Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1938
144 IX. Tájékoztató az 1939—40. iskolai évre. 1. Az egy kötelező tárgyból elégtelen érdemjegyet nyeri tanulók igazgatói engedéllyel tehetnek javító vizsgálatot. Ezért folyamodniok nem kell- Ellenben a Rendtartás 98 § 4 c. pontja értelmében az olyan tanuló, aki két egymást követő osztályt már javító vizsgálattal végzett s ebben az iskolai évben egy tantárgyból újból elégtelen érdemjegyet kapott, tanulmányait csak az osztály megismétlésével folytathalja. Ezek valamint a két kötelező tárgyból elégtelen érdemjegyet nyert tanulók, javílóvizsgálatért nem folyamodhatnak. A javítóvizsgálatok kezdete szeptember 4-én reggel 9 órakor. 2. Az 1939 40 iskolai évre a beíratásokat június hó 26-27-én és szeptember 6-7-én tartjuk délelőtt 9 — 12 óráig. A beíratási díj minden tanuló részére, 16 P- 50 f. Az első osztályba íratkozók hozzák magukkal Értesítő könyvecskéjüket, a többiek pedig előző gimnáziumi bizonyítványukat. Szeptember 6. és 7-én minden beírt tanuló köteles jelentkezni szülője vagy szállásadója kíséretében az osztályfőnök uraknál. A szeptemberi évkezdésre vonatkozó többi tudnivalókat idejében közöljük az igazgatói hirdetőtáblán. 3- A szeptemberi magánvizsgálatokat szeptember 5, 6, 7 napján tartjuk. A kérvényt a Kat. Középiskolai Főigazgatósághoz Budapestre címezve július 5-ig kell benyújtani az igazgatói irodában. A folyamodványra 2 P.-ős okmánybélyeget kell ragasztani. A kérvény mellékletei . az összes középiskolai bizonyítványok, anyakönyvi kivonat, a helybelieknél orvosi bizonyítvány,hogy mint rendes.tanuló nem végezhette tanulmányait. A tanulmányokat megszakított tanuló köteles bizonyítványt hozni arról, hogy mi volt az elfoglaltsága a közbeeső időben. A kérvényben pontosan fel kell tüntetni a vizsgázó tanuló és szüleinek, lakhelyét. A magánvizsgálatokra vonatkozólag minden kérdésre válaszbélyeg mellékelése esetén készséggel válaszol az igazgatóság. 4. Iskolánk fegyelmi szabályai a tanulókat a szünidőben is kötelezik. 5. Az iskola igazgatósága a nyári szünetben hivatalos órát szerdán 11 —12 óráig tart. Igazgatóság.