig a magyar vármegyék címerei vannak a falba illesztve, ugyan5. A Szent Gellért-kapu