Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1939

10 A legszebb eredmények idején, mikor az elért sok siker hatása alatt 1844-ben már külön heti-lapot is indítottak (Kis Világ), — hirtelen meg kellett szakadnia az önképzés nemes buzgalmának, amennyiben a Helytartótanács 1845. június 3-án kelt 19509 sz. a. rendeletével szigorúan meghagyta az egyes iskolák igazgatóságainak, hogy „a tanuló ifjúság közt létező bármily nemű és irányú társulatok szétosztattassanak és jövőre ilyenek ne keletkezzenek". Erre a Társaság két esztendeig kényszerszünetet tartott; de 1848—49-ben félbeszakadt működését újra megkezdte, bár „ez idei munkásságának — kétségkívül igen érdekes adatai — sajnálatunkra elvesztek". A szabadságharcot követő Bach-korszak szomorú állapotot teremtett az iskolákban is- Nemcsak a magyar nyelv és irodalom tanítását tiltották be intézetünkben, hanem elrendelték, hogy minden tantárgyat német nyelven tanítsanak a nagygimnáziumnak a liceum beolvasztásával nyolc osztályúvá lett főgimnáziumunkban. (A Thunféle rendszer korszaka 1850—1860). Azáltal, hogy a tanítás nyelve német lett, a szegedi piarista iskola növendékeinek száma erősen megcsappant. Míg a negyvenes évek második felében a tanulók létszáma közeljárt a 800-hoz, 1850-ben már csak 263 tanuló jelentkezett beíratásra. A németirányú tanítási rendszerrel kapcsolatban nemcsak a tanulók száma csökkent, hanetn az önképzés szervezett munkája is megszakadt. Ebben a gyászos időben Nagy Márton piarista tanár, majd 1859-től kezdve ismét Horváth Cyrill „táplálgatta az önképzés tüzét', kinek bölcs tapintatossága a nehéz viszonyok között is talált módot arra — bár nem nyíltan, — hogy gondoskodjék az ifjúság helyes, nemzeti irányú neveléséről. S ha a nyilvánosság nem is vehetett tudomást a nemes munkáról, a buzgóság talán még tisztább és őszintébb volt mindkét részről, mert csak a lelkes tanárnak és a lelkesedő ifjúságnak szívéből táplálkozottt. II. „Önképző kör", majd „Önképzőkör". 1862-1937. „A mely nemzetnek nyelve nincs annak nincs hazája, csak szállása, nincá hazatisága, mert nincs hazája ; és csak a szerencsés időknek tulajdoníthatja, hogy az ilyen nem nemzetet, hanem csoportot, más nagy nemzet el nem nyeli. Nem a föld, nem a folyók tartják öszve a nemzetei, hanem a nyelv . . . Az a nyelv egy nemzetnek, a mi a napfény az eleven világnak ... a nyelv lelke a nemzetnek". (Jelige Kisfaludy Sándortól az 1862. év jegyzőkönyvének első lapján). Tényleges és nyilvános működését az 1840-ben alakított OluasóTársaság csak a szomorú éviizedet követő „alkotmányos időszakban" kezdhette meg. Az 1860 október 20-án megjelent októberi diploma, bár nem elégítette ki a magyarság jogos kívánságait, mégis határozott lépés volt a megbékülés felé. Mailáth György tárnokmester 1861