Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1940

25 Emberek vagyunk. Valamennyiünk lelke, vérmérséklete, észjárása egyszeri egyetlen alkotása a Teremtőnek. Még fogalmainkon is rajta van egyéni mivoltunk ujjlenyomata, az igazságot felismerő és megragadó alany kézjegye. Ez rendjén is van. Azonban az igazságot saját képünkre és hasonlatosságunkra mégsem alakíthatjuk, sem a tapasztalható, sem a tapasztalatin túli világban. Emberi hivatásunk a Ding an sich-et, a valóságot érinteni, tapintani. Erre biztosíték szellemiségünk. melyet Isten az igazság megragadására alkalmasnak teremtett. Elménket és az igazságot „egymásnak szánta úgy, mint már a sötét anyaméhben a világosság számára készíti a szemet" (Bölcselet 110 I). Nagy biztatás és parancs ez nekünk embereknek; lehat egészen a gyónási lelkitükör kérdéséig, mikor számonkéri tőlünk, hogy hűségesen szolgáltuk-e az igazságot. Az a szózat, amit Szent Tamás hallott: Bene de me scripsisti — az igazság elismerő szava volt. Erre az elismerésre pályázunk valamennyien, akár írunk, akár csak élünk. Ez a mi keresztény ismeretelméleti tanulságunk. ' c) Főiskolára készülő, pályaválasztás előtt álló fiatalembernek, aki jövője irányításában romlatlan érzékkel jobban hallgat a hivatás, a tehetség és a hajlam szavára, mint az elérhető fizetési fokozatok csábítására, a legjobb tanácsadó Schütz könyvének tudományelméleti része. Mint az előző fejezetben, itt is pompás és izgató történelmet olvasunk, mely kezdődik az első geométerek méricskéléseivel és az első természetmegfigyelők tapogatódzásával, és végződik azzal a tudományos világképpel, melynek hatása az elmúlt évtizedekben még a politikai törekvéseken is érezhető volt. Nekünk még senki áem mutatta meg az emberi szellem kibontakozásának útját úgy, mint azt Schütz teszi. Most érezzük meg először, hogy a tudományok története a mi korunkban nem függelékbe való ráadás. Különösen nem a szellemtudományoké a természettudományok és főleg a technikai vagy az alkalmazott tudományok mellett. A tudományok jellemzéséből és történetéből diadalmasan emelkedik ki a gondolat, hogy nem a technikai aprópénzreváltás lehetősége méri egy-egy tudomány értékét. Nem minden tudás és tudomány arra való, hogy az élet anyagi szintjét emelje, hanem arra is, hogy kitágítsa és kiépítse a szellemi világot. Ez pedig elsőrendű emberi igény. Schütz megadja a tiszteletet a gyakorlat emberének: az orvosnak és a mérnöknek, de a tudós lelki képét mégis a kérdéstevő, a problémalátó tudósról alkotja meg, aki talán műszerek nélkül, vagy csak magagyártotta tökéletlen eszközökkel többet ér el, mint a nagy költséggel fölszerelt és üzemben tartott államsegélyes kutató intézetek fehérköpenyes személyzete. Milyen legyen a tudósi A tudós más, mint a művész: az élettől elzárkózóbb. De a homo theoreticus eszményét egy tudós sem valósítja meg. A tudós is valamelyik jellemtípusba tartozik, rajta is kiverődik a népi, faji, történeti jelleg. Ezekben a tudós a maga általános emberi útját járja. Mégis vannak föltételek, melyek nélkül tudomány nem születik: legyen logikus fő, ismerje tudománya módszereit, ne rekedjen meg a részletekben, szeme inkább az egészbenézéshez szokjon, — és minden tudománya mellett is maradjon