Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1937

6 szociális paradicsomot a kommunizmus igazolására hozzák fel példának, mintha az első keresztények kommunisták lettek volna. Pedig ez alapvető tévedés, hiszen magánvagyonát, vagy annak egy részét a nagy többség megtartotta. Nem a vagyonuk volt közös, hanem, mint az apostol mondja: „A hivek sokasága pedig egy szív és egy lélek volt." (Ap. csel. 2. 44.) Nem a jeruzsálemi hívek tényleges vagyonközössége itt a magyarázat, — hiszen vagyonközösség nem volt másutt, — hanem a szeretetnek bűvös ereje, melyről megható sorokat ír római Szent Kelemen: „Sokakat ismerünk közülünk, akik önként rabszolgákká leltek, hogy másokat megszabadítsanak." (Ep- 1. ad Cor. c. 55.) Nincs tehát más hátra, mint hogy kikutassuk, mi volt az a csodaszer, ami az antik világnak talán még a mainál is romlottabb emberéből, a büszke rómaiból, az elpuhult keletiből, a féktelen barbárból az önfeláldozó felebaráti szeretet felülmúlhatatlan hősét, a világ legszociálisabb érzékű emberét kinevelte. A titok megfejtését adja ez a pár sor: „Erant autem perseverantes in doctrina apostolorum et communicatione fractionis panis et orationibus." (2. 42.) Tehát kitartóak voltak a kenyérszegés közösségében, magyarán : áldoztak minden nap ! Az Eucharisztia valóban a szociális egység szentsége. Már maga a szertartása is csak úgy ontja magából az egvséget és szeretetet! Van-e még az életnek még egy olyan vonatkozása, ahol oly tökéletes egyenlőségben, krisztusi demokráciában olvadnának össze az emberek ? Micsoda egység, ahol mindenki ugyanazt kapja, mindenki egyformán hajt térdet és senki sem különb a másiknál ! Az országok ura és a legutolsó koldus, a kinai és a néger hívő, a halálraítélt rab és a győztes fővezér, a zsenge gyermek és a törődött aggastyán mind-mind ugyanazt a Krisztust veszik ! A lényeg ugyanaz, a színek ugyanazok. Talán az egyik több kegyelemmel, mint a másik, de nem állásuk, hanem érdemeik szerint. Változhatott a korszellem, országok elmúltak, eszmék letűntek és újak ragyogtak fel, megváltozott a föld színe, de az áldoztató rács előtt mindig ugyanaz a krisztusi demokrácia uralkodott. Voltak előítéletek, voltak kasztszerű tagozódások, de az Eucharisztia előtt mindig újra teljes fényében tündöklött az aranykor boldog egyenlősége. Az Eucharisztia nemcsak jelképezi az egységet, hanem meg is követeli, meg is valósítja. A Szentostyát törd bár ezer részre, csak egy Krisztus volt és egy Krisztus marad, és minden áldozó ugyanezt az egy Krisztust veszi. Mindaz a Szentostya, amit a hivők valaha is, az Utolsó Vacsorától kezdve a mai napig — magukhoz vettek, mind csak egyetlen egy Krisztus ! Krisztus ugyanaz mindig, most és mindörökké! Nézd, mint öleli Krisztus az Ő szentséges testében minden idők és helyek hívőit magához az ítélet napjáig, mint fogja őket össze misztikus teste csodálatos és tökéletes egységébe 1 Ha tehát vissza akarunk térni az első keresztények szociális aranykorához, vissza kell térnünk a szociális egység Szentségéhez, az Eucharisztiához, a vinculum caritatishoz ! Az első keresztényeket azért fűzte a legteljesebb egységbe az Eucharisztia, mert jól ismerték az apostolok tanítását: „Az Egyház Krisztus teste és annak teljessége, aki mindeneket mindenben